[Gazdasági Minisztérium] 3. beszámoló - 2018. január

Day 3,722, 10:19 Published in Hungary Hungary by Gazdasagi Miniszterium
Tisztelt állampolgárok, kedves érdeklődők!

Ebben a beszámolóban, az eddigiektől kicsit részletesebben fogok foglalkozni az állami bevételekkel és annak változásaival.

1. Az állami pénzmozgások könyvelése
A januári elszámolást rendszeresen formázgatom, alakítgatom és igyekszem ellátni olyan kényelmi funkciókkal, amelyek nem csak az érdeklődők számára lehet hasznos, hanem a mi munkánkat is megkönnyíti. Ilyenek az eRepublik különböző oldalait megnyitó hivatkozások, vagy a különböző összesítések ellenőrző számításait tartalmazó cellák, de ezek közé sorolom, az egyes tételekhez fűzött, tájékoztató jellegű megjegyzéseket is.

A folyamatosan vezetett januári elszámolás elérhető az alábbi linkre kattintva:

GM elszámolás - 2018. január

Mivel a ciklus kezdetén úgy döntöttem, hogy a közelmúlt gazdasági miniszterei által is használt elszámolási táblázatot fogjuk használni, így annak formai felépítését és számítási módszereit is - fő elemeiben - elfogadtam. Végeztem pár, apró módosítást, de az összehasonlíthatóság miatt, a lényegi részét szinte változatlanul hagytam. Ennek legfontosabb ismérvei az alábbiak:
- a GOLD-ban jelentkező összes értéket átszámoljuk CC-re (magyarul forintosítjuk azokat)
- az államkasszában lévő, GOLD-dal kapcsolatos tételek esetében, a forintosítást két, egymástól eltérő árfolyamon végezzük el (a GOLD ciklus eleji, nyitó és az éppen aktuális, vagy záró árfolyamának átlagértékén, valamint az államkasszából való kivétel során alkalmazható nyomtatási, vagyis 200 Ft/GOLD értéken)
- az állami kezelésben lévő ORG-okban lévő GOLD-dal kapcsolatos tételek esetében, mindig a nyitó/záró átlagárfolyamon forintosítunk
- a légicsapáshoz szükséges alappal kapcsolatos tételek esetében, a GOLD nyitó/záró átlagárfolyamához hasonlóan, az 1 db energia árának nyitó- és záróértékének átlagával forintosítunk, a legolcsóbb ételárakat figyelembe véve.

E rövid bevezető után, lássuk az állami bevételek részletes elemzését! Hangsúlyozom, hogy az átlagárfolyamok használata miatt, az adatok összesítései csak tájékoztató jellegűek, nem a tényleges bevételeket és kiadásokat mutatják. Az értékelés során csak a nyomtatási árfolyamokat veszem figyelembe.

2. Az állami bevételek



Összes állami adóbevétel
Általában, az összes állami bevétel, legnagyobb részét (jelenleg csaknem 40%-át) kitevő bevételi forrásunk, ami az ország gazdasági állapotát bemutató eRepublik oldalon ellenőrizhető összetevőkből épül fel.

A teljes állami adóbevétel megoszlása a következő:



A városi segélyezésre fordítandó összeget is állami bevételnek tekintem, amely később a kiadás oldalon is megjelenik majd, hiszen afölött valójában az állam nem rendelkezhet. Ez az összeg valójában nem kerül az államkincstárba. A városi segély levonása után megmaradt, az államkincstárba ténylegesen bekerült összeg: 3,295,854.00 Ft volt.
Jól látható, hogy az állami adóbevételek több, mint felét (58.04😵 a saját cégekben, menedzserként végzett munka után befizetett adó teszi ki. Ez az adó Magyarországon, jelenleg, az országos átlagbér (272.10 Ft) 4%-a, tehát kb. 10,88 Ft, minden, saját cégben elvégzett, menedzseri munka után. Abban az esetben, ha a céget tartalmazó, Magyarországon lévő holding tulajdonosa magyar állampolgár, ez az összeg 100%-ban a magyar államkincstárba kerül. Abban az esetben, ha a tulajdonos nem magyar állampolgár, ennek az összegnek csak 80%-a, kb. 8,71 Ft, vagy, ha a holding nem Magyarországon van, akkor csak 20%-a, kb. 2,18 Ft kerül a magyar állam kincstárába, elvégzett munkánként.
10% feletti részesedéssel, az ország piacain forgalmazott termékek eladásából származó ÁFA bevétel az, ami még említést érdemel. Az egyes termékekre kivetett adó, szintén a fentebb már említett, eRepublik oldalon tekinthető meg.
A gyarmati adókból, eddig befolyt bevétel: 117,345 Ft.

A tényleges adóbevételek alakulása:



Jól kirajzolódik az adóemelés hatása.
A napi átlagos adóbevétel, az értékelhető 21 nappal számolva: 190,556.76 Ft. A városi segély összegét levonva, ebből naponta, átlagosan 156,945.43 Ft került közvetlenül az államkincstárba.

