Emléktúra Dobrudzsába
montaigne
Miközben e sorokat írom, Bukarestben ülök, a Piata Romana-n, egy kellemes kávézóban, ahol ráadásul dohányozni is lehet. Csinos lányok szívják magukba a tavaszi illatot és hát őszintén...nyomát nem lehet látni a magyar megszállásnak.
A dobrudzsai csatát nézve fegyvert és kaját koldulok, lélekben egy régi, legendás családi utat járok be. Nagypapám kb 60 évvel ezelőtt nem laptoppal, hanem puszta kézzel, enni és innivaló nélkül marhavagonba bezsúfolva nem virtuálisan, hanem a maga fájó fizikai valójában tette meg a többnapos utat szamosújvári otthonától az akkor éppen csak épülő Duna Csatornáig.
Nagy túlélő volt. 8 éves gyermekként dél-kelet Törökországban (kis-Örményországban) átvészelte az örmény holokausztot, hónapokon át bujkált, átgyalogolta a Balkánt, majd Erdélyben eresztett gyökeret és megtanult mindent túlélni: például az első világháborút követő traumát, majd a második világháborút és az orosz hadifogságot. És páratlan leleményességének köszönhetőn túlélte a kommunista munkatábort is.
Ha emlékeim nem csalnak, 1948 és 1949 között két kezével ásta a Duna csatornát. De itt is megtalálta azt a pici egérutat, ami az életet és a szeretteihez vezető hazautat jelentette számára. Rájött, hogy a környéken egyedül ő tudott fényképezni, negatívot előhívni, "fixálni", "glancolni", "pozitivelni", majd a pozitívot kemény ceruzával "retusálni", sőt kezdetleges módszerekkel fekete-fehér képet okker és ciánkék színekkel színesre "elbolondítani".
Szerencsés véletlen révén megtudta, hogy a munkatábor parancsnokának a lánya férjhez megy, arra meg kell egy jó fényképész, úgyhogy önként jelentkezett a feladatra.
A Rolleiflex volt a kedvenc márkája, amit kincsként őrzök a mai napig. Persze a munkatáborban egy egyszerű szovjet géppel dolgozott, de a célnak az is megfelelt.
Nem volt akkoriban Photoshop, sőt, szinte minden műszaki kelléket a két kezével rakott össze a semmiből. Többször emlegette, miközben a térdén lovagoltam, hogyan kérlelte a menyecske az apucit (a parancsnokot), hogy "papa, kérlek, csak az esküvő után ölesd meg..." és hát milyen lágy tud lenni az apai szív, hogyne teljesítette volna egyetlen lánya kérését...
Nagyapám tudta, hogy ismét ki kell találnia valamit, méghozzá nagyon gyorsan. Az esküvői, meglehetősen oldott hangulatban megkérdezte a parancsnoktól, hogy van-e Kommunista Párt a megyében? Persze, hogy volt, alakult, alakulgatott.
-És párttagkönyvek vannak-e? Persze, hogy voltak...
-És fényképek a pártkönyvekben?
Hát ez volt az ő útja a szabadság felé. Sokan mások nem voltak ennyire szerencsések.
Mai nap a 7-ik menetben 20 ütéssel tisztelgek a nagypapám emléke előtt.
Köszönöm, hogy elolvastátok.
UPDATE
Köszönöm a sok kommentet. Az élet sokszor olyan forgatókönyveket gyárt, amelyekre Tarantino is csak legyintene. Pedig az élet gyártja a legvadabb történeteket. Sokszor elgondolkoztam azon, hogy nagypapám életéből lehetne akár regényt is írni, és talán egyszer meg is írom, mert valahányszor az élet padlóra küld, belőle, az ő, számomra halhatatlan szelleméből merítek erőt az újrakezdéshez. Fényképészként több ládányi üvegre égetett negatívot hagyott rám, talán egyszer lesz időm, erőm mindet feldolgozni. Sajnos egy kép, ami a számomra a legfontosabb lett volna az 1975-es árvíz martaléka lett. Ez volt az ő "útlevele". Ez egy egyszerű családi fotó volt, ahol ő még csak hét éves volt és a hátlapjára a dédapám leírta nagyapámnak az útvonaltervet (Adana, Ankara, Istanbul, Bukarest, Kolozsvár, Szamosújvár, rajta az örmény rokonok neveivel, akiknek a segítségére számíthat és a szamosújvári rokon címzett nevével, aki befogadta őt és fiaként nevelte). Emlékszem, amint kisgyerekként nézetem a "megszentelt" fényképet a számomra olvashatatlan örmény ábécé betűivel írt utasításokat, és emlékszem ahogy nagyapám zokogott, amikor az árvíz mindenét elvitte, de ő csak azt az egy fotót, az apja, az én dédapám keze írását siratta.
