[eMagyar Kormány] Harmadik nap (RW licit)
eMagyar Kormany
Tisztelt Polgárok! Kedves játékostársak!
Ismét eltelt egy nap, ami nem volt eseménytelennek nevezhető olyannyira, hogy csak késő este nyílt lehetőségem csatában részt venni (és még a szolgáltatóm is akadályozta a netemet). Azonban ma jutott már 5 és fél óra alvás is!
😃
A tegnapi nap folyamán
- rengeteg csatalehetőségünk volt, melyekre utaztattunk, illetve osztottunk is, a katonák nagy megelégedettségére. Az EGOV-nyitására szerintem nem lehet panasz, sokszor , sokat üthetett mindenki, aki ki akarta használni a lehetőséget. eHazánk, és szövetségesei nagy harcokat vívtak, melyek sikerei sem maradtak el.
- megnyittattam egy RW-t Oklahomában, amit meg akartunk tartani. A nyitás oka az volt, hogy ne az usa indítson RW-t Hawaii-n, ami stratégiailag fontosabb számunkra! Legközelebb az RW-nyitásokat, melyek alapvetően bukók lesznek, magam fogom intézni, nehogy a továbbiakban részrehajlással lehessen vádolni -alaptalanul.
- igazán érdekes vitának lehettem tanúja a tisztekkel történt egyeztetés során. Be kívántuk mutatni az új UFR-t, mely nagy nemtetszést váltott ki. Szerdán a Kongresszus véleményére is kíváncsi leszek!
-megkerestek honfitársaim egy olyan igénnyel, hogy a magyar eredeti területeket a szomszédban bővítsük. Ennek a kérésnek jelenleg(!!!) nincs realitása. Szerintem gondolja át mindenki az erre vonatkozó körülményeket!
- volt egy hitelezési javaslat is, mely szerintem kockázatos, hiszen köszpénzről van szó, és a GM a megtérülést hosszú távon tudta csak megszabni, így nem tudom ebben a formában támogatni.
A mai nap folyamán
- sem maradunk csaták nélkül, így ismételten felhívom a figyelmet a koordináció fontosságára!
- RW-licitet tartunk! Ma 16:00-kor az #rwlicit szobában rizonon, Kmerse vezényletével! Az indítás helyét és idejét a nyertes csak a licit lezárása után tudja meg!
- mivel a kezdőnevelde org pinje nem jó, így kénytelenek voltunk vásárolni, hogy a pénzt ki tudjuk venni, a ticket ma menni fog ez ügyben! (Az objektumvásárlással pénzt tudunk kimenteni, de a befolyt pénzt nem tudtuk utalni, valamint árat sem tudunk módosítani. Így a pénz egy része adó formájában visszakerült államhoz.)
Egyéni észrevételem.
Sok olyan dolog került számomra felszínre, ami elgondolkoztatott. Szerintem nagyon türelmes ember vagyok, de néha el tud borulni az agyam, mégha jól is álcázom. Nem gondolok itt másra, hogy a Kormányban páran/többen ellenségképet látnak. Észre kellene azonban venni, hogy minden egyes tagja -beleértve engem is- a közösségünkért dolgozunk, tervezünk, áldozunk nem keveset. Próbáljuk megtenni, hogy ne egy technikai szabályozó miatt üssön a karakter, hanem az emagyar érdekekért és önmaga optimális fejlődéséért, amihez mindenkor meg kívánjuk adni a feltételeket. Az egyeztetések ne a személyeskedésekről, hanem a kérdésfelvetésekről, ellenjavaslatokról szóljanak!
Természetesen meg lehet ítélni a kormány munkáját az egyének múltja szerint is, amely szerintem tévút, félrevezet sokakat, és demoralizáló hatása lehet. (Persze lehet, hogy pont ez a cél, de várjatok még két napot, és tehettek ellene[m]!)Olykor nem ártana magukba is nézni a bíráskodóknak ...!
Tetteink során -eddig- szerintem nem követtünk el olyan hibát, ami miatt le kellene húzni pár nap után a közösségért tett munkánkat!
Örülök, hogy a csatákban itthon és külföldön egyaránt sikereket könyvelhettünk el! Aki kint van szerbiában, még ne jöjjön haza, mert további csaták vannak/várhatóak! Így nem kell kétszer utaztatnunk sem...
További jó játékot, és jó ütést kívánok!
kolosh
elnök
Comments
GÁTmaxx
o7 Tehát vélemény-kifejezés van, botrány, balhé nincs.
Pofa lapos, értettük elnök úr!
vote 1🙂
Beszédeskormánymaxx!
Újra bevezetik a happinesst: http://www.erepublik.com/en/article/1817265/1/20
Nekem ez a napi közlöny nagyon szimpatikus. Köszi az infókat!
vote
Jó kommunikáció (Y) ; ] VOTE = D
szóval mégsem lesz folyton nyitva tartó ufr és támogatás mindenkinek, mert egy tucat embernek nem tetszik az ötlet.
