BRÉKING - Új harcmodul, átalakuló katonai egységek, új térkép a láthatáron

Day 1,845, 13:33 Published in Hungary Hungary by FKgP


A nemzetközi sajtóban több cikk is megjelent már a mai eRep találkozón bejelentett változásokról, mi most Oblige cikkének fordítását adjuk közzé:



Mielőtt eltűzök vacsorázni és a csúcstalálkozó partijára, egy rövid összegzés két részre bontva.

Azoknak, akik nem olvasták a programfüzetet, a mai konferencia két részből állt. Először bemutatkozott az új térkép és a PvP (ford. megj.: player vs player - játékos a játékos elleni küzdelem) modul, majd ezt követően elhangzott számos észrevétel a legkülönfélébb témákban kezdve a katonai modultól, a politikai és a gazdasági modulon át.


Először is, így fog kinézni az új térkép:


Az új térkép a régi nem flash-re épülő verziója, amin megnézheted majd az aktív csatákat, de olyan részleteket is megjelenít, hogy egy régió mennyi ideje van megszállás alatt, mennyi a népessége, határai stb. Remélhetőleg sokkal ritkábban fog összeomlani, mint a mostani.

További – még meg nem szellőztetett – változtatások is várhatóak a térképpel kapcsolatban, melyek a tényleges földrajzi állapoton alapulnak.


Az új PvP harcrendszerről nincs képem, de tök egyszerű lesz. Harc közben pár kill után lehetőség nyílik majd a PvP-re, azaz más játékosok elleni harcra, élőben.

A csatától (ford. megj.: csata helyszínétől valószínűleg) függően egyéni környezetbe kerülsz, ahol Platótól valutáért (olcsón) vásárolt fegyverekkel és más felszerelést használva apríthatsz egy másik játékost. Amelyik játékos győz PvP módban, az valamennyivel megtolja a kötelet.

PvP-re nem lesz lehetőség, ha a másik oldalon nincs várakozó ellenfél illetve a csata utolsó perceiben sem.

Szóval ezzel fog kiegészülni a jelenlegi harcrendszer. A harcért járó jutalom még megbeszélés tárgya, de talán nem is annyira érdekes a jutalom, sokkal fontosabb az, hogy végre lehetőség nyílik majd szemtől szemben megmérkőzni a gyűlölt ellenfelekkel. Példának okáért ölre mehetsz majd Romperrel vagy ScymeX-szel vagy más híres (hírhedt) tankokkal.

(fordító: egyes román források szerint lehetőség lesz a hullarablása, vagyis a legyőzött ellenfél kifosztására is.)


A találkozó második felében a párbeszédé volt a főszerep, a leglényegesebb pontokat címszavakban összefoglalnám és majd később részletezem.

- Szövetségek implementálása
- Military Unitok reformja (ezen belül)
-- Közösségi raktár
-- Megszűnő kapitányválasztás
- A gazdasági rendszer kiegyensúlyozása (ezen belül)
-- Kb. lövésük sincs, hogy xD


Mára ennyi. Remélem mindenkinek jól telik a hétvége, köszi az adminoknak a vendéglátásért és a többi játékosnak a megbeszélésen felvetett gondolatébresztő ötletekért.

-Oblige

P.S. Az összefoglalóról készült videót megnézhetitek itt: http://www.justin.tv/weareobliged , a hang minőségéért bocsi, ennél többet nem tudtam kihozni belőle.




. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
Köszönet Obligenak a beszámolóért!
fordította romanian spy