A 2000. nap eseményei - Zusammenfassung

Day 2,001, 05:39 Published in Hungary Hungary by tarrolo


Üdv a maradéknak, akik túlélték a jubileumot!

A tegnapi napon - mint észrevettétek - átléptük az álomhatárt. Csak ránk köszöntött ez a szép nap is. Efféle ezredforduló persze már korábban is volt (csak hogy megtartsam felvágó énemet; én már akkor is itt voltam!), ekkor is történt egy és más, nem tekinthettük egy átlagos, szokványos napnak. Hogy akkor mi mindent tartogatott nekünk Plato, azt ide kattintva tudjátok meglesegetni. Ehhez képest mi volt most...

A gazdasági modul fejlesztése:
Ugyanúgy dolgoztam, edzettem, termeltem, eladtam, mint azt korábban tettem bármelyik másik napon. Az árak, a fizetések nem változtak. A pénzpiac helyzete is a régi. Az orgok is köszönik, jól vannak, legalábbis többnyire (értem ezalatt a számomra különösen fontos orgot, de ez nem az ezredforduló eseménye).
Ma eljutottam a 2001. napig, és a helyzet változatlan. Ez jó mulatság, férfimunka volt.

Különleges küldetések:
Alig két hete, hogy küldetéseket vágtak hozzánk, ne legyünk telhetetlenek. Természetesen semmi nem volt, nem maradt le az, aki nem látott küldit.

Különleges akciók:
Még egy Gold akció sincs? 😮
Oké, persze, az is most volt, de mikor csináltak ebből gondot a fejlesztők? Úgyis azért vannak akciók, mert nekik úgy is simán megéri. Sőt, ha olcsóbban kapjuk, többen és többet veszünk, több lesz nekünk és talán többet is lógunk az eRepen, így teli zsebbel. De elmaradt. Bazooka alkatrészek, erőlködők, bombák... Semmi, mert úgyis most volt.
Az egyetlen észrevehető akció (amiért még a csokiakció is elmaradt): egy csoki alapjáraton 100-zal tölti fel az energy-t. Van dupla, az 200-zal. A 2000. jubileumi napon pedig lényegében annyival, amennyivel akarod. Maxra húzza fel az energy-det, bármennyin is állt korábban. Előtte meg bombák BH-ért, CH-ért, volt, aki elütögette szinte mindenét (mint például én is), most meg így jártam. De nem is ez a kemény, hanem az, hogy BH-ztam egy jót, classfighterrel össze is akadtunk, de korrekt módon megbeszéltük és rendeztük. Lényegében átadta nekem a BH-t, amit ezúton is szeretnék megköszönni Neki! Ekkor azonban szinte mindenem elütöttem 1 szem BH-ért, amiért kaptam 1 db kis bombát (1,5 milliós sebzés); az mégis mire elég...? Megérte ezért hajtani?
Nos, igen, talán megérte. Így ugyanis eszembe nem jutott sz@rrá ütni egy csatát egy BH-ért. Közel 4 milliót ütöttem tegnap, így ünnepeltem a jubileumot. Voltak azonban, akik így:



Ők voltak a Top Fighters első 3 helyezettje a tegnapi napon. Csak viszonyításképpen: 5,6 milliárd sebzés (majdnem egészen annyi volt az első helyezett, omg_87 sebzése a tegnapi nap folyamán); ennek 10%-a a Rank Points-ba megy. Ez annyit tesz ki, hogy az említett delikvens tegnap több, mint 550 millió Rank Pointtal lett gazdagabb, ami a Háború Istene (God of War) rang elérésének (ami nekem több, mint 3 évembe telt!) a 11-szerese! Számomra elképzelhetetlen, egyben érhetetlen. Persze nem számoltuk hozzá az esetlegesen elhasznált rakétákat, bombákat, de azokkal már nincs kedvem kalkulálgatni.
Persze biztos van, aki csak szimplán be akart kerülni a Top Fightersbe, a helyezéstől függetlenül, hogy az X/30 helyett X+1/30, ezzel is közelebb kerülve a (következő) TF medálhoz. Nekem eddig 2x sikerült bekerülnöm... Elkeserítő. Ha tegnap szimplán be akartam kerülni, akár csak a 100. helyre is, Őt kellett (volna) leütnöm:



Úgy gondoltam, hagyom a f@szba, már elnézést a kifejezésért. 😃
Persze voltak magyarok is, akik sikerrel jártak, Nekik ezúton is gratula:
drhalasz: 95. hely; 492,165,135 sebzés.
Feco101: 86. hely; 506,684,524 sebzés.
enkivagyok: 67. hely; 573,575,324 sebzés.
M_Etele: 13. hely; 1,214,746,590 sebzés.

M_Etele egyébként élete első CH-ját szerezte meg ezzel, illetve ennél lényegesen kevesebbel (ez az ütés nem mind egy helyre ment). Amiért pedig külön gratuláció: az utána következő, avagy a Top Fightersben a 14. helyen álló személy maga Romper; 1,180,099,844 sebzéssel. Avagy a nagy eRepes tényezőt, megelőzte egy magyar!

Egyéb, ami ezen a napon történt:
Semmi az ég adta világon. Semmi plusz erő az edzéskor, semmi plusz sebzés. Ennyit tartogatott számunkra a nap, ami miatt kb. 2 hónapja pörögtünk, mint a buszkerék. Ezért voltunk ennyire bezsongva. Nem érte meg.

Én is csalódtam, mint ahogyan azt már sokak tolla megírta itt eRepen.

Kapcsolódó cikknek fel tudom hozni Kisborok cikkjét: katt ide.
Olvassátok még el a Top Fightersbe került enkivagyok cikkjét: katt ide.
És lagen is elindította az újságját, pont tegnap, stílszerűen a jubileumi nap alapján választott újságcímet. Első cikke: katt ide.

Én nagyjából ennyi lettem volna. A cikkel 2 órát dolgoztam, se időm, se energiám nincs átolvasni. Ha hibát találtok benn, kommentben írjátok meg.
Köszönöm, hogy elolvastátok, ha tetszett, a Vote gomb megnyomásával támogathatjátok a cikket, a Subscribe gombbal pedig engem is.
További szép, nem 2000. napot! 🙂