Ez így nagyon jó! Vote
Elnök aki közlönyt ír. Hihetetlen
Nekem ez a napi közlöny nagyon szimpatikus. Köszi az infókat! x2
mi az a "köszpénz". valakinek odaadjátok, és az megköszöni?
Én megköszönöm bármikor a NAT-ot ha még van olyan.
A minden napi Közlönyünket pedig ad meg urunk ma is. Az álmoskönyv szerint az csak jót jelenthet, ha az elnök ötödike után is képes tagoltan beszélni, mert akkor hátha valóban is létezik, nem csak az MHP-KARD kollektív tudatalattijának projekciója.
Sok a duma. UFR-t megszüntetni, az állami tartalékokat szétosztani!
De rögtön!
"Mivel kétségeim támadtak, hogy mindenki az ország érdekében cselekszik,akinek kellene (a kormany és a képviselők - a.szerk.),kérem a Törvény elfogadását!" - Kyrell
"Kormányban páran/többen ellenségképet látnak. Észre kellene azonban venni, hogy minden egyes tagja -beleértve engem is- a közösségünkért dolgozunk, tervezünk, áldozunk nem keveset." - kolosh
Pár napja még a saját pártod is ellenséget látott benne : )
Vote
Vote!
Még léteznek csodák! Votemaxxx. Ha újraindulsz van egy biztos szavazód.
De szar az szksz kormány... Adnak ki naponta közlönyt, közlik a híreket.. Aki akar az tud mindenről.. Jajj nekem, hogy fog így Ernst és Eheslo trollkodni? 😒 Világvége... 🙁
Hajrá Ludovika.
Én már csak annak örülnék, ha a kijelentő mondatok végére nem tennél felkiáltójelet. Ne kiabálj!
Igyekezetből csillagos ötös. Kíváncsi vagyok erre az új UFR tervre, ami annyira nem tetszett a díszes Tisztikarnak.
meglepoen jo munkat vegeztel eddig. mar csak cooty tanacsait kell megfogadnod 🙂
Vote!
Eddig pipa, most jöhet a revízió!
Elég szépen dolgozol... Vote!
Ovisvitarendezésmaxxxxxx
kmerse - szksz kormány.. ezt még fel kell dolgoznom.
vote
vote
"Az indítás helyét és idejét a nyertes csak a licit lezárása után tudja meg!"
Na vajon, melyik régió lesz az? : P
burgi mi más
Berengar és Zolix777 nyomán rittyenteni kellene majd valamit a Deutschschweiz-projektről is. Azt hiszem, közérdeklődésre tartana számot (-;
Beszédeskormánymaxx!
Kolosh ha bepöccensz csak add meg a jelszavakat cootynak és mindannyian mulatni fogunk : D
@Yoso: nyugi, Drago, majd adtok rá okot.
Eddig szimpi,nehéz több hónap rossz beidegzödését átformálni amikor mindenki bizalmatlan még pár nap és kezdünk bízni, de hónap végén vonúnk mérleget🙂🙂(mindenkinek úgyse tehetsz jót)😃??!!!
Bár minden kormány köteleségének érezné ami normális hozzá állás??
Hajrá!! a svájci területről én is érdeklödnék mikkor lesz belöle valami?
o/ legalább van info, vélemények meghallgatása, kompromisszum keresés..ez nekem szimpatikus
esküszöm kirakok egy dávid csillagot a nemzeti trikolórba🙂 korlátolt fasiszta sutyó köcsögök legnagyobb megelégedésére🙂
közlönynek vote, ötletnek jó, pártpolitika nem érdekel, férgeken mulatok, jókat, habár ajánlom figyelmébe a XX. század kiváló Dávid csillagos íróját Heller mester és az ő 22. csapdáját. Talán kicsit bővíti az amúgy elég szűkösnek ható szókincsedet, zab zabáló!
eJamaica : http://www.erepublik.com/en/article/ejamaica-1818177/1/20
addictive: tedd fel a dávidcsillagot nem kel szégyellni, ha közel áll hozzád.
Alexet is erre biztatom: vállaljátok fel magatokat, legyetek rá büszkék és ne bújdossatok holmi (vér)magyar nemzeti jelképek mögé.
Ha pedig az olvasnivalóknál tarunk és Szolzsenycint ajánlom a figyelmedbe, aki érdekes összefüggéseket tár fel legendás zsidó kreativitás és a kommunista népírtás orosz verzióit kitervelők s végrehajtók között.
Heller után tanulságos lehet, ha nem is olyan vidám, mint a bombáit a védekező katonák helyett a civil területek békés polgáraira szóró beszart jenki senki és a többi karikatúra.
Nácizni pedig akkor, amikor a komancs mocsok akadálytalanul zúdul ránk, kissé elcsúszott értékrendre vall. Azok kapcsán még nm olvastam tőled ilyen vehemens kirohanást és szolidarítani sem akartál egy magyarral sem, akiből gúnyt űz itt nap nap után rosenfeld, kohn és társai.
Szóval vállald fel önmagad bátran, alexel együtt.