Nemzetközi eRepublik Találkozó Budapesten
AThompson
Dear International readers : this is an article about the international meeting in Budapest, what will be held at 19th-21th August, 2011 in Budapest. We will publish this article in several other languages, but till that you can check the ONE/EDEN joint article about the event.
Kedves eMagyarok!
Talán többet tudtok róla, de valószínűleg sokan nem, hogy augusztusban Budapesten rendezik majd meg az Első Nemzetközi eRepublik Találkozót. Pár hónapja már reklámoztuk az eseményt a ONE és az EDEN hivatalos újságjából is, de most eljött az idő, hogy megint megtegyük.
A találkozó 2011.augusztus 19-től 21-ig tart, a programban pedig szerepel mind közös találkozó, italozás a külföldiekkel, mind városnézés, mind aquaparkozás igény szerint.
Körülbelül 60-100 emberre számítunk az előzetes jelentkezéseket figyelembe véve, ami a magyar eRep talikhoz képest soknak mondható, de ahhoz képest főleg szép szám, hogy sokan 800 vagy 1000 kilométerről utaznak majd ide.
A program itt látható :
Augusztus 19:
- megérkezés a városba, találkozás a vendéglátókkal, bejelentkezés a lefoglalt szobákba.
- felkészülés az összejövetelre.
- helyi idő szerint este 8-tól találkozó.
Augusztus 20:
- Reggel 10: Budai vár
- Kb. 12:30: Megérkezés a Margit szigetre
- Kb. délután 3-tól: (a nap legmelegebb részét a magas fák alatt töltjük) Szent István Bazilika
- Kb. 16:30-tól: Hősök Tere
- 17:30-tól: szabadidő
- Este: Tűzijáték, találkozó
Augusztus 21:
A terv
Korán kelő vagy és hamar lelépsz
B terv
Eljössz a ráckevei aquaparkba velünk
A programot egy ad-hoc csoport állította össze, de eddig mindenkinek megfelelt. Az idegenvezetést Kita egyik ismerőse fogja tartani.
Az esti találkozókat a magyar talik hagyományait követve a Vaskapu Tavernában. fogjuk tartani, velük már felvettük a kapcsolatot, a foglalás folyamatban. A Vaskapu egy részt kultúrált hely, más részt egészen konszolidáltak az áraik, harmad részt elég nagy ahhoz, hogy akár 100 embert is befogadjon.
Eddig olyanok jelezték, hogy jönnek külföldről, mint alpho, Kistru, Clueless, StrozeR, vingaer, Alex Craicun, Kherehabath, teo.andrei, 4fakir és sok PERUN-os, Baltazar8 és egy rakás szerb, Mr. Woldy és sokan mások.
Itthonról számítani lehet a eRep talikra járó bandára és sok különleges vendégre. Ha valaha is álmodtad azt, hogy ott vagy mikor huba az eRep árfolyam ingadozásokról beszél, vagy egy Görgeis asztal alá iszik mindenkit, esetleg ahogy egy Nemzeti Frontos és egy eKPs együtt sörözik akkor ott a helyed.
Megpróbáljuk felvenni a kapcsolat az eRepublik Labs.-szal, hogy kapjunk valami hivatalos promót esetleg, de ha nem az se baj.
Fontos lenne viszont, hogy segítsetek abban, hogy minél kevesebb külföldinek kelljen erre a két éjszakára szállást foglalnia. Arra kérünk benneteket, hogyha budapestiek vagytok és fel tudtok ajánlani szabad ágyat, akkor írjátok be magatokat ebbe a táblázatba az esetleges elérhetőségeitekkel együtt. Ha nem szeretnéd ide kirakni a telefonszámodat/e-mail címedet, akkor elküldheted Kita Skowronskinak vagy AThompsonnak PM-ben is.
Kita Skowronski és AThompson
A magyarországi szervezők
Comments
vote o/
Voted from Egypt!!!
HAIL ONE!!!
voted from MACEDONIA!
HAIL ONE!
o7
eppen otthon leszek, kiraly
: )
I am not able to come - ( sad face ).
will be there
Sounds interesting.
Alex a dagadék is ott lesz? : O
Biztos az ingyen kaja miatt : D
Karácsony Sanyi alhat nálam, ígérem hosszú, mély, örökké tartó álma lesz...
Jah és a Görgeysek nem tudnak az asztal alá inni senkit...
tökjó, valószinűleg én is jövök : ) már régóta nem voltam Pesten
A Vaskapu nem tudja mire vállalkozott. Óránként 100w-nyi fogyasztás 60-100 embernek?: )
Ha itthon leszek, akkor mindenképpen megyek!
AT: Aug. 20. miatt a szállók telel lesznek szóval ha valakinek nem tudtok szállást szerezni időbe foglaljon szállást.
Sátor
Valaki alhat nálam is, csak 2 óra a vonatút Pestig 🙂
Hát, max a talira 20án, de mivel ünnepnap, az se túlontúl biztos.
"esetleg ahogy egy Nemzeti Frontos és egy eKPs együtt sörözik" Ezért elmegyek : D
Lájkolom
ez király : )
/me jelen, mint résztvevő és kvártélyozó.
vote
Beam me up! \o/
Ezt nem hagyhatom ki! o/
hhhmmm ez mar anyira sok ember h lehet elmegyek bar kicsit feszejezve ereznem magam a sok fuggo miatto.O😃
Egy részén biztos ott leszek🙂
Szép kezdeményezés, sok sikert hozzá!
I don't know how it is in Budapest, but usually during public holidays is a bit problems with some programs, example visiting St.Stevens basilics during St.Steven Day might take a bit lot of time. Though you know it better, I have never been in Budapest August 20th so I don't know how it works there during this day.
Until I will get Tokai Furmint I'm happy to come.
GL General
Imma be there o/
jeżeli ktoś z polski chce się podłączyć -- wiadomość do mnie, cerbera, kherego, strozera : )
Hmmm. Érdekes.
"Szép kezdeményezés, sok sikert hozzá!" X2
Szép kezdeményezés, sok sikert hozzá! *2
"egy Görgeis asztal alá iszik mindenkit" - hát, visszájára fordult próbálkozást már láttam ebből😃😃
Cant w8 to get there! Im w8ing for this for few months now and daaaaaaaaaaaaamn its gonna be goooooooooooooooooooooooood! 🙂
Its probably the best time in any season to visit Hungary!
Don't miss it!
höhö, van pár trollerünk aki ilyen talikra nem merne elmenni, csak pálya széléről gratulál 🙂]
"Szép kezdeményezés, sok sikert hozzá!" x4
Nagyon jó ötlet, én titura megyek ...
neeeeee más nem-lemondható programom lesz akkor ::'(
\o/
Nouvion, mindenki hozza a pékségét. 🙂
hmm én asszem ott lennék 😛