Az Irán elleni háború tanulságai

Day 4,290, 06:46 Published in Hungary Hungary by eMagyar Kormany


Tisztelt Polgárok!
Kedves polgártársak, hosszú végül győzelemmel végződő és sok tanulsággal teli héten vagyunk túl! Múlt hét végén elindítottuk az iráni hadjáratot amelynek végén megmaradtunk Iránban 3 csatát megnyerve. Ez a jó hír, a rossz hír az hogy elég kemény héten vagyunk túl, és bizony sokat hibáztunk.

Kezdjük is ezért azzal ami szerintünk jó volt, a hét alatt kb 1600 személyes üzenetben próbáltuk aktiválni a lakosságot, próbáltunk minél több közlönyt kiadni, és a kongresszust is megfelelően tájékoztatni. Ezek nem mindig mentek jól, de nyilván ennek oka van.

Egyrészt ez egy elég bonyolult hadművelet volt, ahol egyszerre kellett a tankok sebzését, és a szövetségi megkeresését illetve a kormány akaratát egy szintre hozni, miközben a kongresszustól is nehéz elvárni, hogy megfelelő tájékoztatás nélkül működjön, ami elég bonyolult négyes egység, és ez nem sikerült mindig.

A terv úgy nézett ki, hogy a szövetség kérte, hogy landoljunk Iránban. De nagyjából ennyi. Más utasítást nem kaptunk. A kormány azt gondolta, bizonyítani kell, hogy tudunk éles csatában nyerni, építeni kell a reputációnkat a szövetségben, amely korábban se volt valami fényes, de a puccs után még inkább megbicsaklott. Tehát landoltunk Iránban és meglepően könnyen csatát is nyertünk.

A kérdés innen az volt, hogy hogyan tovább. A bosnyákokkal próbáltunk egyezkedni a tovább haladásról, de lassan reagáltak. Ez alatt Irán felszabadította a bosnyákok által birtokolt régiót és NE-t adott be ránk.

Az általunk beadott bosnyák NE-t kapcsán lett egy kis zavar, úgyhogy erre külön kitérnénk. A javaslatra szavazattartás volt kérve, azaz, hogy csak a végén szavazunk. Nem volt ugyan megadva időpont mikor kell aktívnak lenni, de ez nem is látszott szükségesnek, hiszen pár szavazat is elég eldönteni ilyenkor a dolgot, ha jól működik a kongresszusi szavazattartás, és itt jól működött.

A közlönybe ennek kapcsán, ami nagy vitát váltott ki azért írtuk bele másnap, hogy a kormány és a kongresszus is hibázott, mert 2 órával a szavazás lejárta előtt este 10-kor előbb Vidi elnök úr beírta, hogy szavazunk igennel, majd megláttuk, hogy fut az iráni felszabadítás, így gyorsan nemre változtattuk a szavazási kérést. Nyilván ez egy hiba volt, amiért elnézést is kérünk. De a helyzet mégis csak az, hogy 3-1 arányban meg lett szavazva a kétharmados törvény, tehát 1 nem szavazat kellett volna, amire 36 addig nem szavazó kongresszusi képviselőnk és 2 óránk volt. Sajnos ez nem sikerült. Persze augusztus van, és mindenki nyaral meg bulizik, meg egyéb, de azt gondoljuk, hogy mégis csak kimondható, hogy a kormány mellett itt a kongresszus is hibázott. Maga az elnököt adó Repülősök pártja és a párt képviselői is.

Mi ennek kapcsán egy tanulságot kívánunk levonni, kérünk minden pártot és mi is így teszünk, hogy törekedjen aktív leveleket olvasó képviselők jelölésére, illetve nevezzen ki minden párt egy frakció vezetőt, aki felkészíti az új képviselőket, és értesíti őket a különböző szavazásokról. Ez nyilvánvalóan közös érdekünk.

Ezután jött az iráni NE, amire mi csak pár órával később tudtunk a fenti hiba miatt válasz NE-t adni. Az egyértelmű volt, hogy egy görög betámadás kéréssel, amire a görögök elég gyorsan igent is mondtak, tudjuk húzni az iráni csata indítását, és így ki tudjuk az NE különbséget egyenlíteni.

De itt jött be egy ötlet a Tankok tanácsától, ami mellett végül hosszas töprengés után döntöttünk.

Két lehetőségünk volt, megszavazzuk mi is az iráni NE-t, és összecsapunk velük face to face, vagy a tankok ötletét választjuk, és egy olyan menekülő utat, amellyel át tudjuk venni a kezdeményezést. Ennek az ötletnek a lényege az volt, hogy ha vesztésre áll az iráni csata, akkor beütjük az egyik szomszédos görög régiót. Ezután lezárul az iráni háború, mert még fut a görög csatánk, amivel nem szereztünk régiót, de mivel nincs a térségben régiónk, így nem vagyunk szomszédosak.

A tankok ajánlata emelé az volt, hogy ne szavazzuk meg az iráni NE-nk, szavazzuk le, adjunk be újat, és az akkor szavazzuk meg, ha újra lesz határunk a görög betámadás megnyerése után, így miénk a kezdeményezés, és az NE előny.

Tehát a két választási lehetőség az volt, hogy kiegyenlítjük az NE adott 10 százalékos sebzés előnyt, vagy mi választjuk meg egy esetleges vereség után a csata időpontját, úgy hogy nekünk lesz sebzés előnyünk. Végül utóbbit választottuk hosszas vita után amiatt, mert azt gondoltuk, ha az irániak annyi erőt bedobnak mint az előző esti olasz csatában, akkor kell az , hogy mi diktáljuk a tempót, és mi készüljünk a csata indítására, mi tudjuk mikor van, mert csak így van esélyünk. Ha meg nem adnak bele mindent mint végül lett is, akkor a 10 százalékos sebzés bónusz ellenére is leverjük őket.

Csakhogy itt jött egy kis probléma, mivel ameddig mi rágtuk ezt a dolgot és döntöttünk, majd a görögöknek jeleztük, hogy ez a terv, a görögök közölték, hogy nem hajlandóak nekünk segíteni, ha nem verjük le Iránt, ugyanis ők már eldöntötték, hogy a török jönnek be ezekbe az iráni régiókba. Vagyis a szövetség erős országai ezt már korábban megbeszélték, csak minket elfelejtettek értesíteni. Szerencsére ebből nem lett probléma, mert levertük Iránt.

Tehát ez volt az elmúlt hét története. Köszönjük mindenkinek kongresszusi képviselőknek, tankoknak, légi csapatainknak, minden játékosnak, hogy ebben a hétben részese volt a hadjáratnak.

Az eredmény, hogy tudtunk csatát nyerni, ami nem gyakorló háború, és van egy iráni régiónk, illetve teljesítettük a szövetség kérését. A hogyan tovább viszont nekünk is kérdéses, talán ennek a hosszú cikknek a végén érthető miért. Az biztos, hogy a szövetségben megpróbáljuk ezt a hetet az előnyünkre fordítani, és az országnak értékes területeket szerezni, annyit viszont továbbra is kérünk, ha jön Iráni RW védjük ki azt!


Tisztelettel: Vidi555, eMagyarország Köztársasági Elnöke,
Weisz Manfred Huba, kommunikációért felelős álamtitkár.