[Repülősök]Középen, előre!

Day 4,258, 00:10 Published in Hungary Hungary by Legi Jo Mindhalalig

Először is köszönöm szépen a szavazatokat a pártelnök választáson, nem csak rám leadott, hanem mind a 4 indulóra leadott szavazatokat. A Repülősök Pártja továbbra is egy csapatjáