[HK] Decemberi leköszönő

Day 2,238, 15:35 Published in Hungary Hungary by Hadugyminiszterium


Üdvözletem!

Nos ez a rész is elérkezett, vége a ciklusnak, ideje számvetést tartani az elmúlt hónapban történt eseményekről.

Információáramlás

Kezdésként sikerült rögtön FP-vel indítottam a közlönyt, így a végleges beköszönő már sokadik változatában jelent meg másnap délután. Történt mindez az akkor megszűnő alterpulse helyettesítésére írt segédprogram reklámozása miatt. Ez utóbbit viszont ezúton is köszönöm Kisborok-nak, segítségével már az első naptól kezdve tudtuk folytatni a parancsok központi disztribúcióját. Kevesebb, mint egy héttel később HearthlessPirate megoldása is beérett, amely komolyabb háttérrel rendelkezik, és a későbbiekben még további modulokkal is bővíthető.

Háborúk

A hónap első pár napja az előző ciklus végén megszületett felvidéki bérleti szerződés megvalósításával telt, mely során az eredeti ütemtervtől eltérően előbb elfoglaltuk Szlovákia összes területét, majd a szarvas bónuszt adó Kelet-Felvidék kivételével vissza is adtuk őket. Ezután megvédésével nem sokat kellett törődni, gyakorlatilag ingyen termelte állampolgáraink számára a bónuszból származó bevételeket (bérleti díjat leszámítva).

Az orosz olaj már egy kicsit problémásabb volt. Diplomáciai úton megpróbáltunk a felvidékihez hasonló bérleti szerződést kötni, de közel egy hétnyi tárgyalás során végül elfoglaltuk az olaj bónuszt nyújtó North Caucasus-t megállapodás nélkül. Ennek természetesen mindenki örült, viszont a régió megtartásáért nem egyszer kemény felkelés folyt, melyeket azonban sikerült mind megnyernünk.

Az ukrán NAP kérdése kavarta talán a legnagyobb port, valószínűleg ez okozta a legtöbb fejtörést és konfliktust nem csak az állampolgárok és a kongresszus részéről, de hadügyi szempontból is. Kezdődött az egész azzal, hogy bár kifejezetten szerettem volna még a ciklus elején megejteni, mégis folyamatosan húzódott a vetésforgó indítása. Így történhetett, hogy már volt megelőlegezett török MPP, mire sikerült felszabadítani az első régiót. Rögtön be is nyújtottuk az NE javaslatot, amit viszont ukrán oldalról nem követett hasonló indítvány. Mivel így a vetésforgóhoz muszáj lett volna a mi javaslatunkat megszavazni, így a mi török MPP-nk esett volna ki. A törökök viszont felhívták figyelmünket, hogy kongresszusuk már lehet nem szavazza meg újra az MPP-t ukrán NAP nélkül. Kikértük az elég nehezen megalakuló januári magyar kongresszus véleményét, viszont a szavazás csak a NE javaslat lejárta után ért véget, így végül az NE leszavazásra került. Így tovább húzódott a vetésforgó. Végül a szavazás eredménye 5 igen, 8 nem, 5 tartózkodás lett, ami 45%-os részvételnek felelt meg. Külügyeseink rengeteget dolgoztak az ügyön, így szerettek volna még egy kongresszusi ülést a témában, azonban közbejött szilveszter, és a ciklus vége is a kapuban volt már - a következő rendes ülés már a következő kormány idején lesz megtartva. Végül újév napján nyújtottam be újra az NE javaslatot, amit végül meg is szavaztak a képviselők, így indulhatott az ukrán területek szorzójának lehűtését szolgáló vetésforgó. A vége átcsúszik már a következő ciklusra, amit nem így terveztem, de legalább Kárpátalját, a hídrégiót sikerült még most elintéznünk.

Pénzügyek

Az állami Hungarian Supreme Command századon keresztül folyt ebben a hónapban is a CO állítás. Átvételkor 21.011 HUF volt a kasszában, melyhez a hónap során 150.000 HUF érkezett még az eMagyar Nemzeti Bankból, amivel pótoltuk a csaták során felhasznált 134.497 forintot.

Így végül 36.514 HUF maradt a század kasszájában, ennyivel fogom a holnapi nap folyamán átadni.

