[Kongresszus] Az október 26-ai és 27-ei ülés összefoglalója

Day 708, 12:03 Published in Hungary Hungary by eMagyar Kongresszus
Kongresszusi Közlöny
eMagyarország Kongresszusának hivatalos lapja
–––––– –––––– –––––– ––––––
708. nap 12:00 eRep idő szerint




Üdvözlet minden emagyar állampolgárnak!

Az október 25-én megválasztott új kongresszus alakuló ülése két naposra sikerült. Október 26-án, hétfőn a kongresszus első pontként a tisztségekről döntött, aminek értelmében az országgyűlés elnöke charlie50 lett, alelnökök pedig Tesus a leköszönő OGY-elnök, valamint krisz565.

Ezután következett az érdemi munka, első javaslat Tankred Orfeusz beadványa volt az október 23-ai (zárt) kongresszusi ülés teljes logjának nyilvánosságra hozataláról, amelyet egy nappal elnapoltam az elnökkel való egyeztetésre hivatkozva (amiért teljes felelősséget vállalok).

Második napirendi pont az elkészült védelmi rendszerek lehelyezésének kérdése volt. Az UVVA által elkészített védelmi rendszer Szegedre fog kerülni, így csak két további építmény lehelyezéséről kellett szavazni. Az állami gyárban elkészülő védelmi rendszer Pécsre fog kerülni, míg a törököktől beszerzett védelmi rendszer Debrecenben lesz lehelyezve.

Következő pontunk Lisztes javaslata volt az ÁFA ideiglenes, egy hetes emeléséről, hogy hatástanulmányt lehessen készíteni az adóemelés és az állam bevételeinek kapcsolatáról. A javaslatot a Kongresszus 17-19 arányban elutasította.

Az ülés október 27-én folytatódott. Első pontként újra napirendre tűztük Tankred Orfeusz javaslatát az október 23-ai (zárt) kongresszusi ülés logjának nyilvánosságra hozataláról. A Kongresszus döntése értelmében csak összefoglaló lesz kiadva az ülésről.

Második pontunk az állampolgárság megadásának feltételeiről szólt. Pumukli még október 25-én vetette fel az ötletet, hogy szabjuk meg a feltételeket, de mivel nincs szankcionálási lehetőség a játékban, ezért Mikrobi egy megfogalmazott egy közös nyilatkozatot, amelyre aki igennel szavaz, az aláírja és elfogadja, hogy a nyilatkozat szellemiségében fog állampolgárságot adni. Az eredmény megtekinthető ITT.

Utolsó pontunk a Nunavutból elvileg bejutó, ám játékon belül szavazati joggal nem rendelkező képviselők státuszáról lett kiírva szavazás. A Kongresszus döntése értelmében a „nunavuti képviselőket” teljes jogú kongresszusi tagnak ismerjük el.


Szeretném továbbra is fenntartani az eddigi gyakorlatot, azaz minden hétfőn este 20 órai kezdettel lesz kongresszusi ülés, azokat a témákat fogjuk napirendre tűzni, amelyek az ülést megelőző vasárnap este 20 óráig be lesznek adva a kongresszus honlapján. Rendkívüli ülésnapra indokolt esetben van lehetőség, de legalább 24 órával előtte be kell jelenteni.


Köszönettel:

charlie50, OGY-elnök




Közérdekű információk: emagyar hivatalos chat - channel: #erep nick: erepes neved
Mentorprogram fiataloknak segítőt keress, illetve itt lehet jelentkezni segítőnek!
Útmutató kezdőknek
emagyar hivatalos oldal
eMagyar hivatalos fórum
eMagyar Nemzeti Bank
Magyar Fejlesztési Bank
Linkgyűjtemény

Közlönyök:
Magyar Közlöny
Hadügyi Közlöny
Piaci Közlöny
Külügyi Közlöny
Oktatási Közlöny
Szociális Hírek