Join the new world

Pár éve Kenyában dolgoztam. Szabadidőmben meglátogattam néhány ásatást, ahol a leletekből az őseink túlélés-stratégiájára lehetett következtetni.
Meditáltam a többtízezeréves kőszerszámokon és más megmaradt tárgyakon: őseim üzentek a távoli múltból – telepátia vagy fantazmagóra – logika, vagy genetikai megértés ?
Elődeink vadászó és gyűjtögető életmódot éltek – a parányi ételmaradékokból kiolvasva.
A két betevő-falat-kerítés két különböző – ma is aktuális – viselkedésformában lehetett a leghatékonyabb.
Ellentétben a mai világgal anno az élelembeszerzés kissé körülményesebb volt.
Az étek nem feküdt szépen becsomagolva a polcon a sarki boltban, hanem mászkált az erdőben és egész más volt az ambiciója, minthogy félmajomként reinkarnálódjon. Inkább ide-oda bóklászott az erdőben, vagy a mezőkön és mikor megneszelte a dárdás éheseket, továbbállt, vagy ha már egy pár obszidiánhegyű gerely beépült a horpaszába, akkor mamutharagjában nekikrontott és olykor sikerült eltaposni néhányat, olykor agyarával segítette más vadászmezőkre az agresszort.
A gyűjtögetés nem volt annyira izgalmas. A bogyók, gyökerek és gyümölcsök nem méltatlankodtak drámai látványossággal.
Elődeink rájöttek, hogy két fajta ember van. Az egyik olykor megkövéredik és kis embereket produkál, azokat hordozza, eteti, babusgatja. A másik viszonylag permanens állapotú, nem csüng keblén picinye.
A munkamegosztás nyilvánvaló: azoknak, akik mindkét kezükben lándzsát vagy bunkósbotot tudtak tartani mentek vadászni; a vajúdó, szoptató és rendszeresen vérző másikak a barlang környékén csipegettek.
A két kategória viselkedését és kommunikációját determinálta a tevékenységük.

A vadászok rájöttek, hogy munka közben csendben kell lenni, mert a csevelyt a potenciális csemege meghallja és elmenekül. Valamint arra is rájöttek, hogy esetenként sokkal praktikusabb ha egy parancsol, mintha megvitatnák a teendöket. Mikor
vagy
“DOBJUK AZ UTOLSÓ LÁNDZSÁT!!!”
vagy
“FUSSUNK; AHOGY LÁBUNK BÍRJA !!!”
a döntés, akkor aligha alkalmas megfontolásra bocsátani a kérdést, hogy alapos mérlegelés és szenvedélyes vita után meglegyen az ötven százalék plusz egy szavazat . . .

A gyűjtögetők meg munka elött-közben-után kicseverészelték tapasztalataikat:


- Mit gondoltok, ehető ez a bogyó?
- Nézzétek csak: már megint kerek a Hold ? . . .
- Anyám mutatta: sebre téve ez a fű meggyógyitja . . .
- Ha ezt a gyökeret belefőzzük a bográcsba, sokkal finomabb lesz, szerintetek is?
- A kis willendorfikának nemsokára megszületik a harmadik 
- Milyen csinos kabátkát készített Lucy mama!
- Ezt a virágot rágcsáld, akkor nem fog fájni a hasad!
- Hamuzsírral mostam a hajam és Uga-uga kétszer is … az éjjel 😉

***

Az erepen a gyűjtögetők és a vadászok módszerei felismerhetőek:
kozmikus összefüggések már teljesen nyilvánvalóak 😉 >
az e-gyűjtögető ugyebár bónuszokkal, fegyókkal, erőpontokkal, csokikkal és egyéb ehető erep-gyökerekkel töltené eországa üres játékélménybendőjét;
az e-vadász meg “taroljuk le a többi e-törzset” című kalandokra buzdítva égeti a begyűjtött e-bogyókat.
Az erep alapkoncepciója a viszály.
Az e-országok között a vadászmezőkért, e-pártok között az e-pereputtyuk gyarapításáért.
Ez a jelenlegi elmélkedésem témája is: a megkövecesedett viszály az e-gyűjtögetö-kuporgatók és az e-gyilkolász-harcfiak között.
S a falrahányt borsó csattanója: együttműködés a túlélésért . . .
Ezenkívül van még jópár személyeskedésperpatvar, melyek kindulópontja is gyakran a többtízezeréves stratégiadiszkrepancia.
Ám akkoron az adta a munkamegosztó együttműködés alapját, itt a civakodásfragmentek szinte végtelenségig terjedő acsarkodás-csaholás kakofóniája
adja a cikkek és kommentek többségét . . .