Miért vállalna bárki kormánymunkát?

Day 3,692, 07:08 Published in Hungary Hungary by Basharadam

Nem nagyon értem rá egész decemberben, az utóbbi pár napban próbálom felvenni a fonalat, hogy mi történt. Igazából semmi komoly, de a jó kis komment-warok megint elszaporodtak szerencsére. Egészen döbbenetes látni, hogy családos emberek még karácsonykor is azzal foglalkoznak, hogy egymás vérét szívják valami baromság miatt. Pont emiatt gondolkoztam el azon, hogy miért vállalna bárki kormánymunkát manapság?

Szerintem talán még egy éve is az volt (lehet régebben csak), hogy az öregebbek javasolták a fiatalabbaknak, hogy vállaljanak kormánymunkát, dolgozzanak a szociális minisztériumban, az osztásnál úgyis mindig jól jön a segítő kéz. Kicsit be lehet látni, hogy mit csinál a kormány stb. Én 3-4 hónapja vettem részt egy felkérésre a kormány munkájában, akkor külügyesként egy KARDos kormányban. Fordítottam pár cikket a KK-ban, úgy éreztem, hogy hozzátettem egy kicsit a játékhoz. Én ennyit tudtam visszaadni. Viszont ezzel örökre rám lett sütve a „KARD”-os bélyeg. Innentől én is egy voltam az antimagyar bicskás mocskok közül, akik elmúltnyócév.

Nah most innen hova tovább?

Azóta volt egy „ellenzéki” és egy „független” ciklus. Onnan nem kerestek meg, hiszen én KARDos vagyok, még ha nem is vagyok a pártban a HMSZ-en keresztül csak a pincsijük vagyok, de mindenki tudja, hogy hova tartozom! Majd ismét főleg KARDosokból álló kormány került hatalomra, bár itt szerintem azért mélyebb volt a merítés jóval és rengeteg olyan ember is benne van a kormánykörlevelekben, akik nem számítanak klasszikusan KARDosnak. Itt szintén volt lehetőségem, hogy részt vegyek a kormány munkájában, ez névlegesen megtörtént, de a gyakorlatban sajnos ez idő hiányában elmaradt.

Ebben a történetben az a legszomorúbb, ha a másik oldal kér fel először, akkor ugyanez lenne a történet, csak pont a másik oldalon. Pár hónap alatt rájöttem, hogy nem éri meg itt semmit csinálni. Minek? A kormánymunka 90%-a körlevelekben meg mindenféle más csatornán zajlik, az átlag játékos csak az eredményeket látja, azok meg egyáltalán nem tükrözik a befektetett időt.

Eddig senkinek sem sikerült elmozdítania minket ebből a patthelyzetből, amibe kerültünk. Erre nincs könnyű vagy gyors megoldás. Ezt mindenki tudja. A status quo-t fenntartani nem meló, emellett pedig jó rinyálni, hogy jaj, de unalmas minden. Sokkal könnyebb a másikat piszkálni, akik próbálnak valamit csinálni, de nem sikerül meg üvöltözni össze-vissza. Kézzelfogható eredmény nincs soha. Nem is hiszem, hogy lesz. Javult a külpolitikai helyzetünk, nagyobb a beleszólásunk itt meg ott, kevésbé vagyunk elszigetelve. Szép szavak, de ezt hogy bizonyítod be bárkinek? Sehogy. Ha van TP meg érdektelen közlöny 2 naponta, akkor minden király. Ha nincs, akkor ennél nincs lejjebb. Pedig hát a múltkor is azt hittük, de mégis van!

Innentől fogva meg marad az, hogy vannak, akik megszokták a hatalmat és tényleg nem bírják ki, hogy ne legyenek kormányon, ne kavarják a kártyákat a háttérben, ne csinálják a feszültséget. Ők mindent meg fognak tenni, hogy újra hatalmon lehessenek. Ez az életük. Ebbe tettek bele 10 évet, család ide vagy oda. Ez a 10 ember, akik viszik folyamatosan a vonatot, folyamatosan belekötnek egymásba, epekedve várják, hogy a másik hibázzon, akkor le lehet csapni rájuk. Micsoda, a másik ezt csinálta? Akkor nekem is szabad. Szabotáljuk el a TP-t, blokkoljunk a kongába, jelentsük fel a másikat, provokáljuk addig ameddig csúnyát nem mondd. Háhhh, végre beszólt. Akkor innentől fogva tudni fogom mondani, hogy ő ilyen meg olyan, micsoda győzelem!

Vannak azok, akik szeretnének kicsit belelátni a dolgokba, tenni valamit a közösségért. Na ők azok, akiknek pillanatok alatt el fogják venni kedvét. Tök mindegy, hogy melyik oldalon lép be, ő onnantól odatartozik és a másik oldal szemében pedig ellenség. Annyit lehet csinálni, hogy az ember nem foglalkozik vele. Én is feljárok, olvasgatok, néha vitatkozom valami hülyeségről valakivel, amikor épp nincs meló. Csak ettől senkinek sem lesz jobb. Kidobott idő az egész.

Illetve van a harmadik vonal, a trollok/bohócok. Ők valami miatt hatalmas tiszteletnek és megbecsülésnek örvendenek, mindenki ismeri a nevüket. Aztán onnantól fogva, ahogy kormánymunkát vállalnak, mint pl. szegény megboldogult Vadas, akkor onnantól már ők sem a régiek, eladták a lelküket, blabla, ahhoz az oldalhoz tartoznak. Egyszerűen ebből nem lehet jól kijönni.

Miért hiányzik ez bárkinek is?

Basharadam