NÉP - Konga-választás
Nemzeti Ebredes Partja
Tisztelt Honfitársaim!
Újra kongresszusi választásokra ébredünk ma reggel, érdekesen változik a pártok taglétszáma ilyenkor és most is meglepetés történhet 9 órakor. A NÉP Párt taglétszáma a hónap folyamán visszaerősödött egészen a Top1-ig, de ne felejtsük el hogy sokan ilyenkor, a választásokra jönnek fel a bányából szavazni vagy reggel napváltás elött ugranak át egy másik pártba...amennyiben tisztelt új tagjaink nem egy ilyen furmányos terv részesei és napváltás után még szereplünk a szavazólapon (
😃), szeretném kérni a szavazataitokat, hogy továbbra is képviselhessünk Titeket a kongresszusban!
A NÉP hangját gyakran nem szeretik meghallani és időnként elhallgat mert nem érti hogy mi folyik itt Gyöngyösön. Az állítólag 1600 üzenetből álló előző kongresszusi "munka" egy része csupán szájtépés volt és a szokásos hazugságcunami amit az immáron kétpárti "ellenzék" kapott, s bár időnként oda lett szólva egyes kormánypárti képviselőknek hogy moderálják magukat - sőt még maga az elnök is szájzárat kapott egy időre azoktól kik megválasztatták kétes módszerekkel hogy céljaikat szem elött tartva, őt a háttérból irányítva ujabb hónapot kaphassanak -, de valódi egyeztetések a többségük miatt nem történtek. De a jelenlegi képviselői létszám már arra elég volt hogy legalább ne engedjék el a fülük mellett azt ha valakinek más a véleménye.
Viszont most újult erővel kell ismét ringbe szállni, az előző hónapban megtört a jég és az eddigi négypárti kormányformációt sikeresen feltörtük! A mai választásokon az a kérdés, sikerül-e 50%-ra kapaszkodnia a két legnagyobb ellenzéki pártnak és ezáltal biztosítani hogy csakis ötpárti egyeztetéssel legyen vihető az ország, sikerül-é kikapcsolni a kéziirányítást a kormányzatban.
Bízom benne, bízunk benne hogy igen, ezért kérjük a szavazataitokat. E hónapban is szerepelnek újoncok a listánkon akiknek betekintést nyújtunk a kongresszusi munkába s ezért egy medál meg 5 arany a fizetség.
🙂
A NÉP párt korábban már közzétette toborzó cikkét és támogatási rendszere sem ismeretlen párttagjai számára, szeretném megragadni az alkalmat hogy csatlakozásra buzdítsalak Titeket, legyetek részesei a munkának amit végzünk, végezni fogunk!
Megtisztelő szavazataitokat köszönjük, köszönöm!
wwenigma
elnök, Nemzeti Ébredés Pártja
Comments
Signed
Durva hiba az SH mutyista bandát ellenzékinek hazudnod.
Tele van bicskásokkal, köztük a qrmányotokat téglaként bomlasztó mocsokkal, kollaboránsokkal, akik minden bicskás qrmanyban ott nyomulnak és olyanokkal akik bicskasként okádtak rátok a szlovenek oldaláról, akikkel harcoltak is a magyarok ellen.
Nem is egyszer.
Most is a bkcskás qrmány tagjaként pusztítanak a románok oldalán.
Nationa lorgot is loptak, sunyiban, bicskás segítséggel.
A fentiek közül egy is bőven elég kellene legyen, hogy magadhoz térj az álmaidból.
De szemmel láthatóan nem sikerül.
Ez a banda benneteket szorít ki a saját pályátokon, tőletek vesz el szavazatokat, sunyi vásárlással is, ha másként nem megy.
Ébredjetek fel végre!
ÉBRESZTŐ!
🙂
Ahogy nézem a szavazati lehetőségeket, a bicskás SH-mutyisták miatt épp a bicskások estek ki a kongából.
Valami nem kóser az elméleteddel, kérdezd a mesügét!
Az, hogy a bicskásokat bicskásokra cserélik, nem változás.
Erre te vagy a legjobb példa.
Bicskás voltál, az is maradsz, használj bármilyen álrhualt, hazudj bármit.
Buta vagy, mint a tok.
Meg mindig.
Hiba.
Meg mindig.
Ha a NÉP szavazoit vennenk el es oket szoritanank ki a palyajukon, ahogy hazudod, akkor a NEP nem lett volna a szavazolapon, nem a bicskasok.
Valami gond van az elmeleteddel, ha nem talalod, mi a baj, kerdezd a mesuget!
Signed
o7
Szeretnél táncolni velem?
Hiányzol
Hajrá Repcsik!!
o7
Ez nem az a cikk.
Hajrá NÉP párt!
.
Az 50% jó cél, talán el is érhető, de szerintem csak úgy teljesíthető biztosan, ha az MKSZ és a MHP a jövőben egyesíti erőit, ezzel kiütve még egy kard-közeli pártot. Na persze a politikai ellenfél sem tétlen, a TOP pártok taglétszáma növekedett az elmúlt időszakban.
Mksz s Mhp 2 halott párt jelenleg, ne álmodozz :/
Utobbi kicsit régebb óta, de sajna az előbbi is csak árnyaka régi önmagának
Arrol nem is beszelve hogy az MKSZ vezetoseg mikor felvetettem valami egyesules otletet a kardcsicska MLPt akarta valasztani.
Akkor az MKSZ is kardcsicska.
Az MKSZ oda került ahova való, a történelem szemétdombjára Susmussal, Jákobbal és a félkegyelműekkel együtt akik ott tomboltak éveken át.
8:58-kor például a hamasz létszáma 5 fővel, pont annyival, amennyivel a kard csökkent. Haha.
Epic!
Úgy érted kardosok átmentek a hamaszba, hogy megmentsék őket?
Szerintem a hamasz pár tagja beepult a jardba hogy azok elbizzak magukat és az utolsó pillanatban atleprek haza, a mi 2-in-1 volt!
Na itt is megy már az acsarkodas a koncon!
Vote o7