Nagyvárad: román helyzetgép

Day 5,107, 11:58 Published in Hungary Hungary by Tomi_ur

Kedves Emberek!

Az elmúlt napok fontosabb történéseiről olvashattok az alábbiakban néhány mondatban.

Románia elleni permanens háborúnk no meg a keddi epik jegyében az 5102. napon (2021. november 8-án) a kongresszus megszavazta szomszédunkat természetes ellenségnek, és kedden, nem sokkal napváltás előtt kezdetét is vette újabb dicsőséges hadjáratunk a keleti végeken. A román fennhatóság alatt álló Kárpátalját támadtuk meg, és 52:150-es vereséggel le is pattantunk az Asteria legerősebb országáról.



Törökország Észak-Magyarországon zárta a határt a román ellentámadás elől, Horvátország pedig Szeged átvételét kezdte meg. Románia ugyan nyert Kárpátalján, azonban csapdahelyzetbe került, mert
(i) az egyetlen határos magyar régió, amire rámehetett volna, már horvát támadás alatt állt, így minket támadni nem tudott, azonban
(ii) a román-magyar határ sem szűnt meg, a Magyarországra tett NE így hatályban maradt, és azt nem tudta Horvátországgal szemben használni.

A horvát kongresszusban azonban – figyelemmel az akkor még román ellenőrzés alatt álló Vajdaság miatt meglévő román-horvát határra – beadták a román NE-javaslatot, ami lehetővé teszi, hogy 10% NE-előnnyel tudják támadni a románokat az amúgy sem gyenge horvátok, ha meglesz az újabb horvát-román határ. Úgy gondolkodtak, hogy amint Horvátország elfoglalja a Dél-Alföldet, és megszűnik a magyar-román határ, illetve Horvátország újra határos lesz Romániával, a magyar NE leesik, a románok pedig természetesen azonnal beadják Horvátországra az NE-t. Horvátország érdeke tehát az volt, hogy a szegedi csatát megnyerje, azonban lehetőleg lassan, mert minél később tudják őket NE-zni a románok, annál több körben van NE-előnyük a románokkal szemben. A csatát sikerült is szinte maximálisan elhúzni, így 132-153 állással vette át tőlünk Szegedet Horvátország 2021. november 10-én, jelentős NE-előnyhöz juttatva Romániával szemben.

Ezt a horvátok ki is használták. Nagyváradon 2021. november 11-én 150:0-ra, Kolozsváron 2021. november 12-én 152:0-ra verték a románokat; Bukovinában a román NE-előny már jobban érvényesült, de itt is 153:39-re bedarálták őket egy nappal később. A horvátok az ukrán határnál egyelőre megálltak.

2021. november 12-én mindamellett hadat üzentek Ukrajnának, és betámadták az ukrán Máramarost, e támadásuk azonban a területen jelenleg zajló román RW miatt sorba van állítva.


Magyar katonalány bemelegít a csípős novemberi hidegben

A mai napon a magyar seregek bevonultak a horvát csapatok helyébe Nagyváradon, hogy utána abban a másodpercben, ahogy zöldre váltott a térkép, ki is törjön a románok lázadása. Az első kör után 33-0 az állás, úgy hogy érdemes lenne megtolni kicsinyég. Mindamellett nincs minden veszve, mert ha visszaszerzik is a területet a románok, és addigra elfogadja az Országgyűlés az erre vonatkozó törvényjavaslatot, NE-előnnyel támadhatunk majd újból a románokra. A románok most nem fognak NE-zni minket, mert a horvátokon van az övék. Kérdés, hogy az NE-előnyünk mire lesz elég.

Funfact: a szerbek hadat üzennek nekünk, vasárnap este 19:45 körül jár le a kongresszusi szavazás. Ez a helyzet a határzárral még talán kezelhető.

További hírek:

A brazil-magyar TW megszűnt, mert a brazil det-szorzó 3,83-ra nőtt már Burgenlandban, így eléggé instabillá vált a brazil jelenlét. Kapcsolódó hír: határosak lettünk Indiával, a miniország 2021. november 12-én landolt Kismartonban, és most éppen Stájerország felé veszi az irányt.

Visszatértünk Kínába, Jünnan tartományba, csak nem Kínával TW-zünk itt, hanem Argentínával.

A TW-ket azonban most hanyagoljátok, üssetek az éles csatában a Körösvidéken a románok ellen, hajrá!


Üdv,


Tomi_ur


Győr, 5107. nap, 11:58 erep idő szerint (2021. november 13. 20:58 )