Új támogatási program az alsó divíziókban
![Hungary](http://www.erepublik.net/images/flags_png/S/Hungary.png)
kmiklos79
Sziasztok, gyors beköszönővel szeretném kezdeni, még nem ismerjük egymást.
Rólam annyit érdemes tudni, hogy nem '79-ben születtem és nem Miklósnak hívnak, a többi stimmel.
Mágus '22 telén megtalált azzal, hogy relatíve erősnek lenni egy jó állapot, de ideje volna a ranglétrán is lépkedni előre, ha akarok még kezdeni valamit a karakterrel. Adtam neki egy esélyt. Ebből az lett, hogy mintegy 11 hónap leforgása alatt sikerült is (pár millió pont híján) elérni a LegXX szintet. Köszönhetem ezt elsősorban a D2-es D3-as kollégáimnak, akik sok hasznos tanáccsal láttak el, valamint másoknak is a felsőbb körökből, hasonló célzattal.
Külön szeretném megköszönni Mágusnak a program elindítását, a rengeteg epik csatát, az osztásokat és a sok biztatást.
Érdekes, a cikkhez kapcsolódó közérdekű információk
Azért írok, hogy Egerészölyv, Mágus, Nevenincsis, Piktek és jómagam nevében bejelentsem a megújult D2-D3 támogatási programot és ennek részleteit.
A tegnap indult projekt őse természetesen a Mágus által életre hívott alsódives felzárkóztatási program, ami esetünkben zajos sikert aratott, már öten értük el a rangfejlődés csúcsát, és nyomunkban vannak a többiek is.
Innen indult a mutatvány (Mágus eredeti táblázata):
![](http://www.kepfeltoltes.eu/images/2024/01/24/559Corel350.jpg)
Ebből sikerült azt elérni, hogy négyen is kiütöttük a plafont, és a többiek is több szintet léptek már azóta. Persze, "veszteségeink" is lettek, de a nagy képet nézve az eredmények magukért beszélnek.
Kicsit megfűszereztük az új programot annak érdekében, hogy a kollégáknak a folyamatos mentorálás, támogatás mellett némi kihívást is támasszunk, ezzel is ösztökélve őket a minél gyorsabb és - fontos - hatékonyabb fejlődésre.
A programban jelenleg szerepel:
D2: Active Woman (jelenleg félgőzzel, de nomen est omen) és Hucul85;
D3: Batonwood, Hunyadi Janos, Kockafalva, Stearhand, Xer01.
Hétről-hétre, minden kedd reggel magánadományokból állítunk össze egy támogatási csomagot, amely a következőkből áll: cc, Q7 fegyver és ha éppen van, akkor étel.
Az adományokat Egerészölyv gyűjti, adminisztrálja és osztja.
A támogatás mennyiségét a manapság divatos, egyes "mérföldkövek" eléréséhez kötjük. A heti osztás mértéke attól függ, milyen teljesítményt nyújtottak a kollégák a megelőző héten.
A számításhoz két variánst használunk fel: kill és farmolt arany.
Ezzel arra ösztönözzük őket, hogy gyűjtsék is az aranyat, de üssék is a tp-s csatákat.
Semmiképpen nem akartunk stresszforrást, a szinteket úgy lőttük be, hogy napi pár perc játékkal vállalhatók legyenek.
Az elért mérföldkövekhez pontokat rendelünk hozzá, az alábbiak szerint:
D3:
Heti 480 gold és 4000 kill vagy több: 3 pont
Heti 360-479 gold és 3000-3999 kill között: 2 pont
Heti 240-359 gold és 2000-2999 kill között: 1 pont
Ha valamely feltétel nem teljesül, de a másik igen, az fél pontot ér.
Tehát pl. 450 gold de 4254 kill: 2.5 pont.
D2:
A BH-ért járó gold kevesebb, valamint ide nem tudunk epiket szervezni rendszeresen (egyelőre), ezért itt mindenki 2 pontról indul.
