Legend V avagy köd előttem, köd utánam
szpalika
Tegnap éjjel meglett a legend V rang, ezzel együtt egy érdekes helyzetbe kerültem. Egyedül én vagyok jelenleg Legend V a magyar karakterek közül.
Ez olyan, mint amikor Schumacher egy-egy box kiállás után úgy jött vissza a pályára, hogy körülötte sehol senki és autózza ki, ami benne van.
50581942000 rangponttal indítottam az idei évet, friss Legend IV-ként, éppen túl a 400-as szinten.
Itt megkaptam az ajándék pp packot, egy hónapra. Akkor már egy jó ideje harci módban voltam, a novemberi születésnapi akcióktól kezdve.
A fejlődés megvolt (január vége körül 55,5 milliárd rangpont), a TP cc-kből vettem bőszen a tankokat, de a pack végére úgy éreztem és láttam, hogy a tartalékaim a 0-ra fogynak, és az árak továbbra is az egekben voltak.
Így január végétől március végéig a normál üzemmód (kb. 3500-4000 pp/hét) melletti tartalék újraépítést végeztem.
57227359000 rangpontom volt március 22-én. Utána jött ez a három hetes stay at home kihívás.
Az elmúlt 3 hétben a Legend IV-ben aki körülöttem volt, azokat sikerült átugrani, lehagyni a nagyobb aktivitással.
Látszik, hogy magyar csaták hiányában sokkal többet kellett ütni (nincs legend bónusz, ami már nálam is 40% lett volna) és nem jöttek cserébe a TP medál által biztosított cc ezrek sem.
Továbbra is azt látom, hogy aki a földi rangpontokban akar lépkedni, annak gazdaságilag nagyon erősnek kell lennie.
Mert miről is szólnak ezek a stay at home kihívások? (nem packos játékosoknak)
Adnak répát, ami miatt esély van arra, hogy akár 0 körül legyen az ember a visszajött csokik+répák kontra befektetett csokik tekintetében. Ez azért nehéz, mert nagyon kevés div4-es epic van hét közben.
De ehhez is kell legalább 5-600 csoki kezdésnek.
De ha már hétváltáskor ezt bele kell tenni az idegen epicbe, akkor abból legyen fejlődés is...
Ehhez a +50% és +100% boosterek aktiválása kell (meg sok-sok ghost boosteré, ha van), illetve mivel valahol 10000 és 20000 pp közt kell megállni, hogy a 0 körülire esély maradjon, de karakter fejlődésnél a minuszos csoki is megengedett, ha van fölös.
Itt szintén a fejlődéshez elengedhetetlen a q7 tankkal ütés. Azaz egy-egy hét kezdés tank igénye valahol 500 és 1000 db között van.
A 3 kihívásos hét eleje számomra így valahol 2500 q7 tank körül kezdődött. De számolni kell arra is, hogy a nagyobb töltődés mellett több tank kell a hétre is - annyi a szerencsém ebben, hogy leginkább csak a wrawra kell ehhez költenem, és megvan a szükséges tankok nagy része.
De ezek a szép számok mit jelentenek reálisan, egy eltörölt helyzetben, ahol még az rw indítás is kérdéses, mert figyelnek azok, akik eltörölve tartanak bennünket?
Összesen 1510 energiát tudok tárolni, ennek a duplája az elvi maximum, amivel egy kör elején/közepén rendelkezem.
A jelenlegi helyzetben ezt 5 óránként tudom megtenni.
Szeretnénk az elvi! lehetőségét megadni az rw-nek, így az idegen csatában kell ezt beleütnöm, ezzel mennyit is érek?
Földi körben: 353447 a sebzésem, a 3020 energia az 302 ütés, avagy 106740994.
Légi körben, mivel ugyan nem vagyok légis, de mostanában sokszor volt az, hogy ott is lemaradtunk, és kértek ütést: 105-öt sebzek, 302 ütéssel: 31710
Ezek az idegen csatában a fenntartható ütés adataim.
Mi lenne, ha eljutnánk a saját rw-ig?
Földi körben: 530171 a sebzésem, a 302 ütés értéke 160111642.
Légi körben maradnak az értékek: 105-öt sebzek, 302 ütéssel: 31710
Update:
van végre saját rw-nk!
Az első most contested körbe még bele tudtam tenni 15.47 milliárd sebzést. Lassan megint elfogynak a tankok...
Comments
[removed]
[removed]
lexarom gheish...hungry bungry propaganda!
lexarom gheish...hungry bungry propaganda!
Ász!
o7
o7
v12
o7 \o/
hogy legyen tankra !
heles...
helemelezacsipacsi
Ha nincs mitől félni akkor miért ugrálsz???
Csak 1 kicsit akik a jegyekkel foglalkoznak.
Meglátjuk mennyire díjazzák majd mások a munkátokat.
fsb én már mondtam neked is személyesen nekem tiszta a vérvonalam
Mindig is Magyar voltam.
Mesél nálad milyen állatfajok vannak?
Koszonom szepen de ez tenyleg nem az en erdemem ha csapate.
Ha rajtam mult volna mar az elso nap hisztiztem volna vagy bevagom a durcit.
Most egy kicsit kiegtem de ezentul erettebben is kellesz viselkednem.
Nem szégyenlem hogy kombinátfogó márkában nem vagyok a top-on bár azért cikinek érzem ha egy lány jobb benne de ez akár adódhat szakmai ártalomból is.
Nekem inkább az elektronika az erősségem mint barkácsolás de ha az kell megoldom de kombináltfogó nem kell hozzá.
Nem értem milyen nyelven írsz.
Gratula!
Legkozelebb ne legyel mar ennyire skot! Komolyan az 5 cc-es endorsed-t nyomtad meg? 😃
Ez egy ordogi kor. Aki nem jut el idaig nem erti meg miert nincs tartaleka a "kis" legendeknek. Max ha farmolsz...
A legutóbbi akciókor még 2 q7 fegyvergyárat húztam fel, amit már végképp nem tudok saját nyersivel ellátni, de a vett nyersikből termelt tankok már a tartalékokat bővítik a normál heteken. A karantén challenge-t 4000 fölötti q7-tel kezdtem meg. Viszont ilyenkor 1-1 hét alatt annyit lehet fejlődni, mint máskor akár 4-10 hét alatt... azaz legend XX alatt evidens, hogy ütni kell, és min 50%-ossal amikor sokat ütsz, illetve hogy q7-tel... Most már a tegnapi csata levitt bőven 1000 alá, és egyszerűen nehéz azt átélni, hogy amikorra az én tartalékom elfogy, akkorra már mindenkié, azaz aranyáron lesz a fegyver...
En bh-bol gyujtok goldot es abbol veszek mindent. Ami felette van abbol csokit veszek. Nem veszodok cegekkel.
köd előttem,köd mögöttem...
Grat!