[Külügy] Számvetés májusról

Day 928, 14:25 Published in Hungary Hungary by eKulugyminiszterium

Elérkezett a ciklus és az én miniszterségem vége. Egy kis számvetést készítettem erről a hónapról.

Magyarország diplomáciai súlya Heilongjiang elvesztése óta eléggé csökkent. Már nem jönnek a kis országok tömegével könyörögni, hogy segítsünk nekik, vagy tegyünk köztük igazságot.

A hónap legnagyobb eseménye Liaoning megvédése volt. Itt a diplomáciának a mozgósításban volt szerepe, mondhatom, a magyarok kitettek magukért mind a katonai, mind az anyagi áldozatok terén, az pedig, hogy csak magyarok közel 100-an voltunk ébren hajnali fél 4-kor, tényleg "epic" volt.

A legnagyobb diplomáciai erőfeszítés kétségkívül a lengyel-magyar béke volt. Hónapok óta folynak a tárgyalások, vagy jobban mondva a barátkozás. El is jutottunk odáig, hogy a lengyelek békét kötöttek volna velünk, még fizettek is volna érte. Épp az beszélte rá a kongresszust az elutasításra, aki a legtöbbet tárgyalt róla. Persze a dolog nem egyszerű, hiszen ezzel szabad kezet adtunk volna Lengyelországnak a keleti (vagy éppen a tengerentúli) terjeszkedésre és lemondtunk volna a blokkolásukról, de akkor is sajnálom a dolgot. Tegyük hozzá, a közvélemény sem áll készen egy lengyel-magyar összeborulásra.

Meglepő módon Horvátország is benyújtott békét. Ugyan beszéltünk a lengyelekkel arról, hogy jó lenne velük békét kötni, de természetesen csak akkor lett volna ennek értelme, ha ők a szerbekkel is békét kötnek. Tárgyalások egyáltalán nem is voltak, így tiszta sor volt, hogy elutasítottuk.

Számomra volt egy igen meglepő diplomáciai próbálkozás a hónap során, amely mind témáját, mind tárgyalóját tekintve "epic fail" volt, ahogy a művelt erepező mondja. Mindenki sejti, mire gondolok, ennyi legyen is elég róla.

Szlovákiával a viszonyunk, legalábbis verbális szinten, javult. Smrtan (amúgy lengyel nemzetiségű) szlovák elnök a leghatározottabban elutasította, hogy a lengyeleknek felvonulási területtel szolgálna egy újabb Budapest elleni támadáshoz. Később átment kétkattba, ami azért nem akadályozta meg egy gúnyos hangú cikk megírásában cdrm banolásáról. Tegyük hozzá, cdrm a fake-jeivel szlovák TO-n ügyködött, és bár a titkosszolgálati akciókról mindenki úgy csinál, mintha nem tudna, amikor valaki lebukik, azért oda szokták dörgölni az ellenfél orra alá.

Végül a csehekről néhány szó: Szlovákcsehiának vége, Csehországgal megegyeztünk, hogy átadjuk S. Bohemiát.

PHOENIX-vonalon sokáig ment a harc, hogy adják meg az adósságainkat és mentsenek fel minket a fizetési kötelesség alól. Heilongjiang elvesztése miatt sikerült is elérni, hogy egy időre felfüggesszék a fizetési kötelezettségeinket és "vannak nyitott viták bizonyos adósságokról".

PHX-ügy a lett-észt háború, amire Singollo mai cikkében is rámutatott. Észtország megtámadása műbalhé volt, a Finnország elleni hadjárat terve, amit Észtország "megakadályozott" azzal, hogy nemet mondott a területcserére, komolytalan. A háborúnak hamar vége lett, kiizgulták magukat, de a PHX (főleg Észtország miatt) berágott. Most folyik a szavazás Lettország megbüntetéséről (eddig mindössze 5-en szavaztak, többek között Kolozs sem). Megpróbáltak minket rávenni, hogy ne szavazzuk meg a békét velük. A terv ui. az, hogy ha Lettország nem hunyászkodik meg, Oroszországon keresztül a PHX megtorló hadjáratot indít. Mondanom sem kell, hogy ez a letteket a legkevésbé sem fogja zavarni.

A nagykövetek száma, főleg Singollónak köszönhetően, szépen gyarapodott. Köztük van néhány aktív is, aki fontos információkat hozott nekünk.

Néhány óra múlva kormányváltás és Singollo átveszi a helyemet. Helyettesemként sokat foglalkozott a nagykövetekkel és több kitűnő lapszemlét is írt. Ezúton szeretném megköszönni neki a munkát és sok sikert kívánni miniszteri munkájához! "Új söprű jól söpör", biztos, hogy óriási lelkesedéssel veti bele magát a munkába.

Mikrobi
külügyminiszter