[FF/A]Thai Meglepetés

Day 3,386, 10:04 Published in Hungary Hungary by Atheel



II./XI. Epizód; Thai Meglepetés


Hú, de jó régen nem írtam! Jobb is volt így szerintem, nem tudtam volna sok pozitív dologról beszámolni.

Megvannak még mindig a vázlatpontok az előző sztori folytatásához, de nem jött el az a várva várt fordulat, amivel FSB etetett minket, aztán csak le-NAP-oztunk a románokkal, Jaca23 jóvoltából, aki meghasonulva, hogy bannoltassa magát, kifosztotta az államkasszát. Nem jött össze neki, mármint nem a lopás, hanem a ban, hiába követett el bármit, még mindig köztünk van, és mérgezi a levegőnket.

Azóta Magus79 rendszeres ingyencirkuszain, és néhány zseniális... várva várt... jól sikerült... bevezetett újításon... izén kívül egy jelentősebbnek mondható esemény sem történt, amiről írni lehetett volna.

Montaigne mindig várt sztorijai, Kisborok agyament statisztikái (amik versennyé változtatták a kommentelést Magus cikkei alatt) és bug-jelentései tartották a lelket az emberekben, de minek is írom ezeket le, hiszen ti magatok is tapasztalhattátok! Nem is megyek bele a többi "esemény" részleteibe, az első dolog, ami valóban a játék eredeti keretein belül történt, az a Thai "hadjárat, úgyhogy itt venném fel hirtelen a történet fonalát, aztán majd vissza-vissza utalgatok az előző részek között eltelt időre.

Mivel Magus így is uralja a TOP5-öt, ebbe a cikkbe már nem foglalom bele, mint ahogy a tartalom "röviden" tartása végett sok más egyebet is ki kellett húzni belőle, de azért remélem így is viszonylag hiteles haditudósításként szolgál majd az elmúlt idők eseményeiről.

A reklám részt is most kihagyom, mindenki tudja, hogy avatárokat szívesen készítek bárkinek, fizetségül pedig még soha nem kaptam annyit, amennyit kiírtam, mert vagy ingyen vállaltam, vagy a sokszorosát kaptam, mint amit kértem, szóval díjazás megegyezés alapján!

Nem is szaporítom hát a szót, hiszen ez az epizód elég hosszú, viszont nem rövid! És kicsit meg is húztam benne a cica bajszát, de azért remélem nincs harag!

Na, csapjunk bele a lecsóba!


And now...


Untam már a folytonos gyakorlatozást.

Cseh háború itt, osztrák hűtés ott, néhány helyi "torna", hogy a forrófejűek feszültségét levezessék, de semmi izgalom. A román háborúban szerzett sebeim lassan teljesen begyógyultak, és nem volt alkalmam újabbakat szerezni.

Az utóbbi időkben felcsaptam zsoldos-pilótának, és ugyan az idahoi cégparkom már a múlté volt, egy kis farmom azért maradt ott, egy rövid kifutópályával. Onnan felszállva róttam a köreimet a világ csataterei felett. Néha, ha résen volt az ember, egész jól lehetett keresni, bár sokszor nem is tudtam már, hogy kinek az oldalán is harcolok éppen. Azt azért igyekeztem figyelni, hogy a román zászlókat mindig szemből lássam, és ne magam mellett, de ez is csak egy régről beidegződött szokás volt már nálam, nem komolyabb meggyőződés.

Haza is csak akkor jártam, ha új századom valamilyen feladattal bízott meg, vagy be akartam szerezni a legfrissebb újságokat.

Úgy szakadt ránk a béke, hogy fel sem eszméltünk a puskapor-szagú rémálomból, fsb1000-ret leváltotta Jaca23, egy újabb elnök, aki újabb fordulatokat ígért, de ehelyett békét kötött, a román hadsereg pedig amilyen gyorsan, és megállíthatatlanul jött, úgy is vonult ki az országból. A határainkon túl még azért voltak komolyabb harcok, de azok már csak a vállalkozó kedvűeket érintették, az állam nem vette ki a részét a további acsarkodásból.

Az Uralkodó, Őszentsége HUpakolas, az igazi, és első ezen a néven ezt megelégelve követelte magáénak, ami egyébként is mindig az övé volt, az elnöki széket (amihez a mahagóni asztal azonban még mindig Vadaskertbenvok irodájában áll, a névjegykártyával együtt, aki mellesleg újraalapította, és felfuttatta újságját egy időre), majd ebbe is rögtön beleunva lepasszolta azt a fehér macskának, szemi-nek, aki, nos... mióta felhúztam a nyúlcipőt, már nem volt a századparancsnokom.

Na igen, az unalom szörnyű dolgokra késztetheti az embert. Például politikai karrierbe kezdene, hogy aztán az első héten le is mondjon róla, és a harcosként jobban szereplő Dunedan, és barátként könnyebben emészthető szemi irányvonalából is egyszerre ábrándultam ki... Így csatlakoztam végül Számbácsi századához, mert ott semmi para, és feszültség Nintsen. Meg, valljuk be, lassan már ember se...

Frenk Ace egy hideg téli napon távozott közülünk, a budapesti lakásának ablakán át, azt mondják, belehalt az unalomba. Követte őt Samuel Hedgehog, és még sok jó ember, akikről Bosko Balaban emlékezett meg néhány nekrológjában, ha épp nem feküdt ő is a hullaházban, vagy indult elnöknek... Így már csak magányos bevetésekre jártam, és a gépemen is egyre többször kapcsoltam be az autopilótát, míg nem egy ütközetet egyenesen át is aludtam!

Gondoltam rá, hogy én is kivetném magam az ablakon, csakhogy az idahoi házam földszintes volt. Legfeljebb a rózsabokor szúrt volna meg egy kicsit, ha kiugrom. Komolyabb bajom nem lett volna, a gépemet pedig sajnáltam összetörni, úgy hozzám nőtt már. Éppen ezért rendesen felvillanyozott, amikor az egyik közlönyben felszólították a népet:

Megyünk, begyűjtünk néhány Thai prostit, de mindenki figyeljen oda, nagyon észnél kell lenni, veszélyes küldetés lesz, ugyanis... nos... némelyiknek farka van!

Írtak még sok mást is, de az már kit érdekelt? Végre valami izgalom! -- Gondoltam. Fegyvereket megtakarítani, hisz egyiket-másikat már a rozsda ette, a gépet feltölteni, és irály Thaiföld, hogy kinézzek magamnak valami ígéretes "háziállatot"! Ez egy igazi Thai Meglepetés volt végre, és egyelőre úgy tűnt, hogy jó, és nem pedig az általánosan használt értelmében.

Keresztül az egész világon, ez ám a spiritusz!

Persze a román fiaskó után rendesen felkészültek a kormányban, semmit nem bíztak a véletlenre, előre egyeztettek mindent a szövetségesekkel, és azokkal, akik esetleg beleszólhattak volna a csatába ellenünk, bár mégsem voltak az ellenségeink. Alaposak voltak a fiúk-lányok, el is vártam ezt tőlük, ahogyan azt sokan mások.

Működésbe lépett a diplomáciai gépezet, elkezdtünk keményen fegyverkezni, hogy rendesen odategyük magunkat, bár a halottak sajnos már erre sem támadtak fel, így Frenk sem tudhatta meg, mit is hagyott ki. Végül felvonult a sereg, és a hosszas előkészületek után, feltüzelve, partot értünk ázsiában!

Kezdetét vehette a nagyszabású hadművelet! A lengyelek éppen előttünk szálltak partra, és kisebb ellenállásba ütköztek csupán, ami nem állhatta sokáig útjukat. Én is alig vártam már, hogy elsüthessem a fegyveremet, de számunkra az első akadály meglepő módon nem egy partvédő erőd, vagy géppuskafészek, hanem egy útlevél-ellenőrzés volt. Ráadásul a thai katonák munkáját magyar tolmácsok is segítették, közöttük döfi, aki még a lelkemre is kötötte, hogy viselkedjek jól külföldön, és ne beszéljek csúnyán!

Itt kezdett gyanússá válni a dolog...

A vámtisztek elnézőek voltak, még a fegyverekkel megrakott csomagjainkat sem ellenőrizték, és helyes kis thai írásjeleket pecsételtek az iratainkba. Aztán a vérre szomjas hadoszlopaink felsorakoztak, és végre megindulhatott a várva várt támadás! Eleinte mondjuk sokakat zavart, hogy az ellenség folyamatosan integet, és fényképez minket, de gondoltuk, így próbálják félrevezetni a stratégáinkat, a trükkös kurafiak, úgyhogy rendesen odatettem magamat, mind a szárazföldön, és a légi harcban is! Thaiföld madárállománya drasztikusan lecsökkent!

Végül egy Chiang Mai nevű városhoz értünk, szinte veszteségek nélkül, amit a hírszerzés szerint az ellenség jelentősen megerődített, és ez volt a védelmük utolsó fellegvára. Itt már a thai katonák sem integettek, ugyanis nem is találkoztunk egyetlen egyel sem. Gondoltam, hogy olyan súlyos vereséget mértünk rájuk a lengyelekkel, hogy kifogytak az élőerőből. Csak azt reméltem, hogy a jobb fajta (farokmentes) prostikból azért maradt még elég, hogy a seregünk igényeit kielégítse.

Hamar megnyugodtam, amikor felsorakozva találtuk őket a város egyik nagyobb terén, és igen nagy számban. Hős katonáink már rohantak volna, hogy kedvükre erőszakolják őket... ismerkedhessenek velük, és fegyveres támogatás mellett meggyőződhettünk arról is, hogy mindegyikük a megfelelő nemiszervvel rendelkezik. Ellenségnek nyomát sem láttuk, a legtöbben a falnak támasztották, vagy eldobálták fegyvereiket, míg mindenki gyűjtött magának egy csokorra való lányt, akit hazacipelhet. Hanem ekkorra megjelentek a thai katonák is!

Ez volt ám a szorult helyzet: idáig gond nélkül eljutottunk, a küldetésnek majdnem vége, erre rajtunk ütnek, egy igen váratlan, már-már kínos helyzetben. Valaki még azt is konstatálta, hogy ezek bizony a korábban látott vámtisztek, és ha jobban belegondolok, más ellenségen rajtuk kívül nem is láttam soha egyenruhát... Megdermedve vártuk a fejleményeket, felelőtlenségünk következményeként megérdemeltük volna a vérfürdőt, de ami ez után következett, még annál is sokkal rosszabb volt!

A határőrök nem fegyvereket, hanem sokkal szörnyűbb dolgokat hoztak magukkal: papírmunkát!

Nem hittem a szememnek, és tudom, hogy ezzel a többiek is így voltak, de minden egyes magyarnak személyre szóló listát, és egyéb iratokat nyújtottak át, különböző összegekkel, mi pedig csak tátogni tudtunk, köpni-nyelni nem. Tanácstalanul fordultunk egymáshoz, és összeadtuk az összegeket, mivel szót nem igazán tudtunk érteni velük, hiába próbáltunk egy-két régies thaiszólást...

40.000 jó magyar forint! Vagy thai baht, igazából 1:1-ben váltották őket, így mindegy volt... Ez jött ki végösszegnek. Már kezdtünk felocsúdni, és ott tartottunk, hogy magunkhoz vesszük a fegyvereket, lepuffantjuk ezeket a senkiháziakat, és lépünk a csajokkal, amikor végre tiszteletét tették a kormányunk képviselői is, és megoldották a helyzetet... A maguk módján...

Próbáltam valami ismerőst keresni, mikor megláttam a terepszínű szamurájt, rRonin-t, és ittam szavait, remélve valami felvilágosítást.

-- Mi folyik itt? Most akkor legyőztük őket? -- Kérdeztem zavartan, mire magabiztosan válaszolt.

-- Persze, ez nem is volt kérdés, mindössze a papírmunkával akadt egy kis gond, hogy mindezt törvényesítsük...

-- Na de akkor vihetjük a kur... egzotikus idegenvezetőinket? -- Firtattam tovább, egyre jobban kétségbe esve.

-- Ja, igen, a Magyar-Thai lakossági csereprogramban megegyeztünk velük, hogy a hajadon lányokért cserébe az otthon már megunt cig... kur... kisebbségi hagyományőrző nőegylet tagjait adjuk, mert itt azok számítanak némileg egzotikumnak, és nekünk már van belőlük elég. -- El kellett ismernem, mindenre magyarázatot adott, csak arra nem, miért állunk itt talpig fegyverben, és mi ez a vaskos összeg, amiről a határőrök a számlát lobogtatják? Meg is kérdeztem tőle, és nem maradtam válasz nélkül. -- Őő, hát az az okozott károk miatt van, mert leromboltak pár épületet, meg kilyuggattak néhány köztisztviselőt... Ezeket a költségeket természetesen az állam állja, hogy megerősítsük a két nemzet közötti barátságot!

-- De ha ők a barátaink, miért jöttünk fegyverrel?!

-- Mi? Hogy ti jöttetek fegyverrel? Basszus, azt hittem, hogy a lengyelek voltak... -- Mérgelődött, de sok csatát éltünk már túl mi ketten ahhoz, hogy ne haragudjon rám igazából. Meg hát, volt is egy jó mentségem.

-- Hiszen ti szólítottatok fel a fegyverkezésre, meg hogy készüljön fel mindenki alaposan a thai útra! -- Kértem számon egy kissé ingerülten.

-- Fegyverkezésre?! Nem! -- Kiáltott fel meglepetten. -- A luxusutazás majd minden részlete le volt szervezve előre! De a védőoltásokról mindenkinek magának kellett gondoskodnia, azért ezeket nem szabad félvállról venni, na meg amit az itteni közbiztonságról hallottunk, gondoltuk figyelmeztetjük a lakosságot, hogy készüljenek fel a legrosszabbra... Te jó ég, de hát a thaiok a barátaink, miért támadtuk volna meg őket? Igazából pont, hogy megbékítettük őket a lengyelekkel, és így most nagyobb a szövetségben az összhang...

A magyarázatától leesett az állam. Még kicsit el is szégyelltem magam. Igazából jogos volt, talán én értettem valamit félre, de nem egészen erre számítottam.

Így ennek a thai prostinak bizony mégis csak farka volt... De azért jött velem haza. Ha már az állam fizette!


[Folyt. Köv.?..]