Black Sea Coast of Turkey - Egy közkatona szemszögéből

Day 1,873, 03:26 • Published in Hungary Hungary • by harcos012
Erep idő 14:30
Helyszín: Black Sea Coast of Turkey

A csatateret vér áztatta át. Tankom elesett románok testén buckázott keresztül. Már nem lehet sok hátra a harcból. Sohasem akartam hős lenni. Mindig meghúzódtam a háttérben, figyelvén, ahogy a nagyok küzdenek egymással. Csak követem a parancsokat, nem én hozom őket.

Éreztem, hogy kezdek fáradni. Magyar honban ekkor már éjfél felé járhatott. Ez azonban nem számít. Itt nem. Most nem. Bár hatalmas veszteségek voltak mindkét oldalon, a románok és az EDEN csapatai mintha kezdték volna átvenni az erőfölényt. A remény azonban minden magyar lélekben ott lakozott. Tudtuk, hogy régi ellenségünknek az ellenséges terület miatt legalább 10% taktikai fölénye van, ám ez ekkor már senkit sem érdekelt. Nem hagyhattuk, hogy oly sok társunk értelmetlenül vesszen oda.



Döntenem kellett: Maradjak a háttérben, s tartsam meg készleteim egy későbbi csatára? Ennyi fegyverrel a későbbiekben akár 4 csatának is hősévé avathattak volna. Ám mit ér az a sok pénz, ha közben nem azt teszed amit a szíved diktál? A hazádért harcolsz, ezt sohasem titkoltad. A hazádnak pedig most van szüksége rád!

Tudtam, hogy nem leszek hős. Tudtam, hogy csak egy közkatona leszek, aki tette a dolgát, s akire talán senki sem fog emlékezni. Ez azonban nem számított. A térfelet, mégha csak egy hajszálnyival is, az ellenség uralta. Ezen pedig változtatni kellett. Tankommal sikerült feltornázmon magam egy magasabb kiszögellésre, s légi támogatást hívtam. Bombák, majd rakéták robbantak az ellenség soraiba, az EDEN nem tudta mit csináljon. Az esélyünk hirtelen nőni kezdett, katonáink fellelkesedtek.



Sikerült megszereznünk egy régi fegyverraktárt a csata színhelyének közepén. Kis lépésnek tűnhet, mégis, ez a kis lépés vette rá sok honfitársamat, hogy újult erővel dobják be magukat a harcba. Nyerhetünk! Bár ekkorra már vagy 50 tankomat lőtték szét, valahogy mindig sikerült túlélnem. Bedobtam néhány Balaton szeletet, s belevetettem magam a csata sűrűjébe. Nem számított, hogy csak egy katona vagyok. A hazám szólított, én pedig követtem a hívását.

Negyed órával később a csata végetért. Győztünk. Sikerült! Láttam, ahogy DivineLard diadalittasan emeli magasba a románok elejtett zászlaját. Láttam, ahogy Borembukkk előreszegett tekintettel áll a jobbján, ahogy a menekülő ellenséget figyeli. S láttam magamat is. Én is ott álltam mellettük. Fásultan, fáradtan, de győztesen. Megcsináltuk! Legyőztük a szavukat megszegő románokat! Legyőztük azokat, akik hátbatámadtak minket! Legyőztük ősi ellenségünket! Megköszöntem a segítséget a mellettem álló Alfagrem-nek is, aki egyenesen Angliából érkezett, hogy megsegítse barátait a bajban.

S ezúttal szeretném megköszönni neked is. Igen, Neked! Aki olvassa ezt az eldugott, szakadt kis cikket a sajtó lélekvesztőjében. Ugyanis Te vagy az igazi hős.

Nap nap után harcolsz, tudván, hogy mindig lesz valaki aki előtted jár. Hogy szinte esélyed sincs felérni hozzá. Hogy Te talán sosem leszel rivaldafényben. Mégis ott vagy, ha kell. Ott vagy, ha szólítanak, s ugyanazzal a szenvedéllyel harcolsz, mint az általad hősnek tartott emberek.

Köszönöm, hogy itt voltál! Nélküled nem sikerült volna. Mert te vagy az, aki minden csatát hoz. Te vagy a Nép.

Örülök, hogy idáig eljutottál! A végére beszúrok még néhány képet, csak a magam fényezésére. A románoknak meg üzenem, hogy próbálkozhatnak még, ha akarnak! A készleteim fele még érintetlen, bár a bombáimnak és a rakétáimnak lőttek 🙂







Oh, and Thank you very much, who are from the TWO and COT! Thanks for all the help!