Join the new world

Sötét időkben minden biztató szó kincs.
És bár ritkán, de megesik, hogy a Sötétség diadalmaskodik, ám uralma sosem tart örökké.
Nekünk, magyaroknak, az a dolgunk, hogy emelt fővel tűrjük az ostorcsapásokat akkor is, ha sokszor reményünk sincs a szebb jövőre.
A magyar nép halhatatlan. Értékei teszik azzá. A magyar nép nemcsak térképeken, írott szavakban létezik; a magyarság szívekben, lelkekben él, öröklődik, éppen ezért nem veszhet el soha.

Idegenek írták rólunk:

FRUILI BERENGAR (845-924) itáliai király (887-915), utolsó szent római császár (915-924) lombardiai követe a magyarokról 921-ben:
“Zsolt fejedelemet az Ungrik Isten leszármazottjaként követik és tisztelik. Gazdagságuk pazar és szembetűnő. Hatalmas sereget tudnak kiállítani! Kürtszóra indul fordul egész serege. Napokig lovagolnak váltó lovaikon. Ha megindulnak megmozdul ég és föld alattuk. Harciasságuk és bátorságuk egydülálló. Nem félnek a haláltól! Mosolyogva halnak meg! Legyőzhetetlenek.”

BÖLCS LEO bizánci császár (866-912):
"A magyarok a munkát, a fáradtságot, az égető meleget, fagyot, a hideget, minden nélkülözést tűrnek. Szabadságkedvelők és pompakedvelők."

LOTHARINGIAI REGINO prümi apát ( - 915) Világkrónikájában (90😎 írta a magyarokról:
"A fáradalmakban és harcokban edzettek, testi erejük mérhetetlen... karddal csak keveseket, de sok ezreket ölnek meg nyilakkal, amelyeket olyan ügyesen lőnek ki szarujaikból, hogy lövéseik ellen aligha lehet védekezni... Természetük dölyfös, lázadozó... természetüknél fogva hallgatagok, készebbek a cselekvésre, mint a beszédre."

GARDEZI perzsa író, 1050. körül:
"A magyarok bátrak, jó kinézésűek, és tekintélyesek. Ruházatuk színes selyemszövetből készült, fegyverzetük ezüsttel bevont, fényt kedvelők."

PRÁGAI KOZMA cseh püspök Könyves Kálmán idején Magyarországon tartózkodott. 1110-ben írja krónikájában:
„A magyar király/nép hatalmas, kincsekben gazdag, háborúban diadalmaskodó s a föld bármely királyával képes szembeszállni.”

MIHÁLY SZÍRIAI PÁTRIÁRKA (1196):
A magyarok "becsületesek, őszinték, életfenntartásukban okosak... nem szeretik a sok beszédet."

BERNARDUS I AYGLIER (1216-1282) francia születésü Monte Cassino-I apát (1263-1282) 1269-ben írja:
“A magyar király hatalmas, amikor megindítja seregeit, északon, keleten mozdulni senki nem mer.”

DANTE ALIGHIERI (1265-1321) a legnagyobb olasz költő, az irodalmi olasz nyelv megalkotója, az Árpád-házi királyok utáni trónöröklési harcoktól sújtott Magyarországra küldött üzenete:
“Ó, boldog Magyarország, ne engedd tovább gyötreni magad!” (O Beata Ungheria! Se non si lascia piu malmenare!)
Dante mondta hazánkról: “Magyarország a Szentek Paradicsoma”.

II. PIUS pápa (1458-1464) Hunyadi János seregének világjelentőségű nándorfehérvári diadala után (1456) írja III. Frigyes császárhoz küldött levelében:
“Magyarország a kereszténység pajzsa és a nyugati civilizáció védője.”

ROBERT JOHNSON (angol) 1616-ban:
“Ez az egy királyság többet tett az ottomán ambíciók csökkentésére és az ottomán szerencse megakasztására, mint a többi összes keresztény államok együttvéve.”

SAVOYAI JENŐ (Eugene de Savoie-Carignan) herceg (1663-1736) francia születésü osztrák hadvezér és államférfi, a magyarokról:
„Ha győznek, az a mi győzelmünk – Európáé -, ha vesztenek, az az ő szerencsétlenségük.”

CHARLES-LOUIS MONTESQIEU (1689-1755), francia filozófus:
“A magyar híres szabadságszeretetéről, nemes és nagylelkű jelleméről, hősi bátorságáról. Vendégszeretetének legendás híre van.”

JULES MICHELET (1798-1874) francia történész:
“A magyar nemzet a hősiesség, a lelki nagyság és a méltóság arisztokráciája. Mikor fogjuk adósságunkat ez áldott nemzet iránt leróni, mely a Nyugatot megmentette? Vajha a francia történetírás leróhatná már egyszer hálájának adóját a magyarsággal, a nemzetek hősével szemben. E nemzet hősi példájával felemel és megnemesít minket. A magyar hősiesség magas erkölcs megnyilatkozása.”

