Interjú fsb1000-rel

Day 4,974, 10:59 Published in Hungary Indonesia by Pocahontas38

Újságíró pályafutásom kezdetén - jobb téma híján - számos interjút készítettem. Aztán áttértem a hadügyi elemzésekre, mert erre volt igény, és ez a része kötött le a játéknak. Mivel az elemzéseimet is egyre kevesebben olvassák, már fontolgattam egy interjú elkészítését. Ekkor jött fsb1000 felhívása, hogy riporter keres egy interjúhoz. Gondoltam élek a lehetőséggel.

/Fizetett tartalom/



magyar szurkolólányok

Nem szándékozom hosszasan bemutatói az interjúalanyom, mert szinte mindenki ismeri, aki naponta legalább 5 percet tölt a játékkal. Aki mégsem tudná ki ő: fsb1000 kb 8 éve csatlakozott a játékhoz, és leginkább szókimondó, sokszor az aktuális kormány munkáját kritizáló kommentjeiről híresült el. Harci modul terén bár erőben nincs az élen, Legend XX rangja miatt mégis a tankok közé sorolható.

1. Lassan 8 éve vagy itt a játékban. Mire vagy a legbüszkébb, amit ezalatt elértél, és mik azok a célok, amik miatt még mindig játszol?
Azért érkeztem ebbe a játékba, hogy a románok ellen harcoljak, de ehelyett az első játékéveimet úgy töltöttem, hogy vezetőink és országunk nem csak egy szövetségbe sodródott a románnal, de még függő helyzetbe is kerültünk tőlük, sőt az alárendeltjeik lettünk. Románcsicska ország voltunk, románcsicska vezetőkkel. A közélet a "román NE" körül forgott, de senki nem merte meglépni, mint egy gennyes seb úgy duzzadt ez a probléma. Soha nem gondoltam volna, hogy elnökként indíthatok habárút a románok ellen és ezt a megalázó korszakot én zárhatom le, de szerencsés véletlenek sorozata megadta ezt a lehetőséget. Ezzel 2016-ban ki is játszottam a játékot. Utána több alkalommal akartam abbahagyni, de nem sikerült. Ma már nem célok miatt vagyok itt, hanem a játék-függőség miatt.

2. Többször kifejezted ellenszenved a "puccsisták" - kal szemben. Ennek ellenére pár éve te is indítottál egy puccsot a demokratikus útonmegválasztott elnök ellen. Mondanál erről pár szót? (Ki ellen? Miért? És mi lett a kimenetele?)
Igen, indítottam puccsot, de nem az elnök ellen, nem a demokrácia ellen és nem volt célja a hatalom megszerzése. Ez nem egy magyar játékosok ellen indított puccs volt, kárt sem okoztam senkinek. Napokkal előtte bejelentett és egyszemélyes puccsot indítottam amely minimális össz-sebzéssel zajlott le. Ma egy erősebb TW-ben lehet több a sebzés.
Káros puccsot csak a valódi puccsisták indítottak, amely események mély társadalmi törést okoztak, ők a hatalmat akarták megszerezni puccsal, én nem. Ellenük a többség harcolt és égette a vagyonát a demokrácia védelme érdekében. Az én puccsomnál ilyesmi nem történt, senkinek nem kellett cégeit lebontania, csoki halmokat égetnie, demokráciát védenie. Senki nem is emlékezne rá, ha nem ezzel akarná néhány ember kisebbíteni a valódi puccsisták bűneit. Évekig nem is volt téma az fsb-puccs. A valódi puccsistákat védő játékosok szedték elő az erep-történelem elfeledett bugyraiból.
Két oka volt az indításnak. Az egyik, hogy megelőzzem és akadályozzam az állami puccsot. Ez sikeres volt, úgy hatot mint egy vakcina, még a KD vezetésében is évekre lekerült a napirendről az állami puccs indítása vagy támogatása. A másik az volt, hogy a maradék vagyonomat elköltsem az 1 milliós indítási költséggel, és abbahagyjam a játékot. Ez végül sikertelen volt, mai napig itt vagyok.

3. Miért érezted úgy, hogy érdemes az eRepublikon is létrehozni egy LMBTQ mozgalmat? Hányan és kik csatlakoztak eddig? És tényleg egyetértesz a mozgalom eszméivel, vagy csak polgárpukkasztás/feszültséggenerálás az egész?
Véleményem szerint a valós életben az LMBTQ szervezetek, nem a melegek érdekeit képviselik elsősorban, hanem nemzetközileg finanszírozott propagandát és ultra liberális politikát folytatnak, mint a legtöbb NGO szervezet. Ez a szerintem káros folyamat nem csak az óvodákba szánt érzékenyítő mesekönyvek készítésében merül ki (labris) hanem a foci EB-n megtapasztalhattuk a "nagypolitikába" való befolyást a magyar pedofil törvény kapcsán erőltetett stadion kivilágítással. Az én cikkem ennek apropóján jött létre, mint egy ébresztőként. Ez egy valódi LMBTQ érzékenyítő cikk, az olvasók döntik el az értelmezési kereteit.
Az erepes LMBTQ mozgalomhoz 3-an csatlakoztak, a cikk alatt követhető hogy kik azok.
A cikk végén külföldiek is becsatlakoztak a témába, ha addig nem volt világos, ott szerintem mindenki megérthette mi a véleményem : https://prnt.sc/16vpoaq

4. A Magyar Civilek Pártja ellen is elég sokszor fogalmazták meg kritikát. Ennek ellenére mégis ennek a pártnak a tagja vagy, és a pártelnökválasztáson is indultál. Miért érzed úgy, hogy alkalmas lennél erre a posztra? Véleményed szerint minek a hatására fognak a pártban szavazók mégis rád szavazni? És mit vársz az általad szervezett előválasztástól?
Nemrég léptem be a civilek pártjába és amint teljes jogú tag lettem jelentkeztem pártelnöknek. A célom az lesz pártelnökként, hogy a puccsistákat támogató jelenlegi vezetők ne lehessenek a pártban vezetőségi tagok és a kongába se kerülhessenek be, ezzel a Civil párt ismét civillé válhat. Erre a feladatra alkalmasnak tartom magam, az elhatározásom szilárd. Azt remélem, hogy az őszinte és nyílt véleményeim miatt fognak a párt tagjai rám szavazni. Az általam szervezett ELŐVÁLASZTÁS fő célja az, hogy nyilvános keretek között rögzítsünk egy állapotot a Civil pártba való belépésem után, valamint az, hogy a párton kívül is értesüljenek a játékosok arról, hogy indulok a Civil párt elnöki székéért. Az ELŐVÁLASZTÁS reményeim szerint növeli esélyeim a pártelnöki szék elnyerésére, amely 2-3 hónap múlva lesz realizálható.

5. Ha a Civilek többségének megfelel a mostani vezetőség, akkor miért akarod a nézeteidet rájuk erőltetni? Miért nem csináltál inkább saját pártot? Illetve mi a helyzet azzal a párttal, aminek eddig az elnöke voltál, a CODEXIT-tel?
Az első kérdésben megfogalmazott állítást semmi sem támasztja alá. Csak akkor fog kiderülni, hogy a párt tagsága mennyire elégedett a saját vezetésével, ha lesz alkalma pár hónapon át más alternatívát is választani. A második kérdésben lévő állítás igazságtartalma is csekély, hiszen semmilyen nézetet nem akarok senkire erőltetni. Ha saját pártot csinálok, azzal nem tudom megváltoztatni a civil hangadók szerintem helytelen viselkedését. A CODEXIT-ből kiléptem, nem én vezetem a pártot.

6. Az első válaszodban szerepelt, hogy te a románok ellen jöttél harcolni. Akkor miért szorgalmaztad az ország kilépését a Románok (és az egész Asteria) ellen harcoló CODE szövetségből?
Amikor a CODEXIT mozgalmat és pártot létrehoztam akkor a kilépésnek volt jó indoka, ez pedig az volt, hogy folyamatos eltörlésben voltunk, fogyott a népesség és a játékkedv valamint a CODE-n belül lábtörlőnek használták országunk érdekeit. Változást szerettem volna, reményt arra, hogy felszabaduljunk és úgy látszott ennek egyetlen lehetséges útja a kilépés. A változás szerencsére megtörtént, de más okokból, az Asteria csaló erőit bannolták. Ekkor kiadtam egy cikket amiben leírtam, hogy a CODEXIT mozgalom kilépésre vonatkozó igényét szüneteltettem. A CODEXIT-et értelmetlen összekeverni a román kérdéssel, nem erről szólt. Akkor sem harcoltunk a románokkal, most sem.

7. Szerinted kik lennének a legalkalmasabbak az ország vezetői pozícióiba? (Akár konkrét neveket is írhatsz)
Sajnos erre nem tudok jó és konkrét választ adni. A jelenlegi vezetéssel is van némi konfliktusom, korábbi megnyilvánulásaik miatt és mert alávetett szerepet játszanak a szövetségben és átengedték a puccsistáknak a gyeplőt. 100%-osan és önkritika nélkül a sok TW országa taktikát játsszák, néha szövetségi kérésre hadjáratokban viszik az országot. Amikor a törökök számunkra káros hadmozdulatokat végeztek az ellen nem tudtak fellépni, de még szót sem emeltek nyilvánosan. Nem tudjuk mi az elnök programja, nem tudjuk kikből áll a kormány (kivéve erepen kijelzett státuszok), a korábbi hagyományokat felrúgják, nincsenek beköszönő és elköszönő cikkek, nincs velük kapcsolat, új elitté fajultak. Állandósult hatalom, amely a csetre költözött, távol a játékosok többségétől. De jelenleg nincs alternatívájuk, más kormányképes csapatot nem látok rajtuk kívül.






Köszönöm az interjúalanyomnak az őszinte válaszokat. Engem személy szerint nem győzött meg, és a Magyar Civilek Pártja továbbra is számíthat a támogatásomra.

UPDATE: Az újságom bérelhető, de a véleményem és a szavazatok nem eladó.