[MK] Észak védelme
eMagyar Kormany
Előzmények
Tisztelt eMagyar lakosok!
Szeretnélek tájékoztatni bennetek az elmúlt nap történéseinek folytatásáról. A tegnapi nap jórészt álló háború volt, Irán kivárta a 24 órás auto-attackot, amit nem sokkal utána egy román támadás is kísért. A támadás mind a három fél részéről rossz időpontban volt, aki időben lefeküdt aludni, az le is maradt róla.
Közép Európai hadszíntér
Taktikai megmozdulások a nap folyamán ettől függetlenül voltak. Az Irán/Perui csatában Irán túl ütötte Northern Great Plain-t, amiben a magyar légierő is segédkezett, így Perut Iránon keresztül kiszorítottuk Közép-Európából. Ezzel a kettőnk közötti csata megszűnt, illetve az NE előnyük is. Sikerült semlegesítenünk Perut és Kolumbiát még az NE előny kihasználása előtt, és az ország eredeti területeiről is kipucoltuk őket.
Horvátország hatalmas hátrányról visszafordította a Northwest Croatia csatát a macedónok ellen. Több kört epikben megnyerve felszabadultak a mi eredeti területeink mellett. Ez papíron hatalmas előnyt jelentett számunkra, gyakorlatban végül nem tudtuk hasznosítani, mivel Szerbia és Románia NE-t adott rájuk, így nem tudjuk hasznosítani ezt jelenleg egymás között. Miután sikerült Macedóniát legyőzniük, folytatták az RW hullámot ellenük és Istriát könnyedén felszabadítják. Szlovénia is folytatja a felszabadulási hullámot az eredeti területein Inner Carolina régióban, azonban ott még kérdéses, hogy sikerül-e nekik.
Az este folyamán Románia elfoglalta Irántól Pécset, majd megtámadta Debrecent, ha esetleg kikapna ellenünk, ne tudjuk visszatámadni. Irán kezdte a támadást ellenünk, mindkettőnknek NE bónusszal harcolva. Több kör is epikbe lett verve (7db), és végül sikerült megvédenünk Irán ellen Central Transdanubiát. Ezzel megszereztük ellenük a kezdeményezést, amit nem tudunk hasznosítani, mivel Románia elfogja törölni a határunkat velük. Ezzel pedig Iránt is kitettük az eredeti területeinkről.
Ázsiai térség
Mivel az eredeti területeken rengeteg éles csata volt, így az arabok ellen Xinjiangot nem tudtuk már megvédeni. Ennek körülményeit előző cikkben ismertettük. Viszont sikerült időben felszabadítanunk Quinghait és Gansut, így nem tudtak több területet foglalni, és ismét lelassítottuk a mozgásukat. Ezért ismét be kellett adniuk Kína ellen egy DoW javaslatot, ami 24 órát nyert nekünk. Ezen kívül még Horvátország is közénk és az arabok közé húzott egy falat, úgy hogy egyelőre biztonságban vagyunk a térségben, sikerült megúszni, hogy ne rúgjanak ki minket Ázsiából. Az Asteria azonban lassan, de biztosan haladnak tovább, Indiát már teljesen elfoglalták és Kínát is kezdik bekebelezni.
Románia haragja
Miután a románok szövetségesei nem tudtak a túlerő ellenére legyőzni minket, így Románia is becsatlakozott Magyarország eltörléséhez. Ha nem tették volna, már szinte teljesen fel lennénk szabadulva. A románoknak az átlag sebzése nagyobb, mint nekünk, és még így is Iránnal együtt mertek csak megtámadni minket. Ezekből adódóan elfoglalják Central Hungary-t.
Mindezek ellenére már hatalmas siker az, hogy sikerült az öt országos vonatozásukat teljesen megsemmisíteni a területeinken, és már csak Romániának vannak területei rajtunk kívül az eredeti régióinkon.
Tisztelettel,
Dunedan
eMagyarország elnöke
Comments
[removed]
[removed]
[MK] Észak védelme
https://www.erepublik.com/en/article/2712263
signed o7
"Észak nem felejt" 😛
nem felejt
Múlik a tél 🙂
o7
Végre újraindul a kínai TW. Ja bocs, rossz kariból.
Gratulálok a vezetésnek a rengeteg befektetett munkáért, illetve mindenkinek, aki képességeihez mérten kivette a részét az elmúlt időszak csatáiból!
Külön köszönet Dunedannak, hogy sikerült egységet kovácsolnia, ami nélkül szerintem nem tudunk volna felszabadulni, akár csak részlegesen sem, menne tovább rajtunk az körforgó vonatozás...
2 aggályom van csak
románok 1v1ben lenyomnak minket simán, utána meg max idő kérdése s indul ujra a körforgó
de legyünk optimisták, kapunk segitséget, vhogy több frontos háborujuk lesz s felszabadulunk ideig-oráig
kövi probléma
nincs normális elnök jelölt MOn
top10 párt nem képviselteti magát az elnök jelöltek közt
mégis mit akartok ti akkor a politikában?
adott 5 kétkattos, akiről kb semmit se tudni....
Gratulálok a kormánynak a részsikerhez! Meggyőződésem, hogy a Code helyzete sokkal jobb lenne, ha minden más tagországban is legalább ennyire aktív vezetőség (és áldozatkész, szervezett lakosság és hadsereg) lenne, mint nálunk.
A probléma nyilván nem oldódott meg ezzel, de annyit már elértünk, hogy nem tudtak túlzottan elkényelmesedni és folyamatos harcra késztettük őket. A végén már látszott a kisebb országokon, főleg Perun, hogy a tankjaik észlelték ugyan a törekvéseinket, de egy kis tessék-lássék tankolás után abba is hagyták, mert túl költségesnek érezhették.
Még pár ilyen "siker" és úgy takarodsz el, ahogy jöttél, a puccsista papirtankjaiddal együtt.
Remélem a következő elnök első lépése a mutyi TW-itek blokkolása lesz.
Már csak pár nap.
No takarodjatok a mutyitokkal együtt!
A Migrancsoki Boborján a világ legbátrabb embere mert bátorabb mint a Code , mert Ő kétszer is lemer hunorgorni!
Szép Vót!
Sajnos szerintem a siker csak 1 kis ideig tarthat hiszen ameddig a romulákoknak nem kell sok helyen tankolni addig esélyünk sincs a teljes felszabadulásra eredeti régióinkon.
Ameddig a CODE nem kezdi el szervezetten mindenhol ütni őket addig nem lesz meglepetés.....
Román csicska kormány! Csak azért prióztátok CTD Irán alóli felszabadítását CH védelme ellenében, hogy most azt is elfoglalhassák a romik.(((
25
V60
A képre most magyarul írtál, vagy angolul? Kolumbia C-vel van írva anglisul, ez nagyon gáz, mongyál le
Szeku
Azt amúgy vágjátok, hogy a körforgós tw technikát védekezésre is lehetne használni?