Istencsaszar és a puccs

Day 3,547, 05:34 Published in Hungary Hungary by HUpakolas faterja Jock Ewing
"2016-ban 1360 új magyar játékos regisztrált, ebből csak 30 van ÉLŐ státuszban."
- Vadaskertbenvok írta még régebben.
Ragaszkodás a hatalomhoz, bármi áron.


A napokban szóba került, hogy a KARD egy esetleges ellenzéki győzelem esetén végső elkeseredésében katonai puccsal venné magához a hatalmat. Hogy ez mennyire nem újdonság, és hogy már korábban is voltak erre irányuló törekvéseik az örökös tanácsadó Istencsaszar szervezésében, mutatja egy Taresolytestver elnöksége alatt írt közlemény. Reprint következik.



Sziasztok!

A mai napon egy különszámmal jelentkezik a Kárpát Dandár hírmondója, amelynek apropóját az adta, hogy az utóbbi időben, a jelenleg regnáló kormány több hibát vétett, kül- és belpolitikai téren egyaránt, illetve aggasztó folyamatok indultak el, amelyek a Dandár vezetősége szerint komoly bajba sodorhatják, vagy, ha úgy tetszik, romba dönthetik az országot.

A tegnapi napon Tarsolytestvér elnök úr egyik shoutjában egy puccsra való utalást láthattatok, amiben megemlítésre került a Kárpát Dandár neve is. A személyes érintettség okán, mindenképpen szükségesnek éreztük, hogy megszólaljunk a kérdésben és tisztázzuk az álláspontunkat.

Nos, a hír igaz. Az első bekezdésben említett aggasztó folyamatok és hibák miatt a Dandár vezetőségében szóba került annak lehetősége, hogy az ország érdekében, ha elfajulnának a dolgok, egy puccsot hajtanánk végre. Haszontalan pkrusi századparancsnok úr ezt követően több más katonai alakulat, köztük az ország legjelentősebb katonai egységeinek vezetőivel egyeztetett a témában és arra derült fény ezeken a megbeszéléseken, hogy bizony több, nagy MU vezetősége egyetért abban, hogy a dolgok bizony nem jó irányba haladnak. Sőt, a legtöbben abban is egyetértettek, hogy az ország romba döntését adott esetben, akár ilyen drasztikus eszközzel is meg kell akadályoznunk.

Az adminok döntése, a diktatúra modul bevezetése, a pártok és a kongresszus mellé behozta a politikai színtérre a századokat is, hiszen az aktuális kormánynak a sorsdöntő kérdések meghozatalakor immáron nem csak a kongresszus tagjainak többségének támogatását kell bírnia, hanem az országban lévő századok, illetve közvetve az általuk "birtokolt" sebzés többségét is maga mögött kell tudnia, hiszen az impícs mellé egy újabb eszköz, a puccs került be a fékek és ellensúlyok rendszerébe, ha RL kifejezéssel akarunk élni.

A jelenlegi helyzetben biztosan kijelenthetem, a támogató századokkal együtt, jócskán meghaladjuk az 50%-ot ebben a viszonylatban.

Természetesen nem felelőtlenül vágnánk bele a műveletbe, hiszen tettre kész és aktív emberek szerepelnek a "kormánylistánkon", akik tapasztalatukkal és hozzáértésükkel az összes minisztérium zavartalan működését garantálni tudnák az átmeneti időszakban.

Maradok tisztelettel:
A Kárpát Dandár vezetősége nevében:
Istencsaszar
Day 2,670