Adakozás államkasszába (CC)
A 4,001,692.00 Ft-os tényleges, teljes állami adóbevételből, 2,240.00 Ft polgári adományozás formájában került az államkincstárba. Az állami bevételeket bemutató táblázatban 2. ponttal van megjelölve ez az összeg.

Adakozás államkasszába (GOLD)
A polgári adományozás formájában, az államkincstárba utalt 207 GOLD, nyomtatási árfolyamon számolva, 41,400.00 Ft-tal növeli az állami bevételeket.

Adakozás HSC-be (vagy más állami kezelésű MU-ba)
Az összes állami bevétel csaknem 60%-át kitevő tétel, az elnök úrnak és a hadügyminiszter úrnak elküldött, polgári adományok összesített értékéből, 6,044,706.65 Ft-ból keletkezett, amelyből levonásra került egy 20,000.00 Ft-os összeg, ami egyik állami kezelésű katonai alakulatba sem lett beutalva, hanem RW-indításra lett elkülönítve és kifizetve.
Ebből a hatalmas összegből, 1,810,000.00 Ft került a Hungarian Supreme Command (HSC), 16.00 Ft került a REMOVED és 4,214,690.65 Ft került a Magyar Legio katonai alakulatba.

Adakozás ORG-ba (CC)
Ez a 220.00 Ft tulajdonképpen a ciklus eleji, illetéktelen ORG-használat következtében előálló, plusz bevétel.

Adakozás ORG-ba (GOLD)
Az elnöki medálért járó 5 GOLD beutalása állami kezelésben lévő ORG-ba. Nyitó/záró átlagárfolyamon, jelenleg ez 2,195.53 Ft-tal növeli a bevételeket.

Monetary haszon
A jelenleg még folyamatban lévő, állami pénzpiaci tevékenységből származó haszon lesz itt megjelenítve, a pénzpiaci tevékenység befejezése után.

Endorse
Értelemszerűen az állami közlönyökre érkezett, polgári támogatások összesített értéke.
A támogatások megoszlása, közlönyönként:



Lakossági adakozás AS-alapba (energia)
Az ország katonai állapotát bemutató eRepublik oldalon, a légicsapásra fordítható alapba beutalt energia mennyisége: 9,300 db. A legolcsóbb étel nyitó/záró átlagárfolyamán ez jelenleg, 906.75 Ft bevételt jelent.

Egyéb bevétel (adókompenzáció + eladás + adományból Al Qasim RW-re elkülönítve)
A játék fejlesztői a közelmúltban megváltoztatták a nyersanyagok raktározását. 1 csomag nyersanyag, 100 helyet foglal el a raktárunkból. Egy dologra viszont, nyilván nem gondoltak. Az ORG-ok raktárhelye mindössze 1000 férőhelyes, ami azt jelenti, hogy egy-egy ORG-ban legfeljebb 10-10 nyersanyag raktározható. Mivel ORG-okba nem lehet pénzt/aranyat utalni, az ORG-ok közötti pénzforgalom legjobb eszköze, a nyersanyagok adása/vétele, hiszen a nyersanyagok kereskedelmét nem terheli semmilyen adó, így a csereberélt összegek hiánytalanul megmaradnak, az ide-oda küldözgetés során. Ez a 10 nyersanyag nagyon kevés, ha a csereberét 30-40 ORG között hajtjuk vége (pl. állami monetary-zásnál).
Az ebben a sorban megjelenő összeg egyik eleme ezeknek a nyersanyagoknak és az állami kezelésben lévő ORG-okban lévő „kacatoknak” az eladásából származik: 663.68 Ft.
A másik elem, a fentebb már említett, polgári adományokból, RW-indításra elkülönített, 20,000.00 Ft.

Ezen összetevőkből áll, a nyomtatási árfolyamon számított, 10,103,569.61 Ft-os, teljes állami bevétel végösszege.

Természetesen, a teljes állami vagyon állapota továbbra is ellenőrizhető az elszámolásban, arra most részletesen nem térek ki. A következő beszámolóban, hasonló módon fogom bemutatni az állami kiadásokat is.

3. Állami kiadások



4. A teljes állami vagyon jelenlegi helyzete



A teljes állami vagyon, az adóemelés ellenére is, kismértékben ugyan, de tovább csökkent (a korábbi 36.99%-ról 38.30%-ra növekedett a csökkenés mértéke), ami egyértelműen jelzi, hogy az állami kiadások még mindig meghaladják az állami bevételeket.

A közlönyben szereplő értékek a ma reggeli állapotot mutatják.
A pénzpiacra kitett állami ajánlatok váltása, nagy valószínűséggel holnap megkezdődik, jelen pillanatban az első kitett ajánlat a 11. oldalon helyezkedik el. Reményeim szerint, a következő beszámolóban már az állami pénzpiaci tevékenység eredményeiről, tapasztalatairól is be tudok számolni.


Tisztelettel,

MCMLXXVXII0II
Gazdasági miniszter