[FF/A]Országos turnén

Day 3,308, 08:57 • Published in Hungary Hungary • by Atheel

II./VIII. Epizód; Országos turnén

Nagyjából tíz győri csata volt már eddig az elmúlt hetekben, de az első és a második igen emlékezetes volt számomra. A történetben (jócskán lemaradva a részletesség és IRL elfoglaltságaim miatt) most értem el ehhez a részhez, hát továbbra is megengedem magamnak azt a luxust, hogy jó hosszan írjak erről. Ekkor alakult meg a Szellemirtó Szabadcsapat, ekkor üzentek hadat a horvátok a románoknak, és ekkor vált nyilvánvalóvá, hogy a nagy tűzijátékot, Budapest Ostromát a románok pont a születésnapi akció csúcsára időzítik.

Ennek ellenére nem sok esélyt adtak nekünk Győrnél sem. Teleki Kolos orbitálist tankolt D4-ben, de számomra a csata igazi hőse rRonin volt, aki egyszerre volt BH 3 divízióban, és nem csak az ehhez kellő sebzést vitte bele, hanem nagyságrenddel többet. Végül (és büszkén jelenthetem, hogy ott voltam, mert az én javaslatomra) D2-ben megfordította a csata állását, és tudomásom szerint ekkor hoztuk le az első pontunkat az egész kampányban a románok ellen.

Nem is érem be azzal, hogy csupán egy részen keresztül taglaljam, hogyan is folyt ez a csata, a mai epizód csupán bevezetése a nagy Első Győri csatának!


Jó szórakozást!

Reklám

Avatárkészítést továbbra is vállalok, régi, tehetősebb játékosoknak 5gold vagy 2000 huf, újonc nem fake karaktereknek pedig akár 1gold (400 huf) áron is! Jöhet újságbanner, vagy akár valami játékon kívüli grafikus munka is, ezek árait megegyezés alapján, de elég jutányosan szabom ki. Időmtől függően akár azonnal is kész, cseten egyeztetve, vagy legfeljebb egy héten belül.

And Now...

A T-72-es sötét belseje után elvakított a külvilág.

Sokáig képtelen voltam megállapítani, kivel állok szemben, de úgysem számított, hiszen fegyvertelen és tehetetlen voltam… már megint.

TugAvenger arca körvonalazódott lassan, és rögtön éreztem, hogy semmi esélyem nem lenne. Igyekeztem hát megtalálni a belső harmóniámat, vagyis felkészültem a halálra, s közben figyeltem, ahogy mozdul. Legnagyobb megdöbbenésemre azonban a kezét nyújtotta csak felém.

-- Szép munka volt, tiszta, vitathatatlan BH! – Mondta, és sürgetően intett. Segített kimászni a roncsból. – Egy vagyon lesz ennek a vacaknak a javíttatása. Szerencse, hogy még van belőle vagy tíz!

Nem igazán tudtam, mit mondhatnék erre. Ott álltam az ellenséggel szemben, fegyvertelenül, és leginkább mégis az kötött le, hogy leporoljam a ruhámat.

-- Hogyhogy nem öltél meg? – Kérdeztem végül, mire kinevetett.

-- Mert azért nem fizetnek. A csatának már vége, megnyertem, ingyen meg nem ölök. És különben is, ha elég jól harcolsz, az ellenségeid majd újabb zsoldot ígérnek. Szóval az én érdekem az, hogy túléld. – Magyarázta, és a távolba mutatott: -- Arrafelé, Debrecenben már elkezdődött egy felkelés, szerintem a társaidat is ott találod! Sok sikert!

Azzal le is lépett. Profinak tűnt, annál is inkább, hogy a hatalmas Manticore-t egy mobil daru emelte le éppen a T-72-esről, majd felpakolta egy reklámokkal teli, TugAvenger feliratú trélerre. Voltak rajta utalások a portugál származásra, és valamilyen katonai egységre, de leginkább a tulajdonos fényezését szolgálták mind. Nem vártam meg, amíg a komoly, hivatásos csapat elvonult.

