N.E. magyarázat, Hazudott a kormány, Ultimátum

Day 2,650, 08:28 Published in Hungary Hungary by FaraoHun


Adjon Isten!

Mint azt már sokan tudjátok néhány napja, beadásra került a kongresszusban egy román NE javaslat: http://www.erepublik.com/en/main/law/Hungary/155878
Nem adtam ki róla cikket, akkor, de most röviden megmagyaráznám a okát ennek.

Az Állami közlönyben személyeskedő "sokadiknick választási csaló" elnök és bandájának állítása ellenére, nem csak egy "IQ lájt" és "Gyerekes" javaslat volt.
Tisztában voltam azzal, hogy biztos hogy nem megy át. Azt is tudtam, hogy ilyen reagálások lesznek rá, mint amit Azure,Szemi,ICS és a többiek mondanak majd.

Az NE oka és célja tiltakozás jellegű volt. Tiltakozás a tamagocsi játékstílus ellen és tiltakozás a látszat ukrán, német, holland háborúk ellen, amikről meg is mondták, hogy előre lebeszélt háborúk voltak. Illetve tiltakozás az ellen is, hogy az ország napi programjai és csatái Kárpátaljai meg osztrák RWkben merül ki.
Emellett ösztönzésként is szolgált, hogy végre lássák, nem mindenki van megelégedve a szánalmas munkájukkal.

Érdekesség amúgy hogy a konga 1/3-a támogatta a javaslatot. 🙂


Idézet a Közlönyből

Mint látható és több kommentben is olvasható volt, szemét, gonosz, alja, "IQ hiányos" módjára keresztülhúztam a kúrmány előre pontosan megtervezett HATALMAS és IZGALMAS hadjáratsorozatát. Legalábbis ilyesmit ígérgettek.




Még egy kép, hogy új "Izgalmas" Csatákkal ámítanak minket. Sőt még 3 MPP-t is beígértek! az egyik a román gondolom.

Most pedig jöjjenek a tények. 2 napja járt le az NE javaslat. Azóta a se MPP javaslatot nem adott be a kúrmány, se NE javaslatot az "izgalmas" háborút ígérő ellenségünk ellen. Közlöny se volt, tehát nem volt SEMMI!

Gyenge kifogás lenne ezt, egy át nem menő román NE-re fogni, valószínűbb, hogy kamuztak egy jó nagyot, hogy legyen ok szidni azt, akinek nem tetszik a munkájuk. Ez a nagykoalíciós csodakormány!

Amúgy gondolom a nemrégiben elfogadott lengyel MPP nem volt a kormány tervei között, hiszen az elnök NEM-el szavazásra buzdította a kongresszust, de ennek ellenére átment a javaslat. Szép munka.

Látható, hogy a nagykoalíciós kúrmánynak nem célja a háború és az sem, hogy rajtuk kívül az eMagyar lakosság jól érezze magát. Csak a saját kis mutyizós románbarát körüknek meglegyen a 15/15 bónusz a tamagocsihoz.
A Bébibumm program is sikertelen volt, nem is csoda, hiszen ki akarna tamagocsizni jönni egy jetifos játékba ahol valakiknek 4 év előnye lenne.



Ezúton felhívom a kormány és az elnök figyelmét!
Amennyiben 24 órán belül nem kerül beadásra a bekamuzott "izgalmas csatákat és hatalmas hadjáratot ígérő" NE javaslat, akkor ismét beadom az NE javaslatot a románok ellen. Vagy az is lehet, hogy a szerbek ellen, hogy lássák ők is, nincs eKolbászból az eKerítés eMagyarországon sem.

Ennyi


Szebb Jövőt!

Ez itt a reklám helye:

Ha eleged van a románbarát politikából. Ha eleged van a választási csalással nyerő elnökökből. Ha eleged van a hazug kormányokból, vagy ha csak nem a bónuszhajhász, hanem a revizionista, nemzeti érzelmű játéksílust támogatod, akkor köztünk a helyed
Csatlakozz a Nagy Magyarország Párthoz!