[HK] Hadügyi jelentés 19.10.21

Day 4,353, 10:23 Published in Hungary Hungary by Hadugyminiszterium


Üdvözlet bajtársak!

1. Furcsa háború

A román invázió úgy ért véget, hogy egyetlen alkalommal sem ütköztünk meg velük. A beadott NE javaslatukat ukrán és horvát területcserékkel háritottuk. Ezután az ukrán-román TW szerződést megszegve, a románok ráütöttek az akkor már ukrán fennhatóság alatt álló NGP régióra. Dunedan elnökúr sikeresen megnyerte az NE párbajt a románok ellen, ezáltal hozzánk került a kezdeményezés.

A kormány terve az volt, hogy amint lehet felkelést inditunk NGP-ben és arra fogunk ráütni, hogy a nekünk megfelelő vasárnap reggel induljon a támadásunk. A románok ezt kivédték azzal, hogy behivták a macedónokat NGP-be. Ekkor körvonalazódott az Asteria terve miszerint TW területet akarnak létrehozni NGP-ben. Azzal viszont nem számoltak, hogy az SGP-ben elszállásolt horvátok NE és DoW kombót adnak mind Romániára mind Észak Macedóniára. Hirtelen a területcserét le akarták állitani, de a légi egységek segitségével mi lehoztuk macedón oldalon a támadást ezzel utat nyitva a horvátoknak. A horvátok bevonultak NGP-be mi pedig megtámadtuk őket és felkelést inditottunk SGP-ben is. A két sikeres csata után az ország keleti részei felszabadultak. Előzőleg visszavettük a biztonsági okokból átadott Budapestet is.

Amint ismét határosak lettünk a románokkal beadtuk rájuk az NE javaslatot. Erre egyelőre válasz nem érkezett. Jelenleg a horvátok távoztak a régióból és nem tudnak rövid időn belül a segitségünkre sietni.

A furcsa konfliktus hozománya az ukrán-magyar TW leállása. Tapasztalaink szerint a románok sem akartak komoly háborút miután látták, hogy nem lesz könnyű zsákmány a hazánk.

Köszönjük mindenkinek aki segitett és részt vett a harcokban vagy az RW inditásban. Jó volt látni milyen hamar indult SGP RW amire szűk 3 percünk volt csak.

2. Finn TW

A finn kormány megkeresett bennünket azzal a céllal, hogy leállitják a finn-magyar TW-t a det szorzóra hivatkozva.

DM, HM