[MHP] Januári kongresszusi választások

Day 2,987, 05:14 Published in Hungary Hungary by MHP - Magyar Hazafiak Partja

Tisztelt olvasók, szimpatizánsok, kedves párttagok!

Elérkeztünk az év első kongresszusi választásához. Nézzük is, mit várhatunk!

A listánk 4. helyén egy Kisgazda méreti meg magát a választáson, név szerint Koppany94. Sok sikert kívánunk nekik!

Most pedig csapjunk a lecsóba!



Galvinus Hamptitus

2010-ben regisztrált, 2013 decemberében kezdett el újra játszani. Számára a politikai modul élvez prioritást, közel két éve Hazánk egyik legkiemelkedőbb külügyi szakembere. E mellett országunk elnökeként is helyt állt már, és a Bevándorlási Minisztérium megreformálása is az ő nevéhez köthető, az elmúlt hónapban kiemelkedő munkát végzett a kongresszus alelnökeként is.





denes1es

Pályafutásomat 2012 őszén kezdtem az Oktatásügyi Minisztériumban kvízmesterként. Sok kormányban szolgáltam már Oktatásügyi és Szociális miniszterként, a kongresszus elnökeként is szereztem már tapasztalatot, ezen kívül pártunk elnöke, a Hazafiak Századának parancsnoka vagyok.




Sh3krat

Régi öreg róka, 2010-ben kezdett, majd egy kis kihagyás után újra kezdte a pályafutását. Országunk talán legjobb gazdaságisa, majd két évig vezette a Gazdasági Minisztériumot. Jelenleg a Bethlen század tisztje, és pártunk egyik aktív tagja.






JacquesClouseau15

Frakciónk jelenlegi vezetője.




Lisztes

Ő Lisztes. A lisztesizmus istene, és az MHP valószínúleg legmeghatározóbb személye.





RPG Lac

2009 májusában regisztrált, azóta néha aktívabban, néha kétkattal, de játszik. Részt vett az ukrán TO-ban, ahol kétszer képviselő is volt. Később az MHP színeiben a magyar kongresszust is megjárta párszor. Ezt követően a Dél-Afrikai TO-ban is részt vállalt, ahol ismét kipróbálhatta magát képviselőként. Azért indult a választáson, mert szeretné a kongresszust jobbá tenni, mint rutinos öreg róka.




Az eddigi választáshoz hasonlóan most is szeretnénk kisorsolni pizzát azon párttagok között, akik szavazatukkal támogatnak minket, így aki ezen a formon jelentkezik, az részt vehet sorsoláson, amin 10 tankcsomagot, melyek 50-50 Q7 tankot tartalmaznak, és pizzát is lehet nyerni.
Tehát 25-én szavazzatok a Magyar Hazafiak Pártjára!


Üdvözlettel
denes1es

E R Ő S M A G Y A R O R S Z Á G O T !