Politikai konszenzus

Day 4,306, 07:58 Published in Hungary Hungary by Xer01

Tisztelt Választópolgárok!

Nagyon örültem Wwengima legutóbbi, elnöki induláshoz kapcsolódó cikkének:

https://www.erepublik.com/en/article/eln-ki-indul-s-szeptember-2703517/1/20

Számomra ebből kiderült, hogy az elnök jelölt mennyire komolyan gondolja a közösség egyesítését és az árkok betemetését, amelyek évek óta húzódnak, mélyülnek a közösségben. Aki nem olvasta volna, javaslom fussa át, megéri.

Sajnos, szokásos módon megjelentek a cikk alatt azok az emberek is, akik nem ebben érdekeltek. Akik mindig is a feszültség keltésben, az ellentétek szításában találták meg a játékélményt, akiket csak komment warokban látunk, de az éles csatákban vagy a TW-k korrigálásánál soha.

Szerencsére most nem sikerült a tervük és talán az etörténelemben először a nagy pártok egy közös elnökjelöltek állítottak, wwengima személyében.



Jó látni, hogy a NÉP és Repülős párt összefogva a Civilekkel és a Karddal közösen támogatják Wwenigmát. Úgy gondolom, hogy ezért érdemes dolgozni és a politikai centrumban elhelyezkedő Civilek egy jó összekötő kapocs lehet a KARD-Repülős, NÉP pártok között, ezáltal létrehozva egy hosszan tartó politikai konszenzust.

Ha egyetértesz elképzeléseinkkel, miszerint együtt, egy egységként erősebbek vagyunk, mint külön-külön akkor csatlakozz te is a Magyar Civilek Pártjához.

https://www.erepublik.com/en/party/magyar-civilek-partja-2986/1

Üdv:

Xer