[MK] Török cégköltöztetés
eMagyar Kormany
Kedves Játékostársak!
Indulásom egyik oka volt, hogy valamilyen módon lezárjam a török TW körüli vitát, marakodást, mely mérgezi a magyar közösséget. Ezen cikkem is erről szól.
A megoldást első körben az edzőháború befejezésében láttam, utólag belátva, hogy ezzel csakis a cégeseknek kedvezve.
A TP epikelők és gyakorlócsata többi haszonélvezője (vagyis minden magyar, aki TP-t üt stb) miatt, az Ő érdekeiket is figyelembe vettem, és némiképp módosult a szemléletem.
Ehhez hozzájárult az edzőháborúink csökkenő száma is, és mert nincs sok lehetőség újak leszervezésére (erről a Külügyi Közlöny hasábjain leírtuk/juk.
A chilei után a thai TW-t is be kellett fejeznünk, mert kis híján sikerült edzőháború keretén belül kiverni őket a finn régiókból. Nem pici botrány lett volna, és nem jó fényt vetne ránk a jelenlegi -és jövőbeni edzőháborús partnerek felé, de diplomáciai fronton is negatív visszhangja lett volna a szövetségeseknél.
Túlélve egy impícset (köszönöm a bizalmat!), az alábbiakban látom a megoldást:
1%-ra vittük le a munkásadót eMagyarországon, így csökkentve a terheket,
A török cégeseket pedig elköltöztetjük, az áthelyezések költségeinek 75% (célszám) megtérítését vállaljuk.
Mit kell tennie annak aki igényelni szeretné?
-PM-ben jelzi felém (azt is, ha előtte / további egyeztetés szükséges)
-Átköltözeti cégeit egy általa választott országba,
-A költözésről screenshotot készít és elküldi nekem,
-Várja az utalást.
Hangsúlyozom az állam a költözés 75 százalékát megtéríti rövid időn belül.
Kérjük, aki még nem töltötte ki Donát kérdőívét az töltse ki, a jövőre nézve sok hasznos információhoz juthatunk belőle. Bővebben erről itt olvashattok.
Köszönöm a figyelmet,
Ronin
Comments
[MK] Török cégköltöztetés
https://www.erepublik.com/en/article/-mk-t-r-k-c-gk-lt-ztet-s-2686342
Aláírva / Signed
Se program, se beköszönő.
Senki vagy, szlovének sunyi kapcája.
rRonin o7
Bár nincsenek török érdekeltségeim. Ez valódi hozzáállás. Le a kalappal!
Túlélve egy impícset (köszönöm a bizalmat!),
Ahogy megmondtam, erre ment ki a jatek....
A török cégeseket pedig elköltöztetjük, az áthelyezések költségeinek 75% (célszám) megtérítését vállaljuk.
Elmentek ti a francba. Téritsétek meg a kiesett hasznomat amit az itthon maradt cégeimmel szenvedtem el mert nem mentem kulfoldre adoparadicsomba! Hogy képzelitek ezt? Egyszer mar kategorikusan el lett utasitva hogy az itthon maradt adozok penzebol fizessetek azoknak akik kockazatot vallaltak es elmentek!!!!
You have successfully donated 1 HUF. If the user accepts, the amount will appear shortly in the citizen account.
Nesze, meg vagy térítve.
Ha nem tetszik költözzél törökbe és kérjél megtérítést.
Visszakuldom, dugd fel a popódba nyugodtan. Kis kardos csicskától nincs szukségem semmire.
TL😉R a törökbe való koltozés ingyen volt...
Szerencsétlen vagy csak szánni tudlak.
Én nem szánlak, aki önként csicskának áll megérdemli.
Mintha itt bárki adna a szavadra.
Mintha jelentene barmit a jatekbeli "hatalmatok" IRL.
[removed]
Galvinus mondjuk pont egy TW miatt nincs köztünk 😃
Ez nem egy rossz érv
De, rossz érv.
Mert, aki magyar AP-vel maradt itthon a cégeivel, annak az összes magyar csatába sebzése TP-pénzt adott, ha beleütött.
Ergo, választhattál:
- magyar ÁP, TP-pénz, kevesebb profit a cégedből
- külföldi ÁP, nulla TP-pénz, adott esetben (jó eséllyel) több profit a cégeidből
Mi legyen?
Jelentkezzen valaki, hogy fizessék ki neki az elmaradt hasznot egy román/szerb/bolgár bónuszok utáni kiesett/elmaradt cégjövedelme után?
