Szoc./Okt. Min. előzetes program áprilisra
Csongrad
Üdvözletem!
charlie50 felkért a Szociális és az Oktatási Minisztérium vezetésére, amelyet el is fogadtam.
A két minisztérium állományában nem terveztem semmiféle változtatást.
Az Oktatási Minisztériumot Hercegno és csapata vezetné a Szociális Minisztériumot szabesz88. Az én feladatom a két minisztérium munkájának úgymond felügyelete és a feladatok végrehajtásához szükséges feltételek megteremtése.
Megépült az első q7 fegyvercége a minisztériumnak, bár az állam nem sokat tett ezért. Terveink szerint legalább még egy céget fogunk építeni.
Ennek érdekében belekezdett a csapat a monetaryzásba. Érkeztek kisebb adományok is. Egyszer már próbáltam kérni „KÖLCSÖN”-t az államtól, hogy építhessünk egy állami céget, de nem kaptunk. Tervek szerint 2 hónapon belül megépítjük a céget és ezzel még könnyebbé tesszük a kisebb játékosok ellátását.
Charlie50 jelezte nekem, hogy több pénzt fogunk kapni. Megkísérlem elérni, hogy 3000 HUF legyen a napi költségvetésünk. Ebből jutna az osztásra, különböző játékokra az Oktatási Minisztériumnak és esetlegesen lehetne kisebb összegeket félretenni a cég építésére is.
Többször is leírtam már, hogy régebben a cégfejlesztésre szánt pénzünket elvette az elnök és kiosztotta zsold formájában. Egy „szerződést” fogok aláíratni az elnök úrral, amely megakadályozza remélhetőleg, hogy még egyszer ez megtörténhessen. Ezt a Közlönyben kiadásra fog kerülni.
A cégfejlesztéshez a pénzt elsősorban a monetaryzással próbáljuk majd előteremteni a pénzt. Ahhoz, hogy ez minél gyorsabban és könnyebben történjen, meg az államtól visszakérjük az orgjainkat.
Ahogy az látható még nem 100%-osak a terveink, de alakulgatnak. Sajnos még nem tudtam összeülni az Oktatásügyi Minisztérium jelenlegi tagjaival így azzal kapcsolatban nem tudok sokat mondani.
Ez csak egy előzetes jelentés. A választás előtt kiadásra fog kerülni egy pontosabb összeszedett program.
Minden 30-as szint alatti 400 wellnest kap, ha commentben megírja hányadik vote volt.
Üdvözlettel: csongrad
Comments
v3 és hajrá!
v4
Az biztos nem fog előfordulni, hogy a cégfejlesztésre szánt pénzt elveszem és szétosztom zsoldra, tekintettel arra, hogy ha nyerek, nem lesz zsold.
Ki az a charlie50 és mióta tényező? : D
Visszatérsz megint oda, ahonnan dúlva-fúlva eltávoztál.
A kör bezárult.
Pedig tartozol egy "coming outtal", mert mint volt szocmin. leléptél anélkül, hogy beszámoltál volna mit miért tettél:
http://www.erepublik.com/en/article/viszl-t--2161388/1/20
Te írtad, nem én:
"...Többször gondolkoztam, hogy kiadok egy cikket arról, hogy ki mit művel. Néhány tudják is milyen közel álltam hozzá, hogy kiadjam. (Nem kezdünk "de"-vel mondatot) DE jobbnak látom, hogy itt hagyom az egészet és megvárom amíg eltakarodnak innen....."
Szerintem nem takarodtak el.
6 hete NAPozgattak a jetikkel sokadjára, felszabadítva óket kétszer is sunyiban, a nép háta megett, most számolták fel a zsoldrendszer maradékát, lép le egy rakás állami pénzen tápolt reguláris zsoldosnak, gigakölcsönök bukkantak fel, adósok tűntek el következmények nélkül úgy, hogy az eállamotok vezetésének szava sincs róluk hetek óta.
Az egyik zsoldos még kormánytaggá is avanzsál melletted.
Azokról kellene mesélned végre, akik ellopták és máig használják a közösség vagyonát (orgokat, cégeket, licenszekkel, goldot, cc-t százezerszám).
https://docs.google.com/spreadsheet/ccc?key=0AmGcAafw9tcEdG9VQXBmWmhSTUNiNktwT25QSUFtdFE#gid=1
Ismered őket.
Mindet.
A cimboráid, elnökeid voltak, sokan ma is azok, ki is akasztottak, de hónapok óta fedezed őket, nem mersz róluk írni.
Mitől félsz?
Kitől félsz, hogy tartod az omertát?
Kivel egyeztél ki és mibe került nekik, hogy visszatérsz közéjük?
Und már meg, mert mi unjuk. Én is szeretném látni kik és hogyan nyúltak pénzt, de Csongrad úgy döntött nem teregeti ki a szennyest és ezt tiszteletben kellene tartani.
Attól, hogy csongrad fedezi a tolvajokat nekem még nem kell ennek örülnöm, igaz?
Lehet az a véleményem, hogy azért lophattak éveken át háborítatlanul mert csak akkor borult ki a szennyes, amikor elfogyott a lopnivaló?
Lehet az a véleményem, hogy a cinkos és sunyi hallgatás fala védte és védi a tolvajokat évek óta?
Megengeded?
Meg! Minden ember szabadon lehet hülye
Minden ember szabadon dönt kiket támogat.
Te is és csongrad is szabadon véded, támogatod a tolvajokat és kötöszkötsz velem.
http://www.erepublik.com/en/article/-aacute-llami-c-eacute-gekr-l-2233713/1/20
Ez melyik kérdésre válasz, ha már beálltál csongradnak?
nem álltam be Csongrad-nak. Szerintem ő amit tudott megtett. arról nem tehet szerintem, hogy az illetékesek nem válaszoltak neki.
nem tudom, hogy érted ezt a " dúlva-fúlva eltávoztál." részt. lemaradtam valamiről, vagy többet tudsz mint én?
Ez melyik kérdésemre válasz tőled, csongrad helyett?
Olvasd el csongrad cikkét. Ott a link. Nem én írtam, hanem ő.
olvi csináld azt amit én. Nyomj egy vote-t a commentjére és ne olvasd el. Aki hülye azon nem lehet segíteni.
Dúlva-fúlva.. te ökör te.. 6 hónapig rl munkája miatt egy rohadt erdőben volt mindentől elvágva.. te istenba..a. Ezért ment el. Ö nem olyan böszme katona,mint te vagy..
Nem érted a magyart horvátok cimborája, rácok reménysége. Ő írta, nem én: http://www.erepublik.com/en/article/viszl-t--2161388/1/20
".... Eddig mindenről írtam csak arról nem, hogy miért Viszlát! a cikk címe.
Ennek elég egyszerű az oka. Eléggé besokaltam egyes kormánytagok és nem kormánytagok tudatlansága miatt. Ennek következménye az, hogy eltávozom hamarosan hosszabb időre.
Olyannyira elegem lett a tudatlanságból és beképzeltségből, hogy többször elvesztettem türelmemet már és nyomdafestéket nem tűrő szavakat használtam.
Többször gondolkoztam, hogy kiadok egy cikket arról, hogy ki mit művel. Néhány tudják is milyen közel álltam hozzá, hogy kiadjam.
(Nem kezdünk "de"-vel mondatot)
DE jobbnak látom, hogy itt hagyom az egészet és megvárom amíg eltakarodnak innen.
...."
Nem érted, mi?
te én értem.. ki vagy te az anyja? jó hogy nem neked tartozik majd beszámolóval,mint magánember nem? meg amúgy is.. nem mindegy mikor a hülye okoskodik vagy az okos hülyéskedik.
v7 köszi
v 9 köszi
vót és hajrá o7
V12 köszi
13 köszi
\o/ Minden tiszteletem a Tiéd, Csongrad :- )
v16 köszi
V 18 köszi
köszönöm
v21
V24
v30
v 31
Köszi
v33
köszi 🙂
v35
v37 😃
v38 köszi
V41 köszi 🙂
V42 koszi
Szia.
Vote: 43
v44
v46 kaja nélkül is nyomtam volna
Én meg vote nélkül is adnám.
köszi, nálam van helye bőven 🙂
tudja a franc hanyadik vote az enyem, nem kerek semmit tedd el jol es hasznald a szocmin fejlesztesre, legyen ceg vasarlas epites szukseg van ra div1-2 megsegitesere...
v48, köszi!
v49
v 50!
köszönöm szépen
v52, köszönöm
v54 köszi