Az utolsó nyerítés [FILOZÓFIA WARNING!

Day 5,361, 07:35 Published in Hungary Hungary by Vik Alvers Jr

Üdv, polgártársak!

Nos, hát eljött ez a pillanat is.





Bennem elég vegyes érzések kavarognak a dologgal kapcsolatban. Ha követitek a kommenteket és az orszagfalat, akkor tudjátok, hogy jó néhány csörtém volt Ehesloval.

Sose rejtettem véka alá azt a véleményemet, hogy más online játékokból már réges-rég úgy kivágták volna, mint azt a bizonyos cirmost a dolgát végezni.

A minap visszaolvasgattam a régi cikkeimet, és teljesen hihetetlen volt számomra, de akkoriban Eheslotol még jóindulatú, támogató jellegű megnyilvánulásokat is kaptam.

Ebben a cikkemben megpróbálom a szomorú végkifejlettel járó Eheslo-jelenséget PRO és KONTRA górcső alá venni.

Eheslo egy aktív színfoltja volt az e-magyarok játékának. Népszerűségét jól mutatja, hogy egész kommentgenerátort írtak rá.

A kritikái sokszor jogosak voltak, olyan dolgok, amelyet bárki észrevehetett, csak épp nem vette rá a fáradtságot, hogy leírja.

Kicsit belegondolva - még annak ellenére is, hogy csak saját magának köszönheti - sok-sok év játéka, harca, küzdelme, egy egész karakter ment most veszendőbe.

Azt is szem előtt tartva, hogy nyilván sebzést is veszített az ország (még akkor is, ha sokszor a magyar csatákat nem taktikus meggondolásból ütötte).

Én ezt sajnálom. Hovatovább, lehet, hogy nem is fogjátok elhinni, de én remélem, hogy kap majd egy utolsó lehetőséget az újrakezdésre.

Ki tudja - szerintem sose szabad senkinek végleg elengedni a kezét.

Sosem késő önkritikát gyakorolni, sose késő változni és változtatni. Képesnek kell legyünk a megújulásra, hiszen az élet is csupa megújulás.




A véleményét a legtöbb esetben másokat sértő módon fejtette ki. Ez már önmagában is számomra elfogadhatatlan, az egészséges vitakultúrának nem képezheti szerves részét a személyeskedés és az alpári színvonalú sértegetés.

Korábban is leírtam, és most is tartom magam hozzá: szerintem a legalja, amikor másokat a magyarságában sértünk.

Ez talán az egyetlen olyan dolog, amit nem felejtek és nagyon nehezen tudok megbocsátani. Nekem egyébként is az életem két alapelve a következő:

Ne ítélj, hogy ne ítéltess.
Élni és élni hagyni.


Az én véleményem szerint a magyarságunkat mindannyian másképp éljük meg, és másképp juttatjuk kifejezésre.

Nem hiszek abban, hogy van olyan ember, aki ne szeretné a hazáját, azt a földet, ahová született és ahová tartozik.

Eheslo legyen a negatív példa arra, hogyan NEM szabad játszanunk ezt a játékot.

Nem kell mindig, mindenben egyetértenünk, sőt, jókat vitatkozhatunk, de tudomásul kell venni, hogy a cél és az érdek egy: az ország sikeressége.

Végső soron ezért vagyunk itt, ezért játszunk.

Eheslo rengeteg lehetőséget kapott az újrakezdésre. Az, hogy ezekkel nem élt, hanem ott folytatta, ahol abbahagyta, egy újabb elrettentő példa arra, meddig és hová nem szabad eljutnunk, amikor a büszkeségünk és/vagy makacsságunk lebeg a szemünk előtt.

Eheslo esete legyen mindenki számára intő példa.

Tanuljunk belőle.

Köszönöm a figyelmeteket!

Üdvözlettel: