Beszélgetések Bécsben 80 éve

Day 1,912, 14:52 • Published in North Macedonia Hungary • by montaigne

-Uraim, szót kérek!
A gazdag cionista zsidó közösség tagjai meglepetten fordultak a szalon résnyire nyílt ablaka felé.

-Nicsak, egy fiatal gój, aki beszél jiddisül…
-Uraim, nagyon fontos lenne, hogy meghallgassanak. Élet-halál kérdése.
-Fiatalember, nem adakozunk, szóval ne reménykedjen. Meg életet sem mentünk. Pláné nem a magáét.
-Uraim, én és a barátom az önök életét szeretnénk megmenteni.

A népes baráti társaság harsány kacagásban tört ki, de a fiatalember általános meglepetésre szélesre tárta az ablakot és határozott mozdulattal belépett rajta.

-Uraim, önök rettenetes nagy veszélyben vannak. Hitler mindannyiukat meg fogja ölni. Én meg azért vagyok itt, hogy önök közül minél többet megmentsek. Addig kell lépniük, ameddig nem késő.
-Nézze fiatalember. Köszönjük aggodalmát. Ez itt Ausztria. Hitler meg Németországban van. Érti? Ausztria az nem Németország és nem is Oroszország, ahol pogromokat rendeznének. Ezzel a fáradtsággal egy hulló meteortól is megmenthetne. Vagy a szifilisztől…

A kacagás végeztével egy idősebb zsidó vette át a szót.
-Nézze fiatalember, mit tud maga a pogromokról, népírtásról, hogy nekünk itt erről próbál mesélni?
-Örmény vagyok. 26 éves. Átéltem a világ legborzalmasabb népírtását. Látomásom volt, hogy ez a Hitler ugyanazt fogja tenni önökkel, mint amit a törökök Kemál Pasa vezetésével tettek velünk. Több, mint egy millió örményt öltek meg, többek között szüleimet, testvéreimet, mindenkit, aki nekem kedves volt. Nem gyilkosság volt ez, hanem apokalipszis, népirtás. Önökre is ez vár! Meneküljenek!
-Álljon meg a menet…én is hallottam erről az örmény izéről, persze azt az egy millió embert ugye maga sem hiszi el…de azt mondja, hogy ön 26 éves…az azt jelenti, hogy az úgynevezett népirtás idején 8 éves volt. Hm…viszontlátásra – és ez vonatkozik a néma barátjára is, aki ott toporog az ablak előtt.
-Uraim…sajnálom. Viszontlátásra!
És az ablak helyett a távozás méltóságteljesebb módját választotta, az ajtón keresztül. A folyosó végén még bánatos arccal visszanézett, így nem vette észre a pincébe vezető lépcsőket. A fájdalmat mindig is jól bírta, de most a térdszalagja szakadt el, amitől egy pillanatra eszméletét veszítette. Egy fiatal lány segített neki lábra állni.
-Uram, hallottam amit mondott. Elkísérem az orovoshoz, közben elmagyarázná, hogy mire gondolt?
-Ne zavartassa magát kisasszony. A barátom majd segít, de magam is el tudok bicegni.
-Uram… perceken át beszélt húsz férfihoz, de senki sem hitt magának. Erre itt vagyok én, meghallgatnám, és pont engem küldene el?
-Igen. Kisasszony, bevallom, hogy csak pénzt akartunk szerezni. A barátom egy olasz anarchista, kommunista nyomdász, Mussolini elől menekült Erdélybe – szóval tökéletesen tud útleveleket, meg bármilyen okmányt hamisítani. Egy csomó amúgy eredeti okmányt lopott még Olaszországban, majd felgyújtotta a nyomdát, így mindenki úgy tudja, hogy az okmányok megsemmisültek – tehát csak az eredeti okmányokat kell hitelesen kitölteni, pecsételni és hipp-hopp az embernek máris van egy olasz útlevele. Neki meg pénzre van szüksége.
-Mire kell neki a pénz?
-Felcsinálta a cselédünket, ez mindig is pénzbe került, most sincs másként.
-Értem…Azért mesélne egy kicsit még az örmények viszontagságairól?


A beszélgetést követő egy éven belül az örmény fiatalember megszöktette és feleségül vette a zsidó lányt. Sem az örmény katolikusok, sem a zsidók nem fogadták be őket, de mivel mindketten istenhívők voltak, keresniük kellett egy egyházat, így három évvel később édesanyám már magyar reformátusként látta meg a napvilágot.

A Mussolini elől menekülő kommunista anarchistának a román cselédlánytól származó kisfia lett az apám. Nagyapám a magyar nyelvet a hadifogságban tanulta meg. Állítólag Rommelt (igen, ő már az első világháborúban is briliáns katona volt) még a háromszoros létszámhátrány sem gátolta meg abban, hogy bekerítette és fogságba ejtse az ő olasz egységét. Ez vezetett később a Caporetto-i összeomláshoz. Mivel nagyapám istentagadó volt és szíve legmélyéről utálta a katolikus egyházat, az ortodoxot meg lenézte, ugyanakkor felesége meg ragaszkodott ahhoz, hogy egyházi esküvőjük legyen, ezért aztán kényszerűségből ők is a magyar reformátusoknál kötöttek ki.

Ex-zsidó nagyanyám hamis papírjait természetesen a nyomdász kommunista anarchista nagyapám intézte. Nem ingyen. Nagyanyám eredetileg Kölnben született, papíron viszont Budapesten, ami elég nagy város ahhoz, hogy el lehessen maszatolni a múltat.

Olasz nagyapám sokáig féltve rejtegetett hagyatékában 30 különböző névre szóló hamis iratot találtunk – mindet az ő fényképével és aláírásával. Soha nem tudtuk meg az igazi nevét, sem azt, hogy mikor és hol született. Vagyis az én családnevem nem más, mint egy vicces természetű anarchistának a munkásmozgalmi fedőneve. Mert ugyebár a családnév apáról fiúra száll. Halálos ágyán is csak annyit mondott, hogy ha nagyon kíváncsi vagyok az igazi nevére (ami az enyém is lenne igazság szerint), akkor azt megtalálom az egyik Isonzói emlékmű márványlapján a hősi halottak nevei között, az ő neve a névsorban a 13-ik. Ő egy ideig még úgy gondolta, hogy jelentkezik az olasz hatóságoknál, hogy tévedés történt, de rájött, hogy halottnak lenni nem is olyan rossz dolog, különösképpen, ha az embernek ég a talaj a talpa alatt A kommunistáknak pont ilyen ember kellett, aki hivatalosan nincs is.

A bécsi zsidó összejövetel tagjai közül (legalábbis nagyanyám legjobb tudása szerint) senki sem érte meg a háború végét.