Más pedig azt mondja, hogy neki 10 CC-vel több jár, mint emennek, mert ő inkább lengyelekhez ment VOLNA, és ott volt 3 nap, amikor full bónusz volt kajából, és az beszorozva a régiós együtthatóval, kihozza, hogy a 3 nap leteltével átment VOLNA ő is a románokhoz, de csak 1 hétre, mert aztán a szerbeknél jobb volt, de háborúzni kezdtünk, és nem cégezhetett VOLNA, és akkor váltania kellett VOLNA a horvátokhoz, és ez már 4 költözés, aminek visszamenőlegesen a gold/cc árfolyam ingadozása miatt a költségének a pi-vel felszorzott értéke meghatározza ab ovo a determinisztikus állandó parciális..........
Vicc.
Kisfiú sír csatornalefolyó mellett. Odamegy egy bácsi.
- Miért sírsz kisfiú?
- Mert beleejtettem egy 100-ast a csatornába.
- Na, ne sírj, itt van egy százas, tessék.... hé, most meg miért sírsz ennyire?
- Azért, mert miért nem inkább egy 200-as ejtettem bele...?
Elfelejted hogy normalis TP ütéshez Q7 fegyver kell aminek az ára ~100CC. A TP "bevétel" 1000CC (-adó) 100mil sebzésenként.
Jelenleg nekem 100mil sebzéshez 4968CC-t kell elköltenem (Q7+kaja) amibol 4000 a tiszta veszteség. Csupasz kezzel ütve 2436CC-ből megvan, csak épp 1400 ütés kell hozza. Egyertelmuen veszteséges akarhogy is nezem, miközben aki eddig kint termeltetett magasabb bónusszal és alacsonyabb adóval egyértelműen magasabb hasznot realizált ebből. Megkockáztatom, nekik a karakterfejlodes is elonyosebb volt mivel van mibol ütni.
Én annó egy hónap tépelődés után az amcsikhoz tettem le a cégeket. Nem változtattam azóta. Ha háború volt, akkor nem tudtam termelni, és volt néhány hónap, amíg a magyar bónuszok mellett, ami nejm annyira volt sok, magyar államkasszába fizetett adókkal termeltem így. Most szerb területre került. Tudom, hogy ezzel nem voltam hazafi, de ha önellátásra törekszik az ember, és karakter fejlődésre, akkor kell a q7 fegyver és a kaja. Illetve majd egy év takarékoskodás kell az eventek alatti tartalékokhoz. Mindenki saját kockázatra települt, de tényleg szerencsétlen volt a megjelent útmutatás a törökök felé az ingyenes kültöztetési időszak alatt.
Már megint csak a zsebedet tömöd te... Szánalmas vagy wenigma. Már megint az állami pénzt akarod lenyúlni ahogy szoktad te tolvaj.
Kinek az alruhaja vagy? Nevenincsis hangja ment el, belépett ebbe?
Valami bizonyíték vagy csak levegőbe csapkodas ahogy szoktatok?
Nem vagyok senkinek a semmilye. Egyéni játékos vagyok s nem vagyok vak. Te vagy ennek a játéknak a rákfenéje, a tolvajok tolvaj a wwenigma
Tehát csak a levegőbe csapkodsz, végre leraksz bizonyítékot a vadjaid mellé az asztalra, vagy inkább visszakotródsz a sutba?
Ha koltoznek a cegek akkor mi baj a torok TW-vel ?
Miert nincs egy felso hatar fejenkent ?
Miert pont 75 % miertnem 69% ?
Max. egyetértek,
A tervezésről, az összegekről semmit nem tudni.
Így szokott indulni a muttyantás.
Valószínű azért, mert nem feltétlen minden igénylő töltött kérdőívet, és nem tudjuk, ki, mennyi céget akar és milyen távolságra költöztetni.
Így elég nehéz tudni előre bármit is.
Amúgy az egyik közlönyben a napokban azt olvastam, hogy feleannyi régiót bérlünk kétszerannyi pénzért TW-bázisnak.
Érdekes módon az nem fáj sem számsor bácsinak, sem Botyarnak, sem a többi önzetlen hazafinak.
Ki tudja, miért.
Azert valogasd meg a szavaid ... en mar szamtalanszor oriasu osszeget forditottam a haza vedelmere
Ez így van. De kb. 3-an (4-en?) vagytok TOP tankok közül akik ezt elmondhatjátok magatokról.
És ha nem a cégesekkel, akkor egymás közt s torzsalkodtok.
Szabi, akinek nem inge, nem veszi magára.
