Boldog születésnapot, eRománia! Boldog születésnapot, kedves erománok!

Day 5,855, 02:07 • Published in Hungary Hungary • by Hunkakaricum


1918. december 1-jén tartották a magyarországi románok gyulafehérvári nemzetgyűlésüket, ahol a megjelent 1228 küldött kinyilvánította azon szándékát, hogy Erdély, a Körösök vidéke, Bánát és Máramaros – összesen 26 történelmi vármegye – csatlakozzon a Román Királysághoz.



Nem véletlen a helyszínválasztás, a várost ma Románia spirituális központjának is nevezik. Többek között azért, mert 1599-ben a „három román vajdaságot először egyesítő” Vitéz Mihály ide, az akkori fejedelmi székhelyre vonult be győztes seregével, illetve mert itt végezték ki 1785-ben a román nemzeti hősként tisztelt két lázadó parasztvezért, Horeát és Cloșcát.



Mutassuk meg, hogy december elseje valóban az egységünk napja, mindazoké, akiknek a szíve nagyot dobban a román zászló előtt



Kora reggel, alig hogy megvirrad, gyülekezni kezd a tömeg a hatalmas téren. „Setreáska” [să trăiască!, románul: éljen!] kiáltásoktól visszhangzik a város. A Piac-tér zászlók és jelzőtáblák, erdejétől tarka. Egész éjjel népvándorlás volt Alba Julia városába: szekéren, gyalog és különvonaton ezerszámra érkeztek az ünneplő románok. Már hétkor reggel annyian voltak, hogy alig lehetett mozogni.



A menet elnyulik a piac-tértől a népgyülés szinhelyéig. Mindenütt példás rend. Az utak szélén vörös-sárga-kék gárdisták állanak sorfalat. Átvonulnak a Hora-kapun. Itt emelkedik a vártorony, ahol Hora és Koska halálos itéletüket várták. A tömeg egyre hangosabb. Állandó Setreaska. Nagyromániát és Ferdinándot éltetik.




Felhangzik a nóta: „Ébredjetek románok!” A Vitéz Mihály kapunál a tiszti kaszinó előtt, erősebb a kordon. Itt tartják meg a nemzetgyülést.




1918. december 1-jén elfogadott Gyulafehérvári nyilatkozat: „Teljes nemzeti szabadság az együttlakó népek számára. Mindenik népnek joga van a maga neveléséhez és kormányzásához saját anyanyelvén, saját közigazgatással, saját kebeléből választott egyének által. A törvényhozó testületekben és az ország kormányzásában való részvételre minden nép népességének számarányában nyer jogot.”



„Az új román állam megalakításának alapelveiként a Nemzet­gyűlés kinyilvánítja a következőket: 1. A teljes nemzeti szabadság az összes együtt élő nép számára. Minden nép saját kebeléből való egyének által saját nyelvén fog élni a közoktatással, közigazgatással és igazságszolgáltatással. Minden nép a hozzátartozó egyének számarányában képviseleti jogot fog kapni a törvényhozásban és az ország kormányzásában. 2. Egyenlő jogosultságot és teljes felekezeti szabadságot az ország összes felekezetének.”
(Részlet az 1918. december 1-jei gyulafehérvári kiáltványból)



A román és magyar történelemtankönyvekből az következik, hogy eltérő galaxisokban élő népek vagyunk, melyek már a világegyetem kezdete óta egymás ellen harcolnak.



„Szerencsénk – régi mondása Mocsonyinak – , hogy nem tudunk akkora nagy ostobaságot csinálni, hogy a magyarok ne válaszoljanak még nagyobbal”



Ha elolvasod a romániai, majd magyarországi történelemtankönyveket, akkor könnyen úgy járhatsz, hogy semmit sem értesz, mintha a románok és a magyarok különböző bolygókon éltek volna. Mindkét oldalon szerzők egész hordája igyekszik kisebbíteni a másikat. Ezeket a tankönyveket már a 19. század óta nacionalista hangvétellel írták és csak humorral szabadulhatsz ki ebből a kiúttalan helyzetből.



