Állami cégekről
Csongrad
Üdvözletem!
Minden 30-as szint alatti 400 wellnest kap, ha commentben megírja hányadik vote volt.
A napokban megpróbáltam kideríteni, hogy mi is történt az állami cégekkel. Ahogy sejtettem nem értem el nagy sikereket, de nem is vártam többet. Elnézést kérek azon emberektől, akik azért kaptak levelet, mert szerepeltek a táblázatban, de azok nem állami cégek voltak amit kaptak.
Egy táblázat szerint 7 ember kezébe kerültek a cégek. Viszont elmondásuk szerint nem teljesen ez a helyzet. Nem is értem, hogy erről miért nem írtak a közlönyökben.
Mint az ismeretes a szoc.min.-nek sikerült megmentenie egy céget. Amit l2olitól kaptunk vissza. Az ő karakterén van a legtöbb állami cég. Összesen 12 db kisebb cég. Sajnálatos módon nem reagált levelemre így nem tudtam információkhoz jutni.
Born of Osiris kapott egy Q3-as céget. Ez a cég elveszett, hiszen a karakter halott. Feherlofia Koppany nevére egy Q5 fegyvercég van írva.
Azt a céget a saját pénzéből építette és került az állam kezébe.
Shawnkaa karakteréhez ugyancsak van írva egy Q5 gyár. Ez a cég a tudomásom szerint a MATASZ –nak lett odaígérve. A cég nem került át a karakterre. shawnkaa úgy tudja, hogy az állam elárverezte a céget. A mivanhe nevű karakterre ugyancsak egy Q5 fegyvercég lett átrakva, viszont már más viszi a karaktert. Az új tulajdonos üresen kapta meg a karaktert így ennek a cégnek is búcsút lehet mondani.
2 db céget találtam meg. Az egyik PlayerP-nél a másik bubber-nél van.
bubber is kapott egy Q5 céget. Pontosabban a Gábor Áron Tüzérei, akik századcégként üzemeltetik és használják.
Mint az látható 16 cégből 2 céget találtam meg. Az UVVA cégei tudomásom szerint nem állami pénzből épültek így azokkal nem is foglalkozok.
Itt felmerül bennem a kérdés, hogy az akkori vezetők, hogyan csinálták meg a listát a cégekről és, hogy hová lettek az eltűnt cégek.
Ennyit tudtam tenni csak, de amennyiben sikerül további információkhoz jutnom azonnal megírom. Akár az akkori vezetők is rendbe tehetnék, hiszen a fentiekből adódóan elég sok hiba történt a cégek elhelyezésében.
Köszönöm a figyelmet
Tisztelettel: csongrad
Comments
vote + puszi 🙂
v7
9-ik szavazat, és kösz, főnök 🙂
Mondhjuk elgondolkodtató, hogy végigolvastam egy csomó cikket, és minden második arról szól, hogy ki mennyi állami dolgot lopott eddig, mennyi zsoldot csalt, és mit ügyeskedett.
Nem kéne az országot átnevezni Cigányiává?
Valahogy nem tűnik eddig szimpatikusnak...
A politikusok itt is politikusok. : D
és csodálkozunk, hogy a fiatal játékosok nem maradnak...
Te magad is az voltál és most is erre készülsz. A haverjaid akiknek a kormányaiban szolgáltál is azok voltak mind.
Fedezted őket, és ma is hallgatsz róluk.
Akkor te mi vagy?
A kérdés költői volt, erre ne válaszolj.
Van pár amire kéne.
v 11
tricium már egyszer összeírta amennyire tudta mikor elnök volt. a cikkei között meglesz. mi merre.
Ezek a cegek sosem lesznek meg. Par ember tudhat rola mi hova ment akkoriban, nekik meg nem lesz erdekuk szerintem hogy elmondjak!
azért lehet nagyjából tudni.. csak az ennyi is. sejted..
bizonyitekkal alatamasztva sem adjak vissza sok esetben mert nem tudsz veluk mit csinalni,... a sejtesre meg valaszolni sem fognak🙂
Hát ez elég kevés cég....
Én nem is fogok erőlködni, hogy visszaszerezzem ezeket mert lehetetlen. A bűnösök úgyse lesznek meg.
Inkább azon agyalok, hogy milyen módon lehetne ezeket újjáépíteni. Vagyis új cégeket építeni. Bár ezek nem lesznek állami cégek, hiszen az állam nem tud és nem is akar segíteni.
1 Q7 fegyvercég már megépült és már agyalok, hogy lehetne a következőt megépíteni.
Összefogásból.