Az osztás mennyisége az elért pontok számától függ. A rendelkezésre álló keretet az összes elért ponttal osztjuk.
Minden kedden az esti órákban epik, a tegnapin egy fő kivételével (nagy időeltolódás) minden D3 játékos részt tudott venni.
Az első osztás így alakult: összesen 4300 Q7 fegyver, 1,8M cc, 2250 Q2 kaja ment ki 6 főnek. Jövő héttől a LegXX rangot elért D3-as ötösfogat tagjai mind beszállnak további annyi eszközzel, amennyivel csak tudnak.
Hamarosan nem öt, hanem tíz D3-as játékos fog legXX ranggal és maximális protector szinttel rendelkezni. Hiba nélkül fel tudunk majd ütni akár több csatát is epikre egyazon hadjáratban, ezzel duplázva a pontokat, mindemellett sebzést vonva el a D4-es tankoktól.
Sok szeretettel várjuk a támogatásokat!
Ha tetszik a program, ha nem, támogass minket a céljaink elérésében!
Bármilyen támogatást nagy szeretettel fogadunk.
Az adományokat Egerészölyv gyűjti, kérlek neki juttasd el.
Valentin event előtt örömmel várjuk majd az adományokat a fejlődés felgyorsítása érdekében és ha lesz erőcsere, a nagyágyúkat kérjük, előre is gondoljanak ránk!
Egységben az erő.
(nincsenek mellek)
Comments
Szuper!
Küldtem is tankot, szerintem vagy cc-t, vagy fegyót mindig ki tudok szorítani nektek időnként.
Bármiben tudok segíteni, keressetek bizalommal!
Jó szerencsét!
Koszi szepen mindenki neveben!
Javítsd Ölyv nevét!
Javitottam Olyv nevet, koszi!
[removed]
[removed]
Slawa Hunkakaricum!
Slawa the Hungay bullsheviks!
o7 , amint tudok tőlem is megy apróság. 🙂
Remek cikk!
Nagyon jól kidolgoztátok a programot és remekül fejlődnek a játékosok
huszonot o7
magus79 kmiklos79 😃
Hol bujkal piktus jelen pillanatban?
ezt nem Magus irta, az 100
Magust sem egy ember viszi. Voltak mar a magus karibol kiadva ertelmezheto cikkek.
akkor ugy mondom nem az a Magus 🙂
Hogy írhatta volna Magus, mikor 2 különböző személy a cikk írója és Magus..?
Vagy azt akarod bemesélni nekem, hogy Magus 2 kariból beszél TGn egyszerre más-más stílusban?
Ernst von Jacob arra celzott h Magus kmiklos79 is
en erre reagaltam
vagy nem tudom mire gondolsz @Nevenincsis, vagy kinek szolt ez
Bocsi, Ernstnek szólt.
Olyan vót mán, hogy magus és piktek egyszerre beszéltek?
Ebből a kariból vagyok most. Mágus szomszédja vagyok.
Lisztes von Jacob 🙂
Ha a szavam er barmit is, biztosan ket kulonbozo ember vagyunk 🙂
Fura account vagy 2012es alig van 38 ismerosod azok is nagyjabol magus alombol valok es ez az elso cikked. Melyik fiokkal jatszottal regebben es mikor kaptad meg ezt?
Szo sincs errol. Valo igaz, hogy eddig sosem irtam, de biztosithatlak, hogy teljesen ugyanaz vagyok, aki 2012-ben regisztralt. Korabban az indexszel jottem be, de a v2 bevezetese utan tavoztam, aztan kesobb visszajottem, es D2-ben tok jo eredmenyeim voltak. Reszt vettem a versenyeken is, amikor a szriptet futtattuk, es az alapjan kaptunk ellatmanyt. Aztan bazi sok munkam lett meg elvesztettem a motivaciomat, de ennek ellenere minden nap ketkattoltam. Csak az edzotermeket kicsit keson fejlesztettem.
