A filozófia és a Szabadság[IRL]

Day 1,206, 02:48 Published in Hungary Hungary by Nekros102
„Világos tehát, hogy ezt a tudást nem valami más haszonért keressük, hanem azért, mert ahogy szabadnak azt az embert mondjuk, aki önmagáért van, és nem másért, úgy a tudományok közül is egyedül ez szabad, mert egyedül ez van önmagáért.”(Arisztotelész: Metafizika)

Ezeket a sorokat olvasva jogosnak érezhetjük, hogy igaz az állítás miszerint a filozófia szabad. Azonban ezek a sorok körülbelül két évezrede íródtak és azóta a világban sok minden megváltozott. A filozófia veszített jelentőségéből és már nem annyira megbecsült tudomány mint akkoriban.

Azt is figyelembe kell vennünk, hogy Arisztotelész, ezen sorok írója, arisztokrata volt, ami az ő korában egyenlő volt a gazdagsággal és ez magával vonja az idővel való gazdálkodást is. Neki már nem volt szüksége arra, hogy dolgozzon, hisz akkoriban az Athéni demokrácia elég stabil volt. Tehát Ő joggal jelenthette ki, hogy a filozófia szabad, hiszen ő és kortársai csupán egyfajta passzióból művelték mindezt számukra nem volt fontos, hogy amit csinálnak pénzt ér-e avagy sem. Természetesen nem mondhatjuk, hogy a filozófia csak akkor lehet szabad ha az embernek mindene megvan. Lehetséges, hogy olyan ember műveli ezt akinek alacsonyabbak az igényei, ami nem szükségképpen rossz, így amikor kevesebbje van akkor is képes világrengető filozófiai gondolatokra. Tehát a szabadság nem az anyagiak függvénye, inkább a filozófia szabadsága attól függ mennyire szabad az aki műveli.

Azonban érdemes elgondolkozni azon, hogy vajon milyen szabadságról is beszélünk amikor egy tudományt mondunk szabadnak. Biztosan nem azt, hogy a tudomány önmagát műveli, hiszen az ember műveli a tudományt, de természetesen tulajdoníthatunk a tudománynak valami fensőbbséget, de véleményem szerint ez felesleges. Tehát egy tudományt akkor tekinthetünk szabadnak ha azt csupán saját magunkért műveljük. Véleményem szerint a filozófia lehet ilyen is mivel ha válaszokat kapunk a kérdéseinkre, vagy olyan következtetésekre jutunk, hogy Isten például létezik akkor máris változik a világhoz való hozzáállásunk. Továbbá a filozófia segíthet életünk nagy kérdéseire választ találni, mind a saját gondolataink, mind más szerzők művei által.

Manapság azonban a legtöbb filozófus a kutatásaiból él, kevesen vannak akik anyagilag teljesen függetlenek, így ez a fajta szabadság elveszett az idők folyamán. Úgy gondolom a mai filozófusok már előnyben részesítik a pénzszerzési lehetőségeket ebből fakadóan, esetleg vannak olyan emberek akik ideológiákat építenek ártalmatlan filozófiákra ezzel tönkretéve egy-egy gondolkodó életművét. Emiatt úgy tekinthető, hogy a filozófia is lassan beáll a sorba, de az emberek nagy része eltekint attól ki lehet igazi filozófus és ki csak csak kontár, aki úgy és azt gondolja amiért megfizetik és ezt „érvekkel” is képes támogatni. Arisztotelész korában ők voltak a sztoikusok akik azt hitték mindenek felett állnak és pénzért árulták tudásukat. Ez a fajta mentalitás ma is előkerült a filozófiában és a mai laikusok nem képesek megállapítani mi igazi filozófia és mi nem az.

Természetesen a mai világban is vannak még olyan filozófusok akik úgy nőttek fel fel, hogy szinte semmijük sem volt, így az igényeik nekik is lehetnek kisebbek, bár a mai fogyasztói társadalom ezt nem feltétlenül hagyja. Így lehetséges, hogy a filozófia általuk megőrzi szabadságát, hiszen ők a „nagyobb jót” keresik és annak megtalálását részesítik előnyben. Továbbá sosem hagyhatjuk ki azokat sem akik erre teszik fel életüket függetlenül attól, hogy mennyit keresnek. Mindig vannak olyanok, akiknek sokkal fontosabb mások boldogulása és ennek érdekében keresik a válaszokat.

A filozófia azonban nem csak akkor lehet szabad ha a gondolataink valami nagyobb jóért vannak. Lehetnek csupán saját hasznunkra is, amikor saját kérdéseinkre keressük a választ. Önmagunk jobbá tétele talán önző indoknak hangozhat, de mindenkinek hasznára válik ha olyan emberek leszünk akik rendelkeznek azon adottságokkal amelyek a filozófia igazi műveléséhez szükségesek.

Összességében tehát kijelenthetjük, hogy a filozófia annyira szabad mint az aki műveli. Úgy vélem egy tudománynak magának nincsenek tulajdonságai, a mai világban csupán az egyén dönti el mire használja a lehetőségeit és a választott tudományát. De mégis a filozófia valamiért mindig sokkal szabadabb lesz mint a többi olyan tudomány ami a mai világban szolgáltatás ként szerepel, mert a filozófia hasznok ugyan, de mégis vannak olyan életterületek, vagy pillanatok az életben amikor a filozófia a leghasznosabb nekünk vagy másoknak. A filozófia nem csak tudomány, hanem életvitel és életstílus, olyanná lehetünk vele aki másoknak és önmagának is hasznos ember lesz. A filozófia szabadsága sérült ugyan de vitathatatlan a többi tudományéhoz képest.


További jó játékot, legközelebb is olvassatok 🙂.

Üssetek a Hadügyi Közlöny szerint. Vásároljatok aranyat, szeressétek az admionokat, írjatok ticketek, termeljetek sokat, húzzátok fel a GDP-t, reklámozzátok az oldalt, hívjatok meg mindenkit.
Ezúton is köszön annak aki Rám szavazott! 🙂

Nekros102