Comments
Az egyik legjobb cikk, amit eddig olvastam, max respect! o7
10 pont! Votesubmaxy
Szeretem az ilyen storykat...Az én nagypapám sváb volt és a családból ő maradt egyedül Magyarországon. A többieket mind kitelepítették. Ő is a két kézi munkájának és leleményességének köszönhetett mindent, amit elért... Nagyon tisztelem/tiszteltem ezért. A mai napig az egyik példaképem!
Tisztelet nagyapáinknak...
Megható. szép történet.
Gyönyörű. Sub+vote. És le a kalappal Nagyapád előtt. Még kezetfogni is nagy tiszteltetés lenne🙂
votado a nagypapádra (:
Szavakat nehezen találok, jól jön hogy legalább VOTE-gomb van.
Kiváló, hangulatos írás.
Ilyenből kellene több, nem abból a színvonaltalan fajtájú politikai adok-kapokból amivel a mai sajtó tele volt.
o7
nagy vote!
tisztelet a nagyapádnak!
o7
Vote!
Minden tiszteltem!
Furfangos egy történet🙂.
Ui: figyelni az épp forduló minicsatára .. 🙂
most suboltam
Kb. egy éve, Kitty elvesztése után jelent meg a cikked, amelyben először említetted nagyapád történetét. Azóta jópárszor eszembe jutott ez a történet, ill. számtalanszor saját nagyszüleim, dédszüleim sorsa. Ezek után gyakran elszégyellem magam, hogy a mindennapokban milyen apró dolgokat veszek katasztrófának vagy kesergek éppen miattuk. Sokkal gázabb dolgokat éltek túl, küzdöttek keményen, csak hogy ott lehessek ahol vagyok. Mindez sok erőt ad az élet nyűgjeit leviselni ill. segít az élet szépségeit igazán szeretni és értékelni. Ezért tanulságos ez a fenti cikk. Vote
Köszönöm hogy megosztottad ezt a személyes történetet velünk, nagyon jó írás ! vote
maxx
Minden nagypapa az élet bölcsesége mert eljutott eddig élve,telve tapasztalattal és jó kedvel,szeretettel a gyermekkek felé,.... adjuk tovább a GENERÁCIÓK TITKÁT(túl élés)🙂🙂
Nagyon szép írás,történet
o7 & vote
what with your international readers 😁))
Vote,szép cikk!
Na ezért érdemes volt visszanézni ide.
ezek a legjobb cikkek, még nem igazán találok rá szavakat 🙂
Nem lehet szavakat találni. Respect, vote.
o7
Tisztelet a nagyapáinknak!
živeo Montanje!
Örülök, h. suboltalak. Most is megy a vote
Nincsenek meg nagyapád fotói valahol? Szeretem az ilyen régi életképeket. Digitális kiállítás valahol? Tök jó lenne, ha feldolgoznád a képeit.
o7 max respect a nagyapanak...azt hiszem a mostaniak kozul (koztuk en is)sokan otthagytuk volna mar reg a fogunkat azokban az idokben
Respect, vote.
max respect a nagyapanak...azt hiszem a mostaniak kozul (koztuk en is)sokan otthagytuk volna mar reg a fogunkat azokban az idokben *2
igazi, szinvonalas es nagyszreu iras, olyan tipikus montaigne... csodalatos nagypapa - le a kalappal...
Az öregeket még kemény fából faragták... Nem voltak olyan puhos semmirekellők mint most mi.
Nem ültek fél napokat a gép elött egy szaros játék miatt : D
o7 Köszi, hogy megosztottad velünk : )
Tetszett! Hatalmas vote érte : )
Köszönjük a szép cikket Monti! o7
Egy-egy ilyen cikk több erőt ad az embernek az életben, mint bármilyen hangos buzdítás.
Tisztelegjünk nagyapáink előtt, és éljünk úgy, hogy büszkén nézhessenek le ránk!
A fotók nagy részét pedig közkinccsé kellene tenned, mert sokan kíváncsiak lennének a múlt apró darabkáira!
köszönöm montaigne!
Az írás engem (és ismerőseimet, akiknek mutattam) mélyen megérintett, köszönjük, hogy megosztottad velünk!
o7
Várom a regényt...
o7
o7
Vote
sub + vote+ o7
Folytatást! 🙂
o7
Respect.
Tisztelet a nagyapáinknak! x2
Szép. És erőt is ad.