[Eltörlésügyi közlöny] Rövidhírek

Day 4,690, 12:16 Published in Hungary Hungary by Tomi_ur


Belpolitika

A kongresszus, értékelve eddig nyújtott teljesítményét, 2020. szeptember 21-én újra bizalmat szavazott nonameemanon elnöknek, és 11-9 arányban elutasította a vele szemben előterjesztett bizalmatlansági indítványt. Mások szerint a kongresszus döntésének az oka az, hogy megakadályozzák az Uralkodó trónralépését, akit, úgymond, korábbi elnöksége idején a közpénzekkel való felelőtlen gazdálkodással vádoltak. Nevezett ezt cáfolja, és unortodox [gazdaságélénkítő – a szerk.] intézkedésként definiálja a korábbiakat, amelyről pontos elszámolást is közzétett. Az esetleges trónralépés családi viszályt is szülhetett, erre utalhat, hogy maga az Uralkodó húga is nemmel szavazott a kongresszusban, egy kommentben pedig, amit a Nemzet Lelkiismeretének címzett, „tolvaj bohócnak” nevezte ennen fivérét. Funfact: a külügyminiszter ezzel egyidejűleg pénzt osztott a népnek.



Gazdaság

2020. szeptember 21-én 400.000,- Ft-nak, 2020. szeptember 22-én pedig újabb, ugyanekkora összegnek a Magyar Nemzeti Bankba utalásáról döntött a kongresszus.

Az Állami Számvevőszék 2020. szeptember 22-én ellenőrzést végzett, és 6.700.000,- Ft eltűnését észlelte a 2020. szeptember 12. és 22. közötti időszakban, az elnök lemondását követően. A Kormányzó, egyúttal gazdasági miniszter pontos elszámolással tisztázta a helyzetet, a pénz CO-ra ment el, a századoknál van, illetve szövetségi adóvisszatérítés. Az Állami Számvevőszék dicséretben részesítette a Kormányzót-gazdasági minisztert.

Az ország csatlakozásával Portugáliához (lásd lent) helyreálltak a bónuszok, a klérus és a vele összefonódott karvalytőke nagy örömére.

Olcsóbb lett a kenyér.



Külpolitika

Görögország diktátora szövetséget ajánlott hazánknak, az ezzel kapcsolatos törvényjavaslatot azonban elutasítottuk. Thaiföld ugyanis már rendelkezik görög MPP-vel, a magyar-thai háborúra tekintettel így egy-két napon belül valamelyikünk kiütötte volna a saját MPP-jét. A CODE megrótta a diktátort, és továbbképzésre kötelezte a játékszabályokból.

Törökországgal viszont 2020. szeptember 21-én szövetséget kötöttünk.



Hadügyek

2020. szeptember 21-én Portugália elfoglalta Székesfehérvárt, utolsó eredeti régiónkat, az egész ország portugál megszállás alá került. Az ügyvezető kormány Thaiföldre menekült.

Jelenleg éppen Budapest felszabadításáért folyik a harc, kevés sikerrel. Portugália ellen megmagyarázhatatlan módon még egy csatát sem nyertünk meg, mióta betörtek az országba. Így e 449 fős kis ország fog minket igazgatni egy ideig.

Szövetségesünk, Bosznia-Hercegovina megpróbált ma landolni Kentuckyban, de az amerikaiak 94-10-re hazaküldték őket.

***

Köszönöm a figyelmet!

Üdv,

Tomi_ur


Azori-szigetek, 2020. szeptember 22. 21:16 CET (4690. nap 12:16 erep idő szerint)