És pont ezért nem harcolok...

Day 2,002, 11:48 • Published in Hungary Hungary • by Sir Moke Shag

Amikor ma megláttam az új MU küldetést, olyan hatalmasat ásítottam, hogy néhány izom megrándult az álkapcsomon. Még most is fáj egy kicsit. A friss misszió annyira meglepett, mint a vidéki úton a tehénlepény vagy az őszinte önkritikus szavak egy politikus szájából.

Egyvalamit azonban meg kell adni a játék urainak. Legalább változatos formában tudják tálalni az örökös feladatot: sokat üss, hogy később egy kicsivel többet üthess. Nagyon egyszerű képlet ez. Alapja és lényege az összes küldetésnek. Akár patkányokat is megtaníthatnának az erepezésre. Ők is képesek szorgalmasan nyomogatni gombokat egy csekély jutalom reményében. Ha az immateriális BH plecsni helyett egy darab napraforgómag járna nekik (vagy amit a patkányok szeretnek – annyira nem értek hozzá), várhatóan hatalmas tankolásba kezdenének érte. Okos állatok lévén, arra is rájönnének, hogy hogyan kell időzíteni a nyomkodást, hogy nagyobb valószínűséggel az övék legyen mag. Jó eséllyel ők is sipítoznának, ha valaki az utolsó pillanatban lenyúlná előlük. Ez nem túlzás. Kosárlabdázni már megtanítottak patkányokat és az erepublikos harc sem igényel ennél nagyobb szellemi kapacitást.

Az új misszió azonban mégis forradalmi. Ilyen nyíltan még nem sikerült egymás elleni harctéri küzdelemre ösztönözni az egy országon belüli játékosok csoportjait. A helyzetet különösen pikánssá teszi, hogy a pártok és a katonai egységek sok esetben szoros szimbiózisban élnek. Most legalább a klánok lehetőséget kapnak arra, hogy a szavazóhelységek mellett a csatatéren is egymásnak essenek. Hurrá! Bizonyos szemszögből ezt akár közösségrombolásnak is lehetne nézni.

További probléma, hogy ezek a küldetések nem igazságosak. Egyes játékosok vagy csoportok sokkal könnyebben hozzájuthatnak a jutalomhoz, ami tovább növeli az előnyüket. Előre tudható volt, hogy bizonyos országok nem szállhatnak be érdemben az aranybányákért folytatott meccsbe és most is nyilvánvaló, hogy nem az összes század indul reális eséllyel. A pálya megint lejt.

Összegezve a dolgot: a harc engem addig érdekelt, amíg úgy érezhettem, hogy a csekély hozzájárulásommal is tehetek valamit a Nagy Csapatért (eMagyarországért), amíg volt egy közös cél és a csatáknak is tétjük. Most azonban nem akarok részt venni egy buta, rutinszerű versenyben, ami amellett, hogy igazságtalan, még csak nem is ad értékelhető jutalmakat. Nem akarok idomított patkányokhoz hasonlatossá válni.