Hallgat a komp ... vele hallgat a ...

Day 5,720, 13:55 • Published in Slovakia Slovakia • by Sarma I. Mando

E festmény készülésének idején Hollósy Simonnak Münchenben ismert festőiskolája volt, és a mester eredeti, szuggesztív egyénisége, magával ragadó beszéde a művészetről és az életről odavonzotta a piktúra megújhodására vágyó fiatal művészeket. Az akkoriban ünnepelt francia festő, Bastien-Lepage finom naturalizmusának is ismerője volt Hollósy, de ezenfelül a népéletkép divatjának idején, Németországban újat, igazat tudott mondani a betyárról, borról, gulyásról nevezetes magyar népről.

A népéletkép témája nem program volt festészete számára, hanem alighanem nosztalgikus élmény. Iskolájának heves művészeti vitáinál persze az ital sem hiányzott az asztalról. s ez felidézte a magyar falusi kocsmák emlékét. Bor melletti csendes, hosszas üldögélés, a látszólagos eseménytelenségből kibontakozó apró történésekkel. A huszár már elhallgatott, s a virágos kalpagú legény (regruta lesz belőle) emelt pohárral, hímes szóval búcsúzik a szemérmeskedő kocsmároslánytól. A hegedű elhallgat, a csíkos függöny meg a muskátli pirosa felel az ablakban a leány virágos kötényének színére, s talán ezek a színek teszik ezt a falusi délutánt olyan jellegzetesen magyar hangulatúvá...





Most e-r Ronin is maradt kuss-ban, pedig kúszott utánam, mind a kullancs az ember lábszárára .... Pedig valaha milyen jól dolgoztunk együtt.
Változnak az idők, csak az e-Rep kocsmája változatlan.
- https://prnt.sc/BYU0j2uP135e -

FALU VÉGÉN KURTA KOCSMA...

Falu végén kurta kocsma,
Oda rúg ki a Szamosra,
Meg is látná magát benne,
Ha az éj nem közelegne.

Az éjszaka közeledik,
A világ lecsendesedik,
Pihen a komp, kikötötték,
Benne hallgat a sötétség.

De a kocsma bezzeg hangos!
Munkálódik a cimbalmos,
A legények kurjogatnak,
Szinte reng belé az ablak.

"Kocsmárosné, aranyvirág,
Ide a legjobbik borát,
Vén legyen, mint a nagyapám,
És tüzes, mint ifju babám!

Húzd rá cigány, húzzad jobban,
Táncolni való kedvem van,
Eltáncolom a pénzemet,
Kitáncolom a lelkemet!"

Bekopognak az ablakon:
"Ne zugjatok olyan nagyon,
Azt üzeni az uraság,
Mert lefeküdt, alunni vágy."

"Ördög bújjék az uradba,
Te pedig menj a pokolba!...
Húzd rá, cigány, csak azért is,
Ha mindjárt az ingemért is!"

Megint jőnek, kopogtatnak:
"Csendesebben vigadjanak,
Isten áldja meg kendteket,
Szegény édesanyám beteg."

Feleletet egyik sem ad,
Kihörpentik boraikat,
Végét vetik a zenének
S hazamennek a legények.

Szatmár, 1847. augusztus