[Dunedan] Ellenállási mozgalom

Day 4,477, 23:40 Published in Hungary Hungary by Dunedan


Tisztelt eMagyar lakosok!

Ezt a cikket azért írom, hogy valami általános rendszert vigyünk be a területünkön történő körforgás megakadályozásában, lassításában, vagy éppen csak nehezítésében.

Ezt azért tartom fontosnak, mert ennek használata nélkül előző ciklusomban kevesebb sikert tudtunk volna elérni. Tudom, a legegyszerűbb stratégia az lenne, hogy mindegyik csatában legyőzzük az ellenfelet, de ez sajnos nem kivitelezhető, ha Romániát és Szerbiát is belevesszük a képletbe. Mit értünk el az előző ciklusban? Sikerült megállítanunk az akkori vonatozást a területünkön, amely az alábbi országokból állt: Kolumbia, Peru, Irán, Szerbia, Románia. Az utolsó időszakban már csak Románia volt az eredeti területeinken, akik azonban az összes Magyarországi csatát CoD-ba tették, míg Szlovénia és Horvátország felszabadító hadjárataira kevesebb erőt csoportosítottak, így ők fel is szabadultak. Azóta behívták a területeikre Argentínát, Brazíliát, Chilét és a Belarusokat, ezzel is elkerülve a teljes eltörlésüket, határzárak könnyű kialakításával.



Mi történt a vonatozásban résztvevő országokkal?

Kolumbia
Teljesen kiestek a Közép-Európai térségből. Egy területük maradt Boszniában, amit Horvátország meg is támadott, de a Szerb-Kolumbiai TW-t kihasználva sikerült az Asteriának kimenekíteniük őket. Jelenleg a Macedónok területén állomásoznak, és 2 TW-vel biztosítják az itt maradásukat: Lettország és Macedón.



Peru
Közép-Európából sikerült teljesen kivernünk őket, és megakadályoznunk a visszarepülésüket Szlovákiára. Nyugat-Európában maradt egy területük, amit Olaszország biztosít a számukra. 2 TW-vel biztosítják az itt maradásukat: Olaszország és Szerbia.



Irán
Sikerült kivernünk őket az eredeti területeinkről őket, azonban Ausztriában volt RH-s TW-jük, így itt tudtak maradni közel a területeikhez, ezért is vesznek részt ismét az elnyomásunkban.



Az új elnyomó hullám: Románia-Szerbia-Irán-Portugália-Macedónia

Portugália
Egyik új jövevény. Még nem sikerült teljesen beilleszkedniük a vonatozásban, így most van egy lehetőség, hogy Közép-Európából eltöröljük. Ennek módja, hogy a szerbek megvédik Győrt ellenük.

Macedónia
A másik új jövevény. Kezdeményezése egyedül Portugália ellen van. Ha most kiesik Portugália, nem tud tovább menni az eredeti területeinken, és lesz lehetőség kiütni őket. Akár úgy, hogy Szerbia/Románia támadja meg, de akár úgy is, hogy RW-t indítunk.

Amennyiben változás történik, és lesz időm, akkor írom a folytatását, hogy hogyan lehetne még megnehezíteni az erdeti területeinken lévő elnyomó országok dolgát. Még van egy lehetőségünk, Budapesten Irán oldalán ütni Szerbia ellen, de már túl nagy az előnyük, hogy ebben reális esélyünk legyen. Minden esetre ne könnyítsük meg a dolgukat.



Tisztelettel,
Dunedan

4. elnökségem
5. elnökségem