Részletesebb elszámolás: http://tinyurl.com/HM2013dec

Búvár Kund

Folytattuk az elődeink által létrehozott Búvár Kund Hadtest tevékenységét. Többször is toboroztunk, és bár a 4. divízióba lépés és kétkatt miatt többen is távoztak, végül 47 div2-es és 56 div3-as taggal zártuk a hónapot.

A tagok névsora:

2. divízió:
ubul4801, cabal_hun, ooHunteroo, DarkSetis, Asmodeushu, Zeich, TheRespecter, TheCompany, Synerg, Whitehawk11, XD97, Dorcy86, 0redder0, Stormann, Angyal Szem, Kisah Dragonyx, N3st0re, weeniii, Nariii, JyM23, CrixHUN, igyuszko720, rezfaszubagoly2008, pistolpetee23, sybillak, P Csaba, edesjezus, Hapicica, Ba3 Coast, donAbadnego, Rugoka, akos917, debilfish, GrenadierHUN, lucky hun, bobyhun, Odin Hun, metilaminorex, progabesz2, habarka, HermanThorze, Hipper23, hipped, hunpappi1, CommanderV96, Wolfchild4HU, Apponyi


3. divízió:
Weisz Manfred Huba, Petyaman, Hptm_Attiska, Unknown Soldier, batonwood, Kaszasgyerek, Widike, P. Marlowe, Szigetlako, Dunai Cossack, epeti78, HungarianBarbarian, peppok, Nyezso, poty45, bannme, bvass, soder78, Fejedelem91, Akos Benedek, HosiMosi, Vasmacskabajusz, djroot, Hazafi79, IHSZG92, WindowsPista, hadaved, SkylessHun, Godeze, cereal.killer, tothzoli79, BHObama, HUN SOLDIER o7, talibpower, Ppepe78, LinoHUN, xInvade, Atty the HUN, Rustic19, HunD.Panza, kmiklos79, pecze76, Viharlovas, Birkokiraly, SzBBB , 400kv, H0lyhead, hupakolas unokaja gazsi, Tocsni, cheifthrogrest, Tony Magic, Oberst von Ganth, BothB, LERAG, fsb1000, Bushcraft

Így együtt nem egyszer nagyszerű sikereket értünk el, remélem a továbbiakban is együtt marad ez az ütőképes alakulat.


A hadügyi csapat

Végezetül szeretném megköszönni a Hadügyminisztérium csapának az egész hónapos kitartó munkát. Külön kiemelném karaj22 munkásságát, aki számtalan közlönyt adott ki, és külügyi témákban is mindig naprakész volt.

Végszó

Örültem, hogy Szenti megtisztelt bizalmával, és részt vehettem egy kormány munkájában, kipróbálhattam a játék ezen szeletét is. Voltak jó és rossz oldalai egyaránt, igyekszem csak a pozitív oldalát megőrizni. IRL kialakuló időhiány miatt egyelőre nem tervezek további folytatást, legfeljebb Szenti következő elnöksége alatt. 🙂

Végül stílszerűen álljon itt egy részlet Az elnök emberei című sorozat befejező részéből:

[YouTube]Moving On After The West Wing[/youtube](sajnos csak angolul)
- Nem megyünk moziba?
- Délután 2 óra van.
- Van jobb dolgotok?


CharlesG
Hadügyminiszter




Kövesd a fontos csatákat!
Mindig összegyűjtjük a legfontosabb csatákat, amelyeket érdemes követned, ha országunkat és szövetségeseinket szeretnéd segíteni. A friss prioritások követésében nyújt segítséget az alábbi cikk:
[PP] Napi Parancs kiegészítő és HM oldal

Harcolj okosan!
Bölcsen osszad be a sebzése😛 akkor vagy hatékony ha a parancsban szereplő csaták közül a magas prioritásút választod és ott is csak akkor harcolsz, ha a falállás 52% vagy azalatt van.
Használd az esze😛 ha a magas prioritású csaták túl vannak ütve, és túltöltődik a wellnessed, akkor keress egy alacsonyabb prioritásút ahol a falállás 52% vagy azalatt van és ott harcolj.

Légy tájékozott!
Kérünk mindig kövessed figyelemmel a Napiparancsot, ezt a közlönyt vagy a chaten a #hunarmy szobát. A szoba jelszavát parancsnokodtól vagy a Military Unitod falán tudod elkérni.






CharlesG - hadügyminiszer
leop - hadügyminiszter helyettes

Államtitkárok:
sorihun
karaj22
Aba Agma
igyuszko720
HunD.Panza


Kiadta:
CharlesG