Csak az a gond, hogy ha meg is épül, akkor akinél megépül, gondol egyet abbahagyja, megint ugyanez kezdődne elölről. Valaki másnak odaadnák, vagy elveszne, nincs meg a gazdája, stb...
ha 400 ember összefogna,és havi 2 goldot összedobna,akkor már mindenkinek q7-e lehetne 🙂
csak hogy nincs 400 ember, aki 2 goldot összedobna. Ha meg véletlenül lenne, akkor megint csak ott a probléma, hogy kire bízzuk...
Szervezz gyűjtést...van 5 goldom...azt megkapod
bocsi...csak három gold , kettőt eltankoltam szlobodára meg homelszkályára
Rém lehet bízni ilyen cégnek a vezetését, írjátok meg mi a feladat, most sajnos ráérek ilyen dolgokkal foglalkozni és el tudom vállalni. Ha már nem tudom vállalni, akkor szólok és passzolom vissza.
és az uvva cégeivel kinek kéne foglalkozni? ki vállalja fel a "class action"-t?
jelenleg ipath-ban porosodnak, parat lebontott beloluk
nálam vannak
Egy megjegyzés: l2oli = drago, aki később tihamer tohotom néven tolta és most azt hiszem megint drago.14 vagy vmi hasonló. szóval nyugodtan támad be.
nem drago rioli,, drago egy kis ideig vitte roli kariját.. roli most a régi roli.. ill volt pár honapja az biztos
azt kell kideríteni, h mikor oszották a cégeket, akkor már átvette vagy még nem a karit. szerintem elég sokáig vitte.
előtte. mielőtt átvette.
de ezt roli saját újságjában leírta elég részletesen.
elolvastam, kösz!
amikor kicsit kutakodtam ez ügyben tavaly augusztusban I2oli azt mondta, hogy ő adta már le a listát az adminoknak, nem drago, sajnos az akkori levelezésünk erről már nincs meg, a lista is ami most kering az is tőle van.
Ha a VT ugyanaz, mint az UVVA, akkor itt az elszámolás: http://tinyurl.com/gazdmarc
Ha nem, akkor Ipath-t is el kell számoltatni!
LOL, mivel akarsz elszámoltatni? : )
Ja, bocs! Visszaolvastam, h azok nem állami pénzből épül. Pofám lapos.
Na, de lásd jó szándékom, elszámolok úgy is hogy nem kéne: találsz egy cikket ha ráguglizol hogy "uvva requiem". abban le van írva mi lett a cégek sorsa (hozzám kerültek) és minden egyéb is.
Az azóta eltelt időben álltak a cégek, változásig ez így is marad. Amikor bevezették a Q6-os cégeket a kenyérgyárat és az egyik fegyvergyárat elbontottam és két fegyvergyárat Q6-ra fejlesztettem, a hiányzó részt saját vagyonból pótoltam, ha nem vezetik be a Q7-et akkor a harmadikat is felhúzom Q6-ra, de rájöttem, hogy örökké lesz egy magasabb szint, nincs értelme csak hobbiból a legmagasabb szinten tartani a cégeket úgy, hogy állnak.
Volt még melléjük 7db free licence is, és képzeljétek még az is meg van: http://i.imgur.com/77O9zd6.jpg
Ja és ahogy vállaltam a cikkben anno: nem adtam bérbe senkinek a cégeket (pedig elhiheted jó sokan kérték) és továbbra is esélytelen, hogy bannolnának, a játékot nem tervezem abbahagyni sem.
Összességében: végzem, amit vállaltam.
Köszönöm! Megtaláltam guglival. De nem kellett volna. Mondtam, h pofám lapos. 🙂
Jól van, megnyugodtam, mégiscsak tisztességesek és becsületesek vagyunk, minden a legnagyobb rendben. Vote!
http://www.erepublik.com/en/article/-llami-c-gmiz-ria-ahogy-n-l-ttam-1793531/1/20 tássék..
v48
v49
Úgy tudom a MATASZ nak adott q5 fegyvercég most is megvan (azóta fejlesztették) századcégként üzemel. kérdezd a jelenlegi vezetőket
annak idején benne is volt a hadügyi közlönyben, hogy megkapják azt a céget állami adományként.
Van valaki még egyáltalán aki az eredeti nevén vagy karakterével játszik? Természetesen rajtam kívül.
Én. Egyszer meg akarták venni, de nem adtam.
Én 🙂
Én is. Semmi pénzért nem adnám ezt a karit.
Én.
v59
v64
[removed]