Az utolsó ereptali

Day 3,224, 11:46 • Published in Hungary Croatia • by Nintsen



Vidáman, szinte fütyörészve zártam be a kaput és ültem ma autóba, hogy elmenjek a talira. Az eső elállt, a forgalom gyér, szinte nulla, lehet táncoltatni a fordulatszámmérőt, mikor az erdők között kanyargó úton kiérek a faluból és belátok egy-egy völgy páradús messzeségébe: ez már ősz. A színek is, az ég is, később a napraforgó és kukorica, a beavatottakon kívül ismeretlen illata alapján is. Hamar beértem, letettem az autót és metróztam, mert le van zárva a fél város. És az a metró csak a Deákig jár. És én ezt nem tudtam.

Mérhetetlenül fájdalmas egzisztencialista rinyálásom tulajdonképpen itt kezdődik: a Deáktól a szlovákig gyalog mentem. Utoljára a portugál-magyart néztem a Mikszáth téren, de akkor söröztem, és végighőbörögtem a körutat, olyan eufóriában, amit utoljára a TV-székház ostromakor éreztem, és annak már tíz éve. Elszoktam a belvárostól. Elszoktam az emberektől, és a tömegtől. Ostoba fapados turistáktól meg főleg. Elszoktam a belvárostól. Zsebesek méregetnek, de szemkontaktus után hagynak. Legalább ők észrevesznek.

Itt ül velem szemben egy fiatalember. Nem a Tüzérjani, aki a matekért rinyál, meg feladatsort küld, hogy miez, hanem egy meglett fiatalember. Mosolyog, próbál alkalmazkodni a szituhoz. Ketten vagyunk, oldódunk, kóstolgatjuk a beszélgetés fonalát.

Hupák is elmehet a retkesbe, harmadszor hívom, nem veszi fel. Legalább ne hitegetett volna, hogy jön. Háromszáz méterre tőle jöttem el a kertje alján, akár velem is jöhetett volna, ha már vonatjegyre nem telik neki. Kivénhedt szottyadt buzeráns.

Nézem a meglett kváziférfi tantárgya irodalomanyagát, és csak két könyv ismerős: Eliade és Weber. Műveletlen vagyok. Lassan három, Herci most végez, és elmegy vacsorát főzni. Régi szép idők. Megöregedtünk.

És ahogy hallgatom, ahogy ez a fiatalember több alkoholt döntött le egyetemista élete első egy hetében, mint én öt év alatt összesen (doktori iskola nem ér, az már nem egyetem, munka mellett csinálja az ember), és annyi kosarat kapott, mint amennyi nőt én nem is ismerek, egyre jobban úgy érzem, öreg, és fáradt vagyok.

Baszódj meg Hupák, te voltál ennek a közösségnek a szíve.

Az a jómellű csaj bombajó seggel és azzal a piszkafa nyakiglábbal, akik bementek most, Schelling lenne?

Kérem a számlát. Két kóla, ötszázhetven. Pincér mondja, emlékszik rám. Mondom két éve voltam itt utoljára. Itt volt az első randim Hercivel, mert Jani átment matekből és én elvittem vacsizni, amiből uzsonna lett. Ha Jani, nevezzük ezután Jánosnak, meg a matekbajai, meg a nőkről alkotott tévképzetei nincs, Herci sincs. De mostmár tudom, Jánosunk érti a csíziót. Tudja, hogy egy büdös k.-val úgy kell bánni, mint egy büdös k.-val. Másodév végére magfogja egy kettesalá pinyurek, és többé nem ereszti. Így végzi mind. Emlékszem. A legnagyobbivók, legnagyobbcsajozók, partyördögök a végére pedáns, absztinens papucsok lettek. Megfogták őket, és ők élvezték a kalitkát. Jánosunk jó apa lesz, egy olyan nő mellett, amilyet most még észre se vesz.

Pincér mondja, emlékszik, nyolc éve itt dolgozik. Tíz éve voltam itt törzsvendég, nyolc évvel ezelőtt pedig abba kellett hagyjam a minden esti sörözést. Kever valakivel.

Búcsú.

Be kell ugorjak a Birodalmi Szentélybe, mert fogytán a budipapír otthon.

Hajtok végig a ködfoltos, nempesti tájon. Ez már ősz. Látszik a színekből, és az illatokból. Ezt csak a beavatottak ismerik. Forgalom alig, a rádióban kellemes zene szól. Ennyi volt. Ez a játék meghalt. Megöregedtem. Hupák kertje végében köpök egy szemléleteset az anyósülés szőnyegére. Nézem a leszálló ködfoltokat. Ez már ősz. Megöregedtem. Ez már nem az én világom.

Ez már nem az én világom. Az erdő szegélyezte völgyben kanyargó félhomályban egy súlyosan környezetszennyező Volkswagen térít magamhoz, amit kanyarban, öntudatlanul visszaváltva akarok előzni. Kapcsolok, és inkább pekingiesre váltom a figurát: nulla követési távolsággal sikerül hetvenre felgyorsítsam.

Herci már nem szervez. Én se. Mi lesz? Semmi. Ennyi volt. Kinyitom a kaput. Szemben a kutya ugat. Szomszéd nevetve kérdi: autóval sörözni? Mondom, megöregedtem.

Megöregedtem.