“Édesanya kedvesem, úton jár a sereg”
Rodric
Az utóbbi időszakban a láblógató, semmittevő unalom engem sem ültetett le hosszabb időre az erep elé. Letudtam a kötelező kattokat, és annyi. A majdnem kirobbant török háborúról azonban eszembe jutott valami, amit úgy gondoltam, megosztanék veletek.
Egy zeneszám az, ami jóval keményebb, és ezerszer dicsőségesebb időkről szól.
A Makám együttes Anzix című albumáról származik a dal. Bennem megmozgat ott legbelül, szívtájékon ezt azt.
Mivel minden ember más és más lelki beállítottságú, természetesen nem feltétlenül fog olyan hatást kiváltani bennetek, mint bennem. Remélem, azért a többségben karcolgat majd valamit!
Íme tessék:
http://www.youtube.com/watch?v=B_XOTMl0Ygw
Van akinek a seregről az államilag tápolt mit tudom én milyen zombik jutnak eszébe – majd Eheslo bizonyára kisegít a pontos kifejezéssel -, nekem pedig az az érzés, ami pl. ennek a dalnak hallatán fog el.
Ezért vagyok seregtag...
A legvégére egy kis történelem. Érdekes látni, hogy a mentalitás mennyire nem változott az évszázadok alatt.
Amikor tényleg harcoltunk a törökkel - GRÓF ZRÍNYI MIKLÓS
Comments
A seregről, honvédekről egyszerű emberekből, halandókból lett hihetetlen, mesébe illőhősök jutnak az eszembe.
Német- és bizáncverő szittyák, hunyadiak talpasai, Fekete sereg, végváriak, 48-as tábornokok, huszárok, kisdobosok, tüzérek, Alpok meredélyein sosem legyőzött alföldi parasztemberek, A Balkán és a Kárpátok hegyei között az utolsó pillanatig kitartó székelyek, Adrián harcoló hajósaink, orosz sztyeppéken hóban fagyban harcolók.
Az erepes táposoknak semmi közük hozzájuk, már elég régen.
Kb. kampec puccsának támogatása és az első őrvidéki polgárháború óta..
http://www.youtube.com/watch?v=8OLGFU7wstE&feature=related
Éhesló: nyilván más itt harcolni, mint irl, de Palya Beát nagy becsben tartom, mert nagyon szép számokat énekelt fel és nagyon "érzi". És amikor hallgatom az jut eszembe, hogy igen, nagyon jó magyarnak lenni. Rodric is ezért rakta be, mert amikor harcol az országért, még ha egy virtuális síkon is, akkor is arra gondol, hogy ezt az Országért, a magyarokért teszi, laknak azok a világ bármely pontján
Erről mertem írni én is Tomjohnson. RL mélyen egyetértek veletek.
De itt ebben a jeti fosban szégyen ami folyik 3 éve reguláris fedőnév alatt.
oké, értem én, de nincs a cikkben semmilyen utalás a "reguláris" seregre. Csak a katonákról ír. És itt bármilyen furcsa, de azok vagyunk mi is, te is, ő is. ennyi
Mióta kell ahhoz utalás,hogy szidjon valakit? : O
"A magyarság nem a test, nem a vér, hanem a lélek kérdése."
@Tomjohnson: Nehéz rodrick és az itt megjelent cikke kapcsán az RL mellett nem asszociálni az erepes "reguláris" seregre. Szerintem nem vagyok ezzel egyedül.
@sorihun: itt max arról mertem írni, arra emlékeztettem, hogy a kétféle ethoszt (RL és erepes katona) magán a virtualitáson túl, morálisan is akkora távolság választja el, mint Makót Jeruzsálemtől.
Súlyos aránytévesztés a részedről ezt szidának értékelni, különösen, hogy ez legfeljebb a (nem túl hízelgő) vélemény és nem szidás..
Eheslo szerintem nincs semmilyen morális különbség a nagy része a fiataloknak azért ment katonának mert nem kell csinálni semmit sem meg viszonylag hamar mehet nyugdíjba. Így szerintem a te okfejtésed semmiben sem különbözik attól amit Rodric írt. Itt is van aki csak a zsoldért "harcol" kint is van aki a semmiért kap pénzt, ha meg valami balhé lenne egyből rohanna haza.
Így a te itteni gondolatmeneted szerint rl az egész honvédséget lehetne tápos gyökereknek nevezni és mégsem teszik.
@Lacika82: nem értünk egyet. Sajnálom, ha a történelmünkből és hadtörténelmünkből mindössze ennyit sikerült felfognod. Olvass többet.
Én nem a történelemről ill. hadtörténetünkről beszéltem hanem a mai hadseregről.
Ismerj meg több embert és lehet neked is változna a véleményed, az itt harcoló "katonákról".
Túl sokat ismerek, túl régóta.
Gyakran találkozunk a harctereken is.
Ők ilyenkor eléggé gyakran az ellenségeink oldalán harcolnak, én meg eMagyarország és szövetségeseink mellett.
Unom nagyon, hogy lépten-nyomon a saját hazájukra támadnak a tápos zombik változatos indokokkal.
Unom azt is, hogy lenyúlják az államkassza jelentős részét a semmiért cserébe..
Éhesló: szerintem meg egyedül vagy vele. nincs itt semmi asszociáció
Nem az első eset, hogy nem értünk egyet.
Nem is az utolsó,