Például, ha csak a iskolában tanított történelmet ismered, akkor nagyon nehezen érted majd azt a viccet, mely szerint a legnépszerűbb magyar hazafias dal a:
Treceţi, batalioane române, Carpaţii!
( Keljetek át, román zászlóaljak, a Kárpátokon.– szerk. megj. )



A román pásztortársadalom differenciálódásával vezetők emelkedtek ki, megjelent, majd megerősödött a katonai kíséretük, akik kisebb-nagyobb zsákmányszerző hadjáratokra is vállalkoztak. Jóannész Kinnamosz bizánci történetíró feljegyzéseiből ismeretes, hogy I. Manuél bizánci császár 1166-ban Magyarország ellen támadó hadseregében nagyrészt román katonák harcoltak.



Nem baj, ha legalább tudjuk, mi történt velünk és világunkkal, és jobban tudjuk, mi áll hatalmunkban és mi múlik rajtunk – magyarokon és románokon. Felül tudunk-e kerekedni a sorson? Igen, ha mi is akarjuk és ha Isten is úgy akarja…



Hiszen 1918. december 1-jén Gyulafehérvárott a nemzeti önrendelkezés szép elvével élve mondták ki a magyarországi románok az egyesülést Romániával. Ünnepeljük meg tehát a nép döntését.



Erdélyben megülték december 1-jét. De erről Mária királyné csak 1923-ban Brassóban értesült, és meg is lepődött. A román királyság nagy ünnepe ugyanis május 10-ére esett, arra a napra, amikor 1866-ban Hohenzollern Károly elfoglalta a fejedelmi trónt, és ezzel elejét vette, hogy a nagyhatalmak szétválasszák egymástól a hét éve egyesült Havaselvét és Moldvát, aztán 1881. május 10-én kiáltották ki a királyságot. Május 10. és december 1. két legitimációt fejezett ki. Az egyik a királyi hatalomét, a másik a szuverén népét.




Ferdinánd és az ókirályságbeli román elit maga és hadserege érdemének tulajdonította – ahogy mondták – az ország kiegészítését. És okkal, mert Románia ugyan hatalmas veszteségeket szenvedett, de gyorsan, úgy, hogy hadserege megmaradt, nem demoralizálta négyéves lövészárok-vérfürdő. Az erdélyiek viszont az ókirályságbeliekkel szemben többet adtak a demokráciára, alkotmányosságra.



Tény: Románia lett az I. világháború legnagyobb nyertese. Ha a központi hatalmak mellett lép be a háborúba, és szövetségeseivel együtt győz, csak Bessza­rábiát kapja meg. Az antant majdnem a Tiszáig ígért területeket, de ha az oroszokkal együtt érik el céljukat, a Fekete-tenger orosz tóvá vált volna. 1918–20-ban mindezt megúszta Románia, és szállóige lett a németbarát Petre Carp mondása: „Romániának túl nagy szerencséje van ahhoz, hogy politikusokra lenne szüksége.” Európának viszont nem ártott volna néhány belőlük.



Mégis, románok nélkül nem lehetett volna Romániát csinálni. Hogyan ragadható meg a belső hazai és a külső erők kölcsönhatása? A válasz: ennek megjelenítése az ars historica.



Igen, mondja a koldus, a mi bőrünkre megy a politika, látni kell a politikusok felelősségét. Mire a politikus azzal válaszol, hogy a tömegek vágyaihoz kell igazodnia, és úgy kell élnie a lehetőségekkel. Annak is, aki mindenhatónak tűnik.



Mint írtam már nagyon sokszor: a emagyar nemzet legnagyobb ellensége a emagyar sérelmi nacionalizmus, ami taccsra teszi a emagyar nemzettudatot és a nemzeti modernizáció érdekében való összefogás lehetőségét.De a emagyar kormányzat persze abból akar táplálkozni, ami a legerősebb fegyvere: a nacionalista, etnicista, xenofób harag szításából, ezért is tették közhírré a döntésüket. Noh... nekik áll a zászló. Valóban a emagyar kormánynak áll.
A emagyar nemzetnek azonban nem. Mi mindannyian csak isszuk a levét annak a kormányzásnak, amelyet a felettünk gyakorolt a Erepubik-ban...




Ezzel szemben az a kép alakulhat ki benned, hogy a románok és a magyarok semmi egyebet sem tettek, csak már az idők kezdete óta egymásra lestek és beverték egymás fejét.



Boldog születésnapot, Románia! Boldog születésnapot, kedves románok!


Slawa Hunkakaricum exMoFA of eHungay...