De akárhogy nézem, egyéneket látok, önző célokkal, és ahogy írtam, nagyon kevesen fordítják a TP-ből, BH/SH/CH vagy éppen cégből származó bevételüket az ország javára. A karakterlapon a nagy rangpont és XP-szint jól néz ki, de számomra semmit nem ér, ha nincs mögötte közösség.
Ez egy vélemény, egyetérthetsz vele vagy sem, sajnos nem sokan adtak a tankok közül okot arra az itteni aktív pályafutásom alatta arra, hogy mást gondoljak.
A cégesek is saját érdeket néznek... haza nem jönnek, mert sokkal később térül meg. 264 nap (most láttam Argettől), míg 100% bónuszos helyen csak 125 nap pl. 😉
Igaz ami igaz, jól szóltál OOo tankok tankja.
Illetve még meg kell szabni, ha már az állam fizet, hogy csak Magyar honba hozhatná haza a delikvens a cégeit.. Ha pl elviszi spanyolba, de ott is gebasz lesz akkor megint költözik chilebe h utána a vilagkoruli turnét folytassa...
De mivel TW-régiót is állambácsi bérel adóból, ezért meg kell szabni, hogy csak Magyar csatába és csak a parancs szerinti oldalon üssön a tank. Ha pedig elmegy más csatába olcsó BH-ért, akkor beszüntetjük a TW-t és csináljatok magatoknak csatát, ne az én adómból. Stimm?
Így van. Ez egy teljesen jogos és vállalható FONTOS és elengedhetetlen kitétel.
Ez igy teljesen jo, de akkor legyen megfelelo szamu tw is melle...
Így van...ezzel értek egyet Én is ha már segítünk a kitelepült cégeseknek.
Jah, és TWt a népnek... Miket beszélek, a tankoknak!!!
a nép is odaüt, ha nincs elég tp csata baj
Vagy lehetne ismét RW-vel (is) megoldani. FULL TP-be üttetve
Költségesebb macerásabb, de müxik.
v7
Azt lehet már tudni a felmérésből, hogy ez kb mennyibe fog kerülni?
Raab Donat felmérésére gondolsz?
Arra...
Amint megosztja veleünk Donát vagy amint jelentkeznek a cégesek, tudni fogjuk, és azután lépünk, hogy már tudjuk és közzétettük.
Ahogy írtam a felmérés bevezetőjében is, listákat UZO-n kívül mást nem lát. Fontosnak tartom, hogy tartsam magam ahhoz a vállaláshoz, hogy az adatok milyen formában és kiknek lesznek elérhetőek. A cégesek megkeresésében szívesen segítek és a GM is megteheti, de a fenti közlönyben tárgyalt lehetőség kihasználására gondolom önként is jelentkeznek ezek az emberek. Tőlem a fent nevezett személyen kívül más részére nem fog semmiféle lista kimenni emberek karaktereinek névsorával.
Falon írtam:
A békétlenség végét a török TW leállítása jelentené, ahogy a kezdetét is az indítása adta. Főleg török érdek volt, és sok magyar érdekét sértette.
A kártalanítás nem elvetendő, de csak a török TW-kből befolyt adóforintok erejéig. (az nem olyan sok)
.
Más:
Segges hét #5 - SH díj felezés erepublik.com/hu/article/2686346
Kedves fsb, kérlek mondd meg akkor hol kezdjünk TW-t. Ne csak kritizálj mindig, megoldásokról mesélj.
Nem mondom meg. Mond meg te ha érdekedben áll TW-zni.
-
Számold ki, melyik fegyverrel éri meg neked TW-ben ütni.
Én azt gondolom semelyikkel. Nekem mindegyikkel vastagon veszteséges. Legend3 ranggal.
Kb 20 embernek nyereséges a TW-zgetés, illetve azoknak akik erős karaktert építenek és kell a sebzés a ranglépésekhez.
Én erre csak speciális választ tudok adni: a keddi epicben összehozok vele egy jó töltést, azután pedig több légi csata van egész héten, kevesebb utazgatással. Kis játékosként mást nem tehetek. BH/SH nem igazán játszik. Te viszont elviszed azt is, ami biztos kárpótol a TW miatt, ezt láthattuk tegnap ismét, Paraguay ellen, parancs ellen, még jó hogy a román meg a bolgár visszatolta a kötelet. Ja meg én. A csatákat meg a nagy tankok nyerik, kell legyen nekik valami fejlődési lehetőség, más országoknál van, tetszik vagy sem de haladni kell a téren.
Ez kinek a másodacca ami beszéni kezdett es mar nem csak a választásokon adja le a szavazatát a pártjára?
Megszívtad, mert senkié, csak +1 autó ami szembe jön a pályán neked... sokat már nem oszt/nem szoroz.