VICTOR HUGO (1802-1885) francia költő, író:
“Magyarország a hősök nemzete, Németország az erényt, Franciaország a szabadságot, Olaszország a dicsőséget képviseli a nemzetek sorában. Magyarország a hősiesség megtestesülése.”
“Magyarország nem halt meg és nem halhat meg. Ez a kiváló nemzet majd kitör sírjából ahová az önkény fektette.”

SAINT RENÉ TAILLANDIER (1817-1879) francia író, kritikus:
“A magyar nemzet nem pusztulhat el, s ha sírba tennék is, előbb-utóbb fel fog támadni.”

Szent PIO született FRENCESCO FORGIONE (1887-196😎 olasz kapucinus szerzetes jövendölése:
“Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyöngyörű madár fog kirepülni. Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük. Írigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberiségre. Kevés nemzetnek van olyan nagyhatalmú őrangyala, mint a magyaroknak és bizony helyes lenne erősebben kérniük hathatós oltalmát országukra!”

JAMES LOUIS GARVIN (1868-1947) angol újságíró a trianoni békeparanccsal kapcsolatban írta 1925-ben:
“Valamennyi legyőzött nép közül a tehetséges, felsőbbséges magyar népnek jutott a leggonoszabb sors.”

LORD SYDENHAM, az angol felsőház tagja 1927-ben kiadott könyvében írja:
“A legélénkebb részvéttel nézem ezt a dicsőséges múltú büszke népet, amely most a kisantant jól felfegyverzett népeinek gyűrűjébe van bezárva.”

RAMON CUÉ ROMANO (1914-2001) spanyol jezsuita pap 1957-ben kiadott egy verses kötetet “Sangre de Hungaria” (Magyarország vére) címmel. Itt olvasható egyik megrázó verse:


Magadra hagytunk Tégedet


Kicsi húgunk, te drága!
Magadra hagytunk Tégedet.
Míg fényes nappal Rád törtek gyalázva,
S Európa szívéről letéptek rőt kezek.
Keresztútján a művelt világnak
Magadra hagytunk Tégedet.


Hogy körülálltuk földre tiprott tested,
A hulló jaj és forró vér felett,
Melynek árjával bepermetezted
Ruháinkat, - mi csak szónokoltunk és vitatkoztunk,
De senki előre egy lépést se tett,
Csak kezeinket emeltük az égnek,
S magadra hagytunk Tégedet.


Szemünk láttára tapostak a sárba,
Nem távoli őserdők megett,
De Európa szívében, hol drága
Múltunk őre a Fórum és a Parthenon meredt
A dómokra, mely visszhangként hordta
A vádat, amit Dante emelt érted,
Hogy bölcsesség, jog széthullt darabokra
S Beethoven dala kilencszer zokogja:
Az életünk új barbár korba tévedt.
S bár vállainkon húsz évszázad súlya,
Elárultuk múltunkat és újra
Vak félelembe fúlt a tett,
S magadra hagytunk Tégedet.


Bűvölten néztük mozdulatlan
Hogy gázol át törvényen az ellen,
S a szörnyetegnek végső pillanatban
Hogy étvágya beteljen
Áldozatként a szörnyű lakomára
Kis húgunkat dobtuk oda s holnap
Új áldozatra vajon kit sorolnak?
Bűnöd csak az volt, hogy a szabadságot
Kívántad, mint a kék magas
Büszke királya a sas.
És annyi volt hős fiadnak vétke,
Hogy hitvesüket úgy hívták “enyém”,
Hogy anyjukat is úgy hívták “enyém”,
Hogy lányukat is úgy karták hívni,
S a földbe, melybe búzát s vért vetettek,
“enyém”-nek hívták a hazát, történelmet.
Óh Isten mondd hát vétek ez?
Ezért tiportak le, s mi szabadok
Magadra hagytunk Tégedet!


Kicsiny húgunk, te drága Magyarország!
A lelkünk mélye és a városok
Jazz-hangos éje, karikás-szemű hajnalok
A vádat hordják,
Hogy letiportak s friss véred kiált
A szabad ember foltatlan ruháján
A munkások olajos öltönyén
S a vasárnapi vasalt nadrágokon…
Nincs, ki lemossa véredet,
Mit vád-piros ajakkal égetett
A homlokunkra húszezer halott:
- “Világ porondján fényes nappalon
Megint magunkra hagytatok!” -


És üldözni fog majd e bűnnek árnya:
A béke szavát elfojtja a jaj,
A szabadság új árulást takar.
S ha ajkunk olykor igazságot hirdet
Saját vétkünkkel hazudtol meg minket,
Mert lelkük mélyén érzik már a népek,
Hogy bűneiknek súlyos agyaglába
Megindult és sár tapad nyomába
És árulásuk, árulásba hal,
És nincs nagy nemzet, addig míg e bélyeg
Rajtunk ég, - és homlokunk az égnek
Nem tárhatjuk, hisz láncban a magyar.
Mert Európa szívében előttünk
Fényes nappalon megtörténhetett,
Hogy meggyaláztak szép kicsi húgunk,
S mi magadra hagytunk Tégedet.


MARADJON REMÉNYETEK, KÜZDJETEK!
Ebből a harcból is győztesen fogunk kikerülni!