Elso sub en vagyok lel
Jakob a végén majd azt találod ki, hogy valójában csak 2-en játszunk ezzel a játékkal. Vagy te és én aki mindenki 🙂
csend
de vannak még unokatesóid?
RL van nekik. Ok a hazaert fakelnek
Nekik van hazajuk lvj lel
Mit susogsz kroat?
o7
Köszi kmiklos aki nem Miklós. Én sem vagyok madár, bármennyire is meglepő.
Szeretném megkérni a nagyközönséget ha már segíteni nem akar és vagy nem tud, vote erre a cikkre, bomlasztó üzenetekkel meg menjetek privátba.
Ha tud adomanyozni akkor jöhet, igyekszünk minden héten jelentést tenni.
Bárkinek barmilyen kérdése észrevétele van, jöhet ez alá, vagy privátba nekem.
Hajrá alsó div!
Majd jól lecsap rájuk az égből a tollas 😉 🙂
Küldők kaját csak fejlödjetek , de ne mások kárára!!
Hajrá! o7
Megkerestem azt hiszem 6 karaktert alsó divböl akik ha aktivalnák magukat fergeteges kisdiviziónk lenne.
Sajnos egyetlen egy üzenetre kaptam választ. Köszönte szépen, két kattol.
Ha ne adj isten most ezt olvassod írj bátran privatba.
Nőjjön az a sereg.
sajnos nagyon le van epulve a jatekosallomany, mindenki inaktiv
sokan nem neznek pm-et es/vagy alerteket egyaltalan, vagy csak nagyon nagy kesesekkel
meg azok kozul sem mindenki foglalkozik ilyesmivel, akik azert legalabb a napi energiat leutik
legalabbis ez az en tapasztalatom ( egyebkent kulfoldon is )
leultunk mint az iszap
Azóta írt még egy. De ő is kétkattol. Csak a karácsonyi eventet tolja meg.
a tobbszoros faker xarcsit tamogatni...kell is neki
még nincs meg a 10K BH-m, segély kell
1 goldos mind izraelben
Minden közösségi összefogás jó ötlet. Remélem sikeresek lesztek, és a leírt tervek megvalósulnak.
Örülök, hogy te adtad ki ezt a cikket, D3-as csatákban téged és batoonwood játékost szoktam leggyakrabban látni.
A magán adományokból fenntartott fejlődési programok teljesen rendben vannak, mindenki eldöntheti mennyire támogatja. Általában mecénásként vagy támogatóként lépek fel hasonló kezdeményezéseknél, de mindig van két alap feltételem.
A támogatott játékosok felé feltétel legyen, hogy magyar legyen vagy magyar AP-val rendelkezzen és magyar század tagja legyen, illetve LEG20 alatti ranggal rendelkezzen. Főleg ha a katonai fejlődés a cél. Leg20-felett nincs rang és csak erőt lehet növelni edzéssel.
Drukkolni tudok a csapatotoknak, de anyagi támogatást nem tudok adni a fenti feltételek teljesülésének hiánya miatt.
Remélem más játékosok ezt bőséggel pótolják majd.
If I withdraw from team, will you help them with donations?
We are waiting for your february competition Kampo
I didn't asked you jacob, so move on, I am asking fsb
Well we didnt invited you either rac
Are you writing about yourself in 3rd person or?
Next time dont bark if u are coward like Piktus
I feel sorry for you, all that hate you exploit to others isn't healthy, you need to chill
@Hunyadi:
Addig nem tudok anyagi támogatást adni amig LEG20-asok fejlődéséhez kérnek támogatást.
A LEG20-asok a játék legfejlettebb, legnagyobb rangú játékosai, TP csatában minden ütésük hasznot hoz (300K erő felett +50% sebzésfokozóval biztosan).
A D3 epik létrehozásához tudok adni sebzést, mert ez szélesebb körnek segíthet.