Az Oliverray-kormány margójára

Day 859, 23:17 • Published in Hungary Hungary • by Vik Alvers Jr

/A nép csak annyira erős, amennyire a vezetőjének teste./
(Battlestar Galactica)

Bölcs mondás. Lássunk a szavak mögé. Mint oly sok mondást és bölcsességet, ezt sem kell szó szerint venni. De mit is igyekszik mondani nekünk ez az egy mondatba sűrített, életreszóló bölcsesség?

Azt, hogy egy ország csak annyira lehet sikeres, amennyire a megválasztott vezetője; csak annyira boldogulhat, amennyire ő; hogy bármiféle hazafias lelkesedés, heroikus szellemi és/vagy fizikai küzdelem hiábavalóvá válik, ha egy arra nem érdemes ember kezébe helyezi egy nép a maga sorsát. A sikerek kovácsa az ezeket kihasználni és kamatoztatni képes, karizmatikus, ösztönös tehetséggel megáldott vezető.

Oliverray és kormánya tipikus és tanulságos példa volt az e-magyarság számára. Rossz példa, mely kiválóan bemutatta a demokráciának nevezett intézmény legnagyobb gyengeségét, hogy tudniillik nem mindig a megfelelő embert választják a megfelelő posztra. Egy olyan példa, mely remélhetőleg jó ideig tanulsággal szolgál majd arra nézvést, hogy a személyes ambíciók és érdekek kiszolgálása mennyire kárára válik egy országnak. Példa, amely túlmutat az e-világon, és bátorkodom kijelenteni, hogy a valós életben zajló politikára is teljességgel iránymutató és igaz.

A magyar egy csodálatos nép. A jó Isten megáldotta küzdeni akarással és tudással; ésszel és kezdeményezőkézséggel; a makacs túlélési ösztönnel; a szabadságba vetett vak bizalommal; minden olyan tulajdonsággal, mely ahhoz szükséges, hogy igazán erős, nagy, a világ többi nemzete elé példát állító nemzet lehessen.

De mit tesz folyton a magyar nép...?

A magyar nép marakodik. A magyar nép mindig megosztott, mert a tagjai soha, semmiben nem értenek egyet. A magyar nép pártosodik, klikkesedik, ostoba napi politikai kérdések és javarészt tőle idegen külhoni politikai elvek szerint csoportosul. És az állandó polémia kiterjed nemcsak a közéletre, a gazdaságra, a tudományra, az oktatásra, a hadügyekre, hanem a mindennapi életre is. Ez az a kicsinyes polémia, ami tönkretesz bennünket.

Ironikus, hogy saját magunkat fosztjuk meg a nagyság, a jobb élet reményétől. Ironikus és szomorú, hogy amikor végre rendelkezhetünk a saját szabadságunkkal, amikor végre lehetőségünk lenne helyesen választani, mi elszúrjuk.

Nem kívánom sorolni az Oliverray-kormány baklövéseit és hibáit. Ezt helyettem már megtették mások, hogy másokat ne említsek, remek „trolljaink”, kiknek igazságot szolgáló humoros formába öntött gondolatai egyszerre gondolatébresztőek és szórakoztatóak. Egyetlen személyes megjegyzéssel kívánnék élni a volt elnök felé.

Egy nagy kudarc után gyávaság letenni a fegyvert és eloldalogni. Egy nagy kudarc után gyengeség azt mondani, hogy mindenről lemondok és inkább elmegyek. Egy nagy kudarcból tanulni kell, és a tanulságok alapján formálni a jövőnket. Neked most, Oliverray, azon kell munkálkodnod, hogy amit te és az embereid elrontottatok – és légy őszinte: bizony az nem kevés -, helyrehozd. Hozd helyre úgy, hogy maradsz, küzdesz és harcolsz legalább a háborúban; hozd helyre úgy, hogy támogatod az utánad jövőket, hogy a múltban elkövetett hibáidat kijavíthassák. Elsunnyogni a színfalak mögé mindig kényelmesebb, mint ember módjára, gerincesen kimondani, hogy: igen, hibáztam, és a bocsánatotokat kérem érte...!

Polgártársak!
Bár a közelmúltban történtek engem is legalább annyira elkeserítenek, amennyire valamennyiünket, én arra kérnélek benneteket tisztelettel, hogy tanuljatok ti is abból a hibából, amit az Oliverray-féle kormány megválasztása jelentett. És okuljatok leginkább abból a zűrzavarból, ami a mostani válságos állapotokhoz vezetett, és amelynek oka már megint a széthúzás. Mindig, minden bajunknak oka a széthúzás. Vegyétek már ezt észre, és felnőtt ember módjára végre vállaljatok felelősséget a jövőnkért, az országunkért, az álmainkért, mert ha nem teszitek, úgy mindezek eleve halálra vannak ítélve.

Maradok őszinte tisztelettel:
V.R.A.