Nem bug, FEATURE!

Day 3,366, 12:31 Published in Hungary Hungary by Citzen 1621577




Kedves Helóták, Tisztelt Plebs!




Csak érdekességképpen!






Én már az erep MÍNUSZ 13838. napján előre megfellebeztem -mintegy látnokként, jövendőmondóként, hogy a Barna sör az durva dolgokat képes tenni!







Elnöki programom márciusra:


Alapvető hadsereg reformot nem fogunk végrehajtani. Azonban nagyon fontosnak tartom, hogy a seregen belüli morál (hangulat) újra elérjen egy olyan állapotot, mint a korábbi időkben, mikor nagy dolgokat vittünk véghez. Ehhez az első lépés, hogy olyan komplett hadügyi vezetés áll össze, mely biztosíték egy-egy komolyabb háború vagy csata megtervezéséhez, levezényléséhez. Fontos megjegyezni, hogy ebben nagy segítség lehet Fehérló is, mint elnök, hisz egykori hadügyminiszterként Ő is szívügyeként fogja kezelni a sereget minden bizonnyal. Szeretném, ha a Hadügyi Közlönyre is ismét teljes bizalommal tekinthetne a lakosság, azaz nagy hangsúlyt kell fektessünk arra, hogy a napi parancs, és a Hadügyi Közlöny megfelelő módon legyen frissítve, valamint informatívabb legyen az aktuális eseményeket illetően is. A készenléti állapotunk növelésére is hangsúlyt helyezünk majd, el kell érnünk, hogy minden seregtagnál legyen legalább egy ütésnyire való felszerelés félrerakva MINDIG, hogy azonnali bevetések esetén ne kelljen osztásra várakozni és csirkék miatt veszíteni esetleg. Egy nagyobb projekt kerül végrehajtásra még, amellyel azt kívánjuk megvalósítani, hogy a közelmúltban oly sikeres atomcsapás taktikát egy még magasabb szintre emelhessük. Ehhez a mobilizálható és főleg reggel is ütni tudó lakossági sebzés bevonásán át vezet az út, erre tervezünk egy adatbázist létrehozni amiben összegyűjtenénk azokat a megbízhatónak minősített, de nem seregtag lakosokat is, akiknek lehet előre fegyvert, repjegyet osztani, és megfelelő időben kiértesíteni, hogy legyen a megfelelő helyen és időben jelen: megatomcsapni bárkit.


ÁLDASSÉK!




HUpakolas