[MK] Falak mindenhol !

Day 3,194, 08:24 Published in Hungary Hungary by eMagyar Kormany



Sziasztok!

Elöször is egy kis összefoglaló arról, hogy hogyan éltem meg az elnökség első felét.

Röviden, nehezen.

Azért kifejtem kicsit bővebben is.
Az az igazság, hogy nem gondoltam volna hogy ennyire összetett dolog elnöknek lenni. Azt tudtam,hogy nagyon sok melóval jár, erre fel is voltam készülve. IRL is készültem erre az időszakra. Arra viszont nem számítottam hogy játékon belül bármerre is próbálok lépni falakba ütközök. Ha ezt akarom csinálni azzal kell beszélni, ha azt amazzal, de akkor ez nem lesz jó ennek, annak amannak stb.

Kicsit konkrétabban: Szerettem volna spanyol hidat, ehhez kellett volna német és francia segítség, terület átadás miatt. Német még össze is jött volna, francia nem. Pedig értéktelen területekről beszélünk, amiért fizettünk is volna.
Jó nem gond , ne akadjunk le az első buckánál, lépjünk tovább. Nézzünk másik lehetőséget. Jött az ötlet, hogy Egyiptom viszonylag jó bonuszokkal rendelkezik. Oké, nézzük mit kell tenni. Tárgyaltunk egy-két országgal és mire meghoztuk a döntés a fél világ leszállt Egyiptomba. Amitől kicsit bonyolulttá vált a helyzet. Tehát újratervezés.

Közben meg kellett értenem az ország jelenlegi külpolitikai helyzetét, hogy milyen áldásos béklyóban vagyunk. Azaz nagy békében tudunk élni senki sem akar bántani, sőt mindenki a barátunk akar lenni, de ennek köszönhetően nem is nagyon tudunk menni semerre sem.
Dönthettem vagy feladom ezt a helyzetet, és elindulunk valamerre, amivel felborítunk mindent, ettől könnyen el veszíthetjük a jelenlegi bonuszainkat. Vagy lavírozunk tovább és keresünk olyan helyet ami komolyabb konfliktus nélkül megszerezhető.

Nekem a kampány témám az volt, hogy történjen valami. Lényegében bármi. Nem voltam hajlandó elfogadni a tanácsadóimtól azt hogy az a legjobb ha nem csinálunk semmit. Hisz hosszútávon az biztos nem jó.



A lényeg!

Megvolt a spanyol hűtés, nem volt túl olcsó, de talán még elfogadható áron hoztuk.

Ami igazán fontos, hogy nem állunk meg, nem állunk vissza a TP RW csaták világába, hanem lesz éles csatánk!

Terveim szerint még a héten megkezdjük, kérlek készüljetek! Végre történik valami!


Hercules7
Magyarország elnöke 2016 augusztus