[HK] Az indiai hadszíntér

Day 4,450, 08:23 Published in Hungary Hungary by Hadugyminiszterium


Tisztelt Játékosok!

Az elmúlt időszakban a CODE-Asteria hadszíntere Ázsiára összpontosult, azon belül India. Az Asteria támadás hullámot indított a Code országok által megszállt területre. - esetleg CODE egyik bázisa ellen?- A hetek óta tartó zajló csaták első feléről már előző közlönyökben olvashattatok tudósítást. Röviden összefoglalva, sikerült közös erővel Litvániát és Olaszországot kiütni a térségből, és a románokra koordinált támadással sikerült több területet elfoglalni a CODE-nak, mi Rajasthan régiót foglaltuk el nagyobb ellenállás nélkül. Azonban még a támadás közben kaptunk Irántól egy AS-t. Ennek kialakulásáról szeretnénk a következő sorokban értesíteni bennetek.

A románok Indiába:
Eredetileg görögökre beadott ASl-el, majd sikeres landolással érkeztek az indiai térségbe a románok. A landolásuk után Chilével volt kisebb csatározásuk, majd utána a horvátokat vették célba. Mindkét nemzetet különösebb nehézség nélkül legyőzték, és ezáltal több régiót elfoglaltak a térségben.

A magyar-román háború első felvonás:
Miután Chilét elzártuk a románoktól és a románok NE-je a horvátokon volt, nekünk sikerült NE előnyt(+10%sebzés) szerezni a románok ellen. Az első támadásunkkor sikerült egy felkelés hullámot indítani a románoknál. Minden lehetséges helyen(szlovén, albán, montenegroi, horvát, osztrák, pakisztáni, indiai, lengyel) csatát indítottunk ellenük, hogy ne csak egy helyre kelljen nekik fókuszálni. Az említett nemzetek közül a CODE tagországok mind komolyan vették a románok elleni harcot, így a horvátok, a szlovénék nyerték is a saját csatáikat, míg az albánok és a montenegroiak jelentősen megtankoltatták a románokat, de végül vesztettek. Pakisztán, osztrák és indiai felkeléseket különösebb erőfeszítés nélkül megvédték. A rengeteg csatának és az NE előnynek köszönhetően a románok minket ignoráltak, így ellenállás nélkül nyertünk ellenük.
A helyzetet látva, a románokat segítve Iran AS-t adott be ellenünk, amit valószínűnek láttunk, hogy megszavaznak, és hogy meg fognak szavazni. Sejtettük, hogy Indiába fognak jönni ellenünk, de minden eshetőségre felkészültünk. Úgy alakítottuk a többi tartományunkon a csatákat a TW-k segítségével, hogy az ottani landolásukat megnehezítsük/megakadályozzuk. Az ázsiai részen is igyekeztünk mindent megtenni, hogy minél kevesebb kárt tudjanak nekünk okozni, indítottunk indiai, kínai és pakisztáni RW-t, Chile és Horvátország meg támadott egy-egy régiót, így csak 2 régióra tudtak landolni.

A magyar-román háború második felvonás:
Eleinte az Iráni AS volt számunkra a fő prió, végül reggel a CODE arra kért minket, hogy a románok legyenek a fő priónk aznap. Annak tudatában indultunk ennek neki, hogy még mindig NE előnyünk van, illetve tudtuk hogy a szlovének újra tudnak felkelést indítani és emelett szintén NE előnnyel tudják támadni a románokat direkt csatában is, illetve közben a törökök is támadásra készek voltak a románok ellen.
A románok minden csatába keményen beleálltak, még úgy is hogy több helyen 10%-os sebzés hátrányban voltak, és gyakorlatilag 3 CODE ország ellen kellett védekezniük 4 csatában. Mindenki legnagyobb meglepetésére a románok képesek voltak kivédeni ezt a támadást, és mind a hármunkat csont nélkül elvertek, illetve az Iráni AS is landolt rajtunk, de a további mozgásukat az előkészületeinek hála megakadályoztuk.

Az Andes támadása:
A kialakult helyzetet látva a CODE segítséget kért az ANDEStől, így az argentinok AS-t adtak a portugálokra, akik nyugat felöl indultak meg a térségbe, illetve a brazilok AS-t adtak be Iránra. A terv az volt, hogy az argentinok pakisztánba próbálnak meg landolni így megakadályozva a portugálok előrenyomulását, a brazilok pedig indiába akartak arra az Iránra landolni, akik ránk landoltak.
Irán és Portugália szinte csont nélkül lőtte le az Andes légicsapást mindezt úgy, hogy a Dél-Amerikai szövetségeseink számukra a kedvezőbb időben, éjszaka támadtak.

Dél-Indiai frontvonal:
A hét elején Indiai két legdélebbi régióján a bolgárok és a makedónok osztoztak. Hét váltáskor kedden a bolgárokat a törökök egy hatalmas tankcsatában sikeresen hazaküldték. Ezek után addig-addig helyezkedtek a felek, még a horvátok tudták támadni a makedónokat. Ez a csata is hatalmas tankolásba torkollott makedón győzelemmel, ez után a makedónok még egy régiót el tudtak foglalni a horvátoktól.
Pár nap helyezkedés után most a törökök harcolnak a makedónok ellen, jelenleg úgy néz ki, hogy egy régiót sikerül elvenni a makedónoktól, így ismételten egy régiójuk marad….

Általános taktika
Az általános taktikánk továbbra is áll. A megadott csatákban az alábbi országoknak kell nyerni, hogy nehezítsük a mozgásukat és növeljük az esélyeinken, hogy RW-t tudjunk indítani. Ha az adott szituációban ez változik, igyekszünk mindenkit mihamarabb értesíteni róla.

Kolumbia - Román csata: Románia nyer
Kolumbia - Peru csata: Peru nyer
Peru - Szerb csata: Szerbia nyer
Irán - Szerb csata: Irán nyer
Irán - Román csata: Irán nyer


Tisztelettel:
shawnkaa & drago