Három égető problémám, hogy Debrecen gyalog eléggé messze volt, nem volt nálam telefon, és szemi harckocsija itt füstölgött mellettem hamar elfeledtette velem a tényt, hogy én lettem a csata hőse. Egyébként sem leltem örömömet a kitűntetésben. Megnéztem: nem lett tőle nagyobb a farkam, így sokkal jobban tetszett volna, ha inkább nyerünk.

Kivételesen ép bőrrel megúsztam a kalandot, így azon kezdtem agyalni, hogyan csatlakozhatnék a lehető leggyorsabbak a társaimhoz. A zsebemben még mindig ott lapult a teleport-bérlet, de nem voltak koordinátáim, ahová ugorhatnék vele… kivéve egyet, ahonnan korábban használtam. Rizikósnak tűnt vakon a debreceni reptérre portálnom, úgy, hogy fogalmam sem volt, kik, hol és milyen intenzitással harcoltak. Mégis megelégedtem azzal, hogy azt reméljem, nem csöppenek így, fegyvertelenül a harcok kellős közepébe, és bele is vágtam!

Egészen más közepén kötöttem ki. Egy éppen felszálló gép belsejében!

A miénk volt, ehhez kétség sem fért, de azért egyszerre legalább száz fegyver fordult felém, ahogy hirtelen megjelentem. Felismertem a Legends of Hungary egyenruháit, és szerencsére ott volt rRonin, aki pedig engem ismert meg.

-- Nézd csak, mit fújt ide a szél! – Kiáltotta, és beállt közém, meg a fegyvercsövek közé. – Hogy kerültél te ide? És mikor kerítesz már egy egyenruhát?

-- Miskolcon ragadtam egy T-72 roncsaiban. Volt még pár ugrás a bérletemen, de csak egyetlen koordinátát mentettem el. – Foglaltam össze röviden, majd végignézve az egyre megviseltebb civil ruházatomon, vállat vontam. – Még nem volt időm beszerezni egyet.

-- Márpedig itt civilek nem tartózkodhatnak! – Jelentette ki egy másik alak, és ahogy dülöngélve közelebb lépett, láttam, hogy classfighter az. Csuklott egy nagyot, mielőtt megfenyegetett: – Mindjárt kickellek innen a szerverről!

-- Persze, mint FSB-t a konga szobájából. Abból is mi lett! – Hallottam az ismerős hangot, és a lábak között szlalomozva szemi közeledett felém, cseppet sem örömteli hangulatban. Classfighter böfögött, és a szemét forgatta, de mielőtt megszólalhatott volna, a macska folytatta. – Különben sem civil, velem van, Csontbrigádos.

-- Oké, de ez meg egy Legends of Hungary-s csapatszállító, és itt te is potyautas vagy! – Világított rá cf. Én mondtam volna, hogy nyugodtan tegyenek csak ki, úgyis harcolni jöttem, de egy újabb szereplő csatlakozott, akit már régóta ismertem.

-- Elfér itt, hagyjad. Jó lesz golyó-fogónak Győrben. Ha már a szellemek is harcolnak, jöhetnek a halottak is… – Érvelt theface, és ettől egyszerre megkönnyebbültem. Aztán kissé feszültté is váltam. A Banhammer forgatója felém fordulva folytatta: -- Aztán majd említsd meg a regényedben, öcskös, hogy melletted beszéltem, különben én váglak ki!

-- Úgy lesz! – Biztosítottam, de azért már csak kibukott belőlem: – Miért is megyünk Győrbe? Most nem Debrecenért kellene harcolnunk?

-- Harcolhatsz itt is, ha akarsz, csak semmi esélyünk. Miskolc eleste óta Győrt támadják a jetik, ott még talán meg tudjuk őket állítani. – Magyarázta rRonin, majd hozzátette: -- Eddig szinte ellenállás nélkül gázoltak át rajtunk, úgyhogy nagyon oda kell majd tennünk magunkat!

-- És mi ez a golyófogó dolog? Mit szellemeskedett döfi?

-- Ez egy új alakulat. A Szellemirtó Szabadcsapat. Ejtőernyősök, frissek, elszántak. – Avatott be a terepszínű szamuráj, majd így folytatta: -- A vezetőjük 13128814…

-- Hogy működhet hatékonyan egy katonai egység ilyen sok parancsnokkal? – Kérdeztem megdöbbenve, mire a többiek csak nevettek. Én is velük nevettem, úgy voltam vele, már az is biztosan eredmény, ha ilyen sokan harcolnak az ügyünkért, de hamar kiábrándítottak.

