Az orgosított bizalmatlansági indítvány.
fsb1000
Egy órával ezelőtt bizalmatlansági indítványt nyújtott be egy kongresszusi tag a 2018 márciusban megválasztott elnök ellen.
Mivel az ügy érintettje vagyok az elnökválasztáson elért második helyezésem miatt ezért szükségesnek vélem nyilvánosan is megerősíteni, amit a Tuzerjanos hivatalba lépésének napján a kongresszusi körlevélben feltett kérdésre válaszoltam.
A kérdés arra vonatkozott, hogy impics esetén vállalnám az elnökséget vagy sem.
1. Ha az elnököt inaktivitása miatt impicselik, akkor nem vállalom.
2. Ha az elnököt politikai okok miatt impicselik, akkor nem vállalom.
3. Ha eMagyországot támadás éri és az elnököt alkalmatlansága miatt impicselik, akkor vállalom.
Véleményem szerint a 2. pont állt elő, mert az elnököt az orgok visszavétele miatt politikai okokból impicselik. Ezért úgy gondolom, hogy sikeres bizalmatlansági indítvány esetén nem alakítok kormányt, nem veszem át az állami vagyont, nem veszem át az orgokat és nem rendezem a ticketelt orgok helyzetét. Mindezeket a következő elnöknek kell megoldania.
A piros gombot megnyomom, ha alakul egy önszerveződő HM csapat és megírják mikor kell csatát indítani.
Az orgok helyzetének rendezésével egyetértek, de a módszerrel, amelyet Tuzerjanos elnök alkalmazott nem. Továbbá fenntartom, hogy a kormányok maximum 10-15 orgot használnak aktívan, a többi csak ballaszt és vesződség minden elnöknek.
fsb1000
epolgár
Comments
Voted!
A következő elnök majd rendezi és ezzel én is egyet értek, hogy a magán kézen levő orgokat vissza kell venni, de a rajta levő CC/gold visszajár a játékosnak, valamint 1org/MU vagy párt, amit még el tudnák képzelni, a többit meg állami kézbe venni. A kezdeményezés nem rossz a megvalósítás viszont borzalmas.
A probléma ott van amit tüzér cikke alatt is megírtam.
Nem 20 org, hanem sokkal több helyzetét kéne rendezni.
A félmunkával azokkal cseszik ki akiknek ismert az orgja és hasznosan vagy nem hasznosan, de használja. A másik fele nem lesz érintett.
A tolvajok sivalkodása zene füleimnek.
2243 napja elloptak 120-130 national orgot sunyi gazemberek.
Azóta nagyritkán megbukik egy egy tolvaj, mnt izralex, vagy ruptot.
A többi - tartva az omertát - sunyi tolvajokként mutyizik a közvagyonnal.
A sunyi hallgatást erről az aljasságról Tüzér meg merte törni.
A tolvajok sivalkodása az eget veri.
A románok bérén vett sunyi bicskás kápók fpszórói felbüfögtek, saját szabályaikat is telibe téve pusztítanak minden magyart aki ellenük mer szólni, tenni.
Román puccsól, gigalopásról hazudoznak cikkek és kommentek sorában, mert a romserrel való eltöröltetés a januári nagy buktájuk után nem jött be nekik lassan két hónapja, hiába választattak meg erre lejárati kívánt, általuk megvetett, fikázott játékosokat.
A bicskás antimagyar mocsok felkavarodott.
Sokadnickes féker tolvajok, “újrakezdők”, elnöki plecsnire hajtó 1 napos senkik, tótok, rácok, jetik sunyi csicskái pampognak lopásról, bukásról, jogról, amihez közük tán sose volt.
120 national orgot nyúltak le 2243 napja.
600 aktív magyar választó van, fékestől. Talán a fele nem fék. Vagy a harmada.
Minden 2.-3. aktív, valós játékosnak lehetne orgja.
Nem pártucat tolvaj uraloghatna felettük 2243 napja!
Jogtalanul, bármiféle szabály, elszámolás, nyílt feltételek, pályáztatás és bármiféle kontroll nélkül.
De nem lehet másként?
Nem.
Le is írják: semmi köze nincs a lopott holmijukhoz senkinek.
Az elnöknek sem.
