Hol van a kérdéses 200 ezer állami forint?

Day 798, 05:13 Published in Hungary Slovakia by Istencsaszar

Kedves Éhesló!

Ott van benne a hadügyi elszámolásban, amit ezen a linken találsz meg, ha tényleg érdekel.

De nyilván nem érdekel, mert csak zavart kelteni és bomlasztani akarod a magyar közösséget és az annak az országnak az egységét, amelyiket nyíltan megtagadtál és amelyiknek az érdekei ellen saját bevallásod szerint nap mint nap ütsz konokul.

De akárhogy is akarsz becsületes embereket lopással megvádolni, minden egyszerű játékos láthatta, aki magyar csatát akár csak egyszer is megnyitott ebben a hónapban, hogy a fontosabb körökben ott volt a CO kirakva, amik le is lettek könyvelve annak rendje és módja szerint. Sőt, az is világosan látszik a számokból és a csatákból, hogy nemhogy kifelé irányuló pénzmozgás volt, hanem még az elnök és a kormánytagok fizettek be az államkasszába, hogy az ne merüljön ki folyamatosan.

Esetleg ha legalább a hónapban egyszer ütnéd a magyar csatát és nem az osztrák TP-t hajkurásznád meg az FF medálokat jó zsoldos módjára, akkor te is láttad volna ezeket.

És te tartod magad hazafinak és magyarnak? Az előbbi két fogalom egyetlen ismérve sem áll fönn rád nézve. Ellenben a hazaárulás büntetőjogi tényállását és morális fogalmát is megvalósítottad.

És ez a cikk legalább olyan hiteles forrás, mint amiket te szoktál linkelgetni más random témákhoz. 🙂 Szóval akkor most már bizonyítottnak veszem, hogy hazaáruló vagy, mert forrásom is van róla. 🙂

ICS