-- Ez csak egy sorszám, s ezt használja név helyett. Újonc még, de jó ötletei vannak. Röviden annyi, hogy külföldi turistának adják ki magukat, s az ellenség vonalai mögé lopózhatnak így, aztán odapörkölnek. – Magyarázta ezúttal szemi, megtoldva: -- Akár beválik, akár nem, még mindig többet tesznek, mint a kormány-közeli talp-nyaligmák…

-- Apropó kormány? Kikből áll ez tulajdonképpen? Mert azt menet közben hallottam, hogy FSB műsorvezető… -- Érdeklődtem tovább, attól sem zavartatva, hogy közben légvédelmi tűz alatt manővereztünk, és a szél is dobálta a gépet. – Plató nem avatott be túl sok mindenbe.

-- Ha tudod, hogy FSB az elnök, akkor ismered a teljes kormány-névsort. – Jelentette ki theface. – A minisztériumokat a nevének karakterei között osztotta fel. Azt hiszem, hogy az F a földművelésügyi, az S a szociális, a B pedig betegellátási minisztériumért felelős, abban viszont egészen biztos vagyok, hogy a hadügyminisztérium nem 100-as, a külügy pedig egy nagy 0. A processzorait leginkább az ezek közötti kommunikáció köti le…

-- Hát akkor nem Dunedan a külügyese? – Vetette ellen classfighter, erősen megkapaszkodva még akkor is, amikor a gépünk épp nem rázkódott. Theface csak vállat vont.

-- Akkor a kormány kétszer akkora, mint sejtettem. Ezzel sem vagyunk előrébb. Dunedan leginkább a harctereken ténykedik mostanában, vagy testnevelés elméletet tanul, nem hinném, hogy lenne ideje mélyen szántó tárgyalásokra. – Mondta, és szemire pillantott. – Adj az emberednek valami egyenruhát, meg fegyvert, ne legyen itt köztünk ilyen pacuha!

Ez a része ment kérés nélkül is. Századparancsnoknőm elhalmozott minden jóval: kaptam egy gépkarabélyt, amit igyekeztem nem a T-72-es sorsára juttatni, egy teljesen új, névvel ellátott Csontbrigádos egyenruhát, és még némi ellátmányt a csatára. A terv egyszerű volt: odamegyünk, harcolunk, amivel csak tudunk, aztán meglátjuk.

Ejtőernyővel ugrottunk, már javában zajlott a csata.

Nem is Dunedan lett volna a gumiruhájában, ha nem pont vele futok össze földet érésem pillanatában, csakhogy olyan közeli volt ez a kontaktus, hogy mindketten elterültünk tőle.

-- A fenébe, Atheel! Nem látod, hogy itt vagyok? – Méltatlankodott a sötét lovag, és letaszított magáról. – Különben is, mi tartott ennyi ideig? Már azt hittem, nyugdíjba vonultál! Nagyban zajlik a csata, te meg sehol…

-- Jöttem, ahogy tudtam, külügyminiszter úr! – Kiáltottam, mire nagyon lapos pillantást vetett rám. Éppen egy spanyol egységgel kerültünk tűzpárbajba, de ez a része már olyan jól ment a dolognak, hogy túlordítva a csatazajt, megpróbáltam kicsit társalogni is. – Mi a nagy diplomáciai helyzet? Nem is tudtam, hogy te ilyen kormány-közeli vagy!

-- Ha az lennék, nem így alakultak volna a dolgok! – Felelte dühösen, és látható frusztrációját egy spanyol katonán vezette le. Talán túlzásba is esett, majdnem az ő talpát is leborotválta a katanával, de mielőtt igazán bele melegedhetett volna, egy másik spanyol vett minket tűz alá, és annak már a fele sem volt tréfa. – A rohadt életbe, ez Kekco!

Nem tudtam, ez mit jelent, de azt hamarosan megláttam, hogy ez a spanyol nem kispályás. Akárcsak az előző ibériai-félszigeti, az addig nagyjából kiegyenlítettnek tűnő csatát egy csapásra borította, és minden egyes lövése után valamelyik emberünk holtan esett össze. Mindent bedobtak a fiúk, hogy semlegesítsék, de hiába: egy lengyel katona, bizonyos Hellraiser4 eltalálta ugyan, de a lövés lepattant a testpáncéljáról.