Senkinek sem.
A tolvajok, antimagyarok lopott játéka még romjaiban is többet ér nekik, mint a becsület és a tisztesség.
No ezért jutott ide eMagyarország.
Ezért uralog a romser és az antimagyarizmus, a becstelenség felettünk.
Mert 2243 napja tűrjūk ezt.
Is.
o7
korrekt.
Az érintettek türelmesen kivárják a következő elnökválasztást, s a következő elnök rendezi a kialakult kényes helyzetet. Köszönjük a korrekt reflxiót a helyzetre.
szeku, ne hazárdírozzál!
Véleményem szerint a harmadik pont érvényes inkább mert eMagyarországot támadás érte, méghozzá az elnök által aki kifosztotta az orgokat és eléggé bizonyosodott hogy alkalmatlan a posztra, valamint saját maga kérte a felmentését.
http://prntscr.com/ivpzia
Ez továbbra is politikai színtér, nem katonai támadás. Akkor is, ha a maga indukálta hülyeség miatt szűnik meg a maga által víziónált nemzeti egység. Sosem volt itt nemzeti egység, főleg nem Tüzér kormányzása alatt.
ijgumbujgum!
A gyerekes csalódottságot, az önsajnálatot, és egyéb emberi jelzőket amelyeket minden NORMÁLIS ember ilyenkor használna és mondana, ne használd fel az önkényes baromságod bizonyítására... Bár aki a bevezető szövegében is hazudik, hogy a románokat sározza, attól nem tudom mit vár az ember. 🙂
Szerintem egy állami lopássorozat, amit egy USA-ba emigrált álmagyar szervez a háttérből, igenis támadás az ország lakosságával szemben. És mivel az elnök tökéletesen alkalmatlan, sőt közrejátszik a mutyiban inkább a 3. pont az érvényes szóval készülj csak a kormányzásra, és rakd rendbe, (amennyire lehet azt a katyvaszt amit ezek a bábok hátrahagytak ebben a pár hétben.
Konkrét katonai támadásra gondoltam.
Az org ticketelés, bárkinek a sugallatára, szerintem nem nevezhető támadásnak.
Amikor az IMF szabta a magyar gazdaságpolitikát, az sem volt támadás, bár sokak érdeke ellen ment.
De megoldódott, ez is meg fog oldódni.
Pártucat orgtolvajt az “ország lakosságának” hazudnod meglehetősen szánalmas próbálkozás.
Találj ki jobbat!
Mivel az MU-knak és a pártoknak a tagságát a lakosság adja, így tartom magam ahhoz amit írtam. Ha te nem így látod az a te bajod.
Mutasd már meg nekem melyik pártok, melyik MU-k milyen ticketelt vagy nem ticketelt national orgot kezelnek és ezekben a lakosság hanyadrésze lehet érintett.
Na jó.
Ne legyünk maximalisták.
Mutass egy frissített és hitelesített orgnyilvántartást ki mit nyúlt le a 120-130 orgból.
Ennyi elég lesz kezdésnek!
A tolvajok sivalkodása zene füleimnek.
2243 napja elloptak 120-130 national orgot sunyi gazemberek.
Azóta nagyritkán megbukik egy egy tolvaj, mnt izralex, vagy ruptot.
A többi - tartva az omertát - sunyi tolvajokként mutyizik a közvagyonnal.
A sunyi hallgatást erről az aljasságról Tüzér meg merte törni.
A tolvajok sivalkodása az eget veri.
A románok bérén vett sunyi bicskás kápók fpszórói felbüfögtek, saját szabályaikat is telibe téve pusztítanak minden magyart aki ellenük mer szólni, tenni.
Román puccsól, gigalopásról hazudoznak cikkek és kommentek sorában, mert a romserrel való eltöröltetés a januári nagy buktájuk után nem jött be nekik lassan két hónapja, hiába választattak meg erre lejárati kívánt, általuk megvetett, fikázott játékosokat.
A bicskás antimagyar mocsok felkavarodott.
Sokadnickes féker tolvajok, “újrakezdők”, elnöki plecsnire hajtó 1 napos senkik, tótok, rácok, jetik sunyi csicskái pampognak lopásról, bukásról, jogról, amihez közük tán sose volt.
