Fordítás: Lengyelország?

Day 2,610, 14:03 Published in Hungary Hungary by kvasztics

Lengyelország?




Ez a cikk egy fordítás, az eredetit itt olvashatjátok: http://www.erepublik.com/en/article/polonia--2486457/1/20
Nem fűzök hozzá személyes megjegyzéseket, a cikk magáért beszél.


“Mindig mondtam, hogy az információ hiánya szörnyeket szül. Ezért adom ki ezt a cikket, teljesen informatív és szigorúan személyes jelleggel. A benne foglalt vélemények nem a Kormány, a Templomosok, Szabadkőművesek vagy a fagylalt fogyasztók hivatalos álláspontja.

Mikor 2 nappal ezelőtt elveszítettük a csatát Csille ellen, mindenki elkezdett mindenkit hibáztatni. Ez teljesen haszontalan és ciki is, mondanám, akkor is ha evvel mind némely barátomat, ellenségemet is sérteném. Igen, igaz, hogy egyesek, néhányan, kitűnő politikus katonák, akik elvesztették az ehavi választásokat, szabotálták a harcot. Ez nem jelenti azt, hogy a FAR, az LU, BiA vagy az SP valamint a Nemesis egységek nagy többsége nem harcolt Romániáért. Láttam őket a csatatéren, ott voltak. Úgyszintén igaz, hogy a kis diviziókban csúfosan vesztettünk, ahol nagyobb sebzésre számítottunk olyan katonai egységektöl, mint a Templomosok, az RU, valamint a GN bátor végzőseitől, ahova hónapról hónapra nyomatjuk a pénzt és….hát az eredményeket ti is látjátok. A CO-k se voltak elégségesek, valamint össze-vissza voltak kitéve ugyanazok jól látható szabotázsának köszönhetően, akik vesztettek a választásokon. Úgyszintén ezeknek köszönhető az első kiutalás bukása, valamint a MoD lecserélése, pár órával a csata előtt. Ha jól emlékszem, mostanáig az első kiutalást mindig elfogadták, ugy 90% körüli Igennel, mivel az ellenzék mindig megértette, hogy egy indulási alapot kell adni az új kormánynak. De mindez másodlagos most. Abszolut biztos vagyok benne, hogy akkor is vesztettünk volna, ha minden kifogástalanul működik és mi lettünk volna az Erepublik legösszetartobb társadalma és legszervezettebb katonasága és Csillének nem lett volna az a 4-5 millió CC-je, amit a játék fekete-piacárol vettek meg RL-pénzzel.
(Költői kérdés: vajon Pluto mért engedi ezt?)


Ez a meggyőződésem nem csak azon alapszik, hogy másnap Görögország is vesztett, hanem a teljes sebzés elemzésén és ennek a játékon belüli evolúcióján. Az Asteria-Leto a teljes sebzés 45 százalékával rendelkezik konstansan, evvel messze a legerősebbek a játékban. De vannak pillanatok, amikor a maradék 55 százalék, akik rendszerint veszekednek egymással, összefognak, és akkor az Asteria-Leto veszít. Ez történt s történik most is a csillei háborúban.
Egyszerű matematika, ezen csak diplomáciával tudunk változtatni.


De térjünk vissza a cikk címére, Lengyelországra. A tragikus kimenetelű Török és Horvát szövetség után, Lengyelország az Asteriába akar jönni, ujraélesztve régi barátságát Szerbiával és Magyarországgal. Lengyelország belépése az Asteriába, vagy a pro-Asteria státuszba lépése megszüntetné annak az esélyét, hogy a fent említett 55 százalék valaha is összefogjon ellenünk, biztosítva ilyenformán a békénket és a csendet.


Tudatában vagyok, hogy sok román lengyel ellenes, valamint, hogy sok lengyel meg román ellenes. De a játék történelmében láthatjuk, hogy a tegnapi ellenségek a mai barátaink, és fordítva. Jól emlékszem, mikor Románia és Lengyelország között 1 hónapja megszűnt az MPP, annakidején, a FAR egy akciója miatt Saxony-ban. Amit megértettem, miért történt és már nem tudom elítélni….helyükben én is azt tettem volna. De akkoriban túl “fiatal” voltam és nem láttam át a helyzetet és sajnálom ezt. Nem hiszem hát, hogy Románia és Lengyelország már holnap alá kéne írja az MPP-t, elég, hogy a görögök, szerbek, argentinok aláírták, vagy alá foglják írni, a többi szövetségi taggal együtt. Azt hiszem viszont, hogy Románia érdeke, hogy Lengyelország pro-Asteria legyen és közeledjen hozzánk, mert az azt jelenti, hogy eltávolodik azoktól, akik 2 napja ellenünk harcoltak: Csille, Horvátország, Törökország, Bulgária és Fyrom főként. Egy Lengyelország, amelyik Törökországgal harcol, az Asteria-Leto szára azt jelenti, és ezáltal Románia számára is, hogy brmilyen háborút meg tudunk nyerni, megváltoztatva a sebzésarányokat 45-55-röl 45-40-re vagy 45-40-15-re, vagy akár 45-35-20-ra.
És most várom, hogy megjelenjenek a pucsítunk a lengyeleknek szerű és más marhaságok, de bízom benne, hogy elég érettek és inteligensek vagyunk ahhoz, hogy ne nyeljük be a hasonló marhaságokat. Egy ellenségből semlegeset csinálunk, nem harcolunk ellene, nem teszünk CO-t de nem is adjuk, ami a miénk!


Most hideg fejjel kell gondolkozzunk és meg kell hozzuk azokat a döntéseket, amelyek a legjobbak Romániának. Fel kell adjuk a személyes ambiciókat és a vitáinkat tartsuk bent, egymás között, kifelé mutassunk egységet. Máskülömben ki leszünk közösítve, mint valami komolytalan bajkeverők. Ne feledjétek, Magyarország bármit megadna, hogy átvegye a helyünket az Asteriában, elég intelligensnek és jó diplomatáknak kell lennünk ahhoz, hogy a legkisebb esélyt se adjuk nekik ehhez.

Jó játékot kívánok.

Nagyjábol ez lett volna a román sajtóban megjelent cikk, kösz, hogy olvastátok!

kvasztics