Úgy jött felénk, mint egy orrszarvú, tetőtől talpig vastag páncélban, a kezében pedig legalább egy 37mm-es gépágyút tartott, mintha csak egy kis légpisztoly lenne. Hellraiser4 hamar rájött, hogy jobb, ha futásnak ered, de nem elég hamar ahhoz, hogy megússza azt a tűzvihart, amit a spanyol rázúdított. Synerg lépett közbe, egy régi Gárdista, és Banfi Tibor, meg Takacs Zuboly oldalán fedező-tüzet biztosítottak a súlyosan sebesült lengyel számára.

Dunedan odaugrott, hogy elvonszolja onnan, de őt meg néhány román támadta, akik olyan közel merészkedtek, hogy még az egyenruhájukra írt neveket is le tudtam olvasni. Meglehetősen röhejes neveket kaptak, vagy adtak maguknak, az egyiket valahogy úgy hívták, hogy priviticerul numa praz, a másikat pedig, aki még a spanyolnál is vastagabb páncélzat mögé bújt, titziano-nak.

Utóbbinak, ugyan határozottan gyalogos volt, már egy komplett tankot, vagy valami lépegetőt építettek be a páncélzatába, golyószórókkal, kis, és nagy kaliberű lövegekkel, rakétákkal, ködvetővel, meg mindennel, amit addig el sem tudtam képzelni ekkora méretben. Magyarjaink hamar a földre kerültek, de szerencsére a tüzérségi tűz időt nyert nekünk a visszavonulásra.

-- Ezt aztán jól kimatekoztad, János! – Üvöltötte túl a dobhártyaszaggató csatazajt Dunedan a rádiójába, majd a pillanatnyi csöndben meghallottam a választ is.

-- Úgy emlegesd nekem a matekot, hogy a következő szalvót egyenesen te kapod! – Fenyegetőzött Tuzerjanos, majd a következő, hosszabb szünetben egy felhívást tett közzé: -- A levágott román talpszőrökért a súlyának megfelelő aranyat adok, legyen az magyar, lengyel, vagy bárki, aki behozza!

-- A fenébe, hogy most szól, én meg eddig lepörköltem őket! – Méltatlankodott Nevenincsis, és a földhöz vágta a lángszóróját. – Egy óra, mire előszedem a jobbik borotváló-készletemet, addig tartsátok a frontot!

Rajtunk aztán nem múlott. Sőt, ami azt illeti, még előre is nyomultunk valamennyit, amit addig nem is reméltünk. Elfoglaltuk Győr valamelyik utcáját, és már éppen vártuk volna Jani tüzérségét, hogy jobb lőállásba kerülhessen, amikor aztán megint ránk borították a bilit.

Egyszerre legalább egy tucat nagy, fenyegető árnyék kúszott végig a földön, és felnézve azonnal láttam, hogy bombázó-gépek közelednek felénk. Mai napig nem vagyok vele tisztában, ezt hogy éltem túl, de annyit még tudok, hogy méretes bombákat láttam lefelé zuhanni, egyenesen az állásainkra, a lökéshullám pedig kiszakította a talpam alól a talajt. Talán ha nekem is szőrös lett volna, meg tudok vele kapaszkodni, ám engem azonnal falhoz csapott, és valamennyi társamat is körülöttem.

Mondom, csodával határosnak tartom, hogy ezt a bombázást túléltem, pedig, mint kiderült, a neheze még csak ez után következett. Miután már egy szakasznyi agyontápolt Juggernaut páncélos gyalogossal szembeszálltunk, úgy látszott, kissé megkésve megérkezett az utolsó társuk, és ha nem is a legnagyobb volt közöttük, a legnagyobb pusztítást végezte.

Fittyet hányva a rejtő-színre, egyenruhája teljesen fekete volt, a román trikolórral, és egy kalózos koponyával, a mellkasára pedig harminc centis betűkkel írta rá a saját nevét, vörössel, talán pont a magyarok vérével, ami így hangzott: Raul Doru…
Folyt. Köv.!