120 national orgot nyúltak le 2243 napja.
600 aktív magyar választó van, fékestől. Talán a fele nem fék. Vagy a harmada.
Minden 2.-3. aktív, valós játékosnak lehetne orgja.
Nem pártucat tolvaj uraloghatna felettük 2243 napja!
Jogtalanul, bármiféle szabály, elszámolás, nyílt feltételek, pályáztatás és bármiféle kontroll nélkül.
De nem lehet másként?
Nem.
Le is írják: semmi köze nincs a lopott holmijukhoz senkinek.
Az elnöknek sem.
Senkinek sem.
A tolvajok, antimagyarok lopott játéka még romjaiban is többet ér nekik, mint a becsület és a tisztesség.
No ezért jutott ide eMagyarország.
Ezért uralog a romser és az antimagyarizmus, a becstelenség felettünk.
Mert 2243 napja tűrjūk ezt.
Is.
o7
o7
Ez teljesen korrekt! De tényleg ez is 1 szükségállapot... Bár rendezheti a következő elnök is, de az csak időhúzás.
Szerintem ez az eset a 3. pont. Mert megtámadták az összes MU-t, a tiedet is.
Az enyémet nem. Nem kezelek orgot.
Rendben akkor azokat a katonai egységeket támadta meg és ezzel az országot akik rendelkeznek orggal.
Ez politikai támadás, nem alkalmazott katonai erőt.
Nem csak katonailag lehet megtámadni egy országot. De természetesen a te döntésed.
A legitim módon megválasztott elnök, a játékban lévő szabályos lehetőséget használt ki.
Etikailag kifogásolható módon.
.
Amikor a teljes állami vagyont lopták el a te politikai oldaladon lévők , akkor miért nem kiáltottad, hogy megtámadták az országot?
Te most mire/kire gondolsz pontosítanád? Mert ez így egy elég nagy blöff és hazugság.
OK, akkor legyen hazugság és blöff.
A tótoknak tót national orgjaik vannak.
Azokat szabadon elloptátok.
Miért fáj a fogatok a magyarok national orgjaira is?
Ennyire nem lehettek telhetetlenek!
Ellopta a játékosok egy részének a pénzét, ha szerinted ez politika, akkor nálad is csúszik valami
Persze hogy politika. Kaptatok egy közepes méretű taslit. A másik oldalról.
Én nem kaptam semmilyen taslit, mert az én pénzemet nem nyúlták le. Ellenben te társtettesként közreműködsz, bűnrészességet vállalsz azáltal, hogy ölbetett kézzel nézed majd 🙂
Hazudsz szokásod szerint.
Én semmiben nem vagyok társtettes, az impics még át sem ment. Semmit nem tehetek.
HA fsb tettestárs, akkor az összes tüzérre szavazóra is abszolút rálehet húzni, hovatovább, mindenkire, hisz nem kampányoltak ellene eléggé. 😃
o7
Azért nem vállal semmit mert fél most visszakapná amit tett és van is mitől félnie.
Kimondhatod az igazat is fsb.
Elcseszted a kormányt de félsz a következményektől mi lesz ha kormányt alakítasz és esetleg ők is beléd állnak ahogy te tetted.
Gerinctelen vagy!
Kibe áll bele az általam alakított kormány?
Megint elromlott a fordítógéped?
.
A tüzér kormány bukását nem én okoztam. Nem miattam álltak le a TW-k, és nem én kezdtem szó nélkül visszaticketelni az orgokat, meg a pénzt levenni róluk.
A HM csapatot te cseszted szét.Ezért nincsenek Magyar csaták szervezve.
DE!!!
Te miattad nincsenek.
Fogd már fel.
Nem fogom fel, mert valótlant állítasz.
Semmi közm a HM csapathoz, de a márciusi elnökséghez.
.
Ha a BH féltés miatt esik szét a HM csapat, akkor az nem HM csapat, csak kisgyerekek gyülekezete
Nem 1 BH ami a gond te is tudod.
Div3-ba már jó ideje gyílkolod a kartell tagokat BH-ben.
Féreg módon keresed az ürügyet miért szerezhetnél több aranyat és ne keljen venned.
