Október 23.

Day 3,260, 07:28 Published in Hungary Slovenia by fsb1000



Nem is akartam írni a cikkhez, csak a képet. Mert...
Nem igazán kapcsolódik erephez, lehet törlik is.
Autóztam kicsit a városban, kihalt volt és cseppet sem ünnepélyes. Rádiót nem kapcsoltam be, TV-t rég nem nézek.
.
Önéletrajzi töredék a képzelet világából:
Október 23. Talán nem is az én ünnepem. Tudom, fontos és magasztos, de nekem már megint csak demagóg dolgok jutnak eszembe. A saját vetületem. Ekkor zavarták el a kommunista zsidókat, akik a családom egyik ágat tönkretették, a vagyonát elkobozták. A másik ágat a románok tették tönkre, nagyapám földönfutóként érkezett Magyarországra "szökevényként".
56-ban a család gazdagabbik fele volt nincstelenebb, apám épp már a felvitelire készült a középiskola utolsó évében mindenféle remény nélkül, mert tiltó listán voltak. Apai nagyapán meg a halálraivás egyik fázisában tartott, mert nem tudta azt a módszert feldolgozni ahogy utolsó üzletét is elvették az ígéretek ellenére, és családjával a korábbi házuk mosókonyhájába szorult.
A polgári házba 4-5 munkáscsaládot költöztettek még 50-ben.
.
Szóval nagymama átvitte apámat a kertvárosba testvéréhez, és ott élték meg 56-57-et. A fegyveres harcok idejére a két nő az éléskamrába zárta apámat, pedig nem volt egy forradalmár típus, csak mint egy elégedetlen 18 éves. Tanulás mellett bokszolt, tőle tanultam az első ütéseket és hogy mindig fel kell állni, küzdeni a végsőkig.
Nem sokat mesél 56-ról, hiszen a spájzban töltötte, de az vicces, hogy a harcok végén a forradalmárok az ő kertjükbe dobálták be a fegyvereket és őt akarták elvinni pár hét múlva, mert a két nő szorgosan hajította a fegyvereket a pöcegödörbe nehogy meglássák. Valaki besúgta őket.
Aztán mint a filmekben szokott lenni apám lemaradt egy Bécsbe induló teherautóról. Itt maradtunk.
Sosem panaszkodik a zsidó kommunistákra, sem arra hogy a vagyonunkat elvették.
Nem értem.. talán elfogadja mint a másik nagyapám, hogy világháborúk mentek át rajta és életét újra kellett kezdenie többször is. Egyébként nagyapám 56-ban épp úgy rejtegette korábbi munkaadóját mint 45-ben. Tette amit szerinte tennie kellett.
.
Talán ha apámat nem zárják be, akkor apósommal találkozik az utcán. Apósom a "katonatiszti" első évére járt és kivezényelték őket a rendszer védelmében. Sokat ő sem mesélt, de azt mondja a levegőbe lőtt a többségük, nem az emberekre. 19-20 évesek voltak félig sem katonák. Ezért a karrierje kicsit megbicsaklott, de tudom nem ez bántotta, hanem az hogy nekik kellet elvégezni a piszkos munka egy részét. Fegyverüket elvették és a meglincselt határőr katonák dolgát kellet rendezniük. Hogy ez "dolog" pontosan mit jelent nem tudom, csak annyit mondott, hogy ezek még annyira sem voltak katonák mint ők, besorozták őket határőrnek és aztán Budapestre vezényeltek néhányat. A forradalom nem válogatott, a határőr kiskatonák pufajka szerű kabátot hordtak. Lehet hogy csak véletlen esetek voltak ezek, de egy fiatalember lelkét ez megtöri, mert tudja ő is lehetne ott pépesre vert arccal, kibelezve mint egy csirke.
.
Így ment ez. Átlagos csonka család egy csonka országban. Én haragszom helyettük?
Az iskolám falán vörös csillag volt, mindegyiken, de sosem vettem észre, sem a címerek, sem a jelképek nem érdekeltek, ahogy szerintem a többieket sem. Fociztunk az udvaron, kártyáztunk a WC-ben, udvaroltunk a csajoknak.... éltük a gyerek életünket.
Nem tudtuk és nem is szóltak, hogy lehetne másként. Sem a tanárok (majd a középiskolában néhány utalás, havert elviszik márc. 15-én, stb.), sem a szülők. Voltak nagy családi ebédek, ünneplések, de 56 és Trianon sosem került szóba. Vagy ha igen, lehalkult a szó és a gyerekek átmentek a másik szobába játszani.
.
Én sem haragszom a 70-80-as évekért, talán még 1,5 év katonaságért vagy a beszervezési kísérletért és büntetésért sem. Talán én is elfogadom, nem panaszkodom a gyerekeimnek és ők majd nem haragszanak helyettem.
Nekem ezek az évek jelentik a gyerekkoromat a kora ifjúságomat, ahogy apámnak 56, nem haragszunk a saját életünkért, csak megéltük.
.
Október 23. a Magyar Köztársaság kikiáltásának is a napja. 27 éve történt, egy negyedszázadnyi idő, egy generációnyi idő. 27 éve béke van, nem félünk már a fekete kocsiktól, sem az atomháborúktól.
Mi mást kívánhatnék még a gyerekeimnek ezenkívül? Persze egészséget, szerelmet, tartalmas és boldog életet.
Közhelyek..
Lehet 56-nak is van szerepe abban, hogy most közhelyekben és nem végletekben gondolkozom róluk. Tisztelet azoknak akik életüket adták, akik tettek valami jót.


fsb1000
epolgár