Ok nélkül belevágtál rRonin beszélgetésébe, hogy akkor azt tehetsz amit akarsz.
HM-ként pedig jelezt nem de mivel nem tetszett a csatákra nézve hogy intézed ezért kiléptem.
Nincs HM tehát nincs Magyar csata.
Ennyit értél el barátom 🙂
1. Nem vagyok a barátod.
2. Hogy lehet belevágni egy falas beszélgetésbe, ami arról szól, hogy az elnök trollkodásra biztatja minisztereit, miután péniszversenyt hirdetnek a GM közlönyben?.
Elmondtam a véleményem, ennyi.
-
Na.. akkor kellett volna lemondjál, de te maradtál.
Én biztos nem maradnék olyan kormány tagja ahol péniszversenyt lehet hirdetni közlönyben.
Én másként játszom ezt a játékot, meg a nemi szervek emlegetéséből is kinőttem már.
Ez tisztességes döntés.
Más végezte el helyetted a nemszeretem munkát és becsülöm, hogy nem szúrod hátba ezért, akár jól tette szerinted, akár nem...
Nah akkor most nem lesz elnok a kovetkezo valasztasig... 🙂
csak konfrontálódott azért amiért te nem mertél/akartál
Jól látod, csak azt ne feled hogy ahogy nekem, neki sincs az orgokról kellő információja.
Én nem tudom kihez milyen módon került org, ezért elvenni sem fogom senkitől.
.
Egyébként előző karaktered nevét meg szabad tudni?
Mióta létrejöttél 1,5 hónapja engem csesztetsz, nyilvánvalóan olyan szitukban, ahol még a top fsbfanok sem teszik. Látszik ahogy fogást próbálsz találni.
Újonc ilyet nem tesz.
Volt egy max 20.-as karim 2009-ben de, már nem tudom a nevét.
Amúgy ez engem is érdekelne, miért böki a csőröd ennyire fsb1000, mert mióta aktív vagy (PurpleTentacle), azóta fsb1000 semmi olyat nem tett, amivel ártott volna neked, vagy az Aviátor Programnak, amiben részt veszel.
1, Amikor elkezdtem a játékot akkor rendszeresen olvastam a cikkeket (ahogy azóta is) és kommentelgetek is. Ő pedig olyan magas lóról beszélt hozzám az elején amivel sikerült belopnia magát a szívembe. IRL is gyűlölöm amikor egy ember egy másik fölé helyezi magát bármilyen megfontolásból. Semmi oka nincs rá, hogy ilyen "hangot" engedjen meg magának. Engem nem érdekel, hogy mit tett le az aszalra eddig, hányas a karaktere vagy milyen népszerű...
2, Ő maga írta, hogy intézné Ő is az org kérdést, csak nem akar konfrontálódni miatta. Érdekes, most meg már az impicsről cikkezik... az ilyen embereket hívják napraforgónak, nem?
3, Amikor Ő volt az elnök akkor a szlovák ditatúrába futott bele (ezt nem is értem pontosan, hogy mi volt) de, nagyon sokaknak nem tetszett ezért gondolom valami nagy kakiba tenyerlt és érdekes módon akkor nem cikkezett impicsről.
4, Nem volt szociális programja, pedig most kezdeni nem gyerekjáték és nem is érdekelte a téma. Amikor jeleztem neki, hogy kéne és milyen orális öröm most kezdeni akkor szintén a magas lóról szólt hozzám.
5, Ami a szívemen az a számon. Ha valami nem tetszik nekem akkor az el fogom mondani, le fogom írni, IRL és itt is.
Rendben, számomra ez teljesen elégséges és megfelelő magyarázat.
Csak ezek az okok az utolsó pár kommentváltásnál, amit olvastam, egyáltalán nem voltak nyilvánvalóak.
Nem az impeach-re, az orgtolvajok azok akik evek ota maganositották...
a hmsz vagyis a kard és te féreg csoport adott be!!!!!
Nincs mit szépíteni rajta.
Nyilván a következő hónapban se lesz senki, aki rendbe tenne 120 org szennyesét.
Jól érezted.
De a probléma megmaradt, legfeljebb előbújt pár, eddig rejtőzködő gazdag karakter.
Jelentkezem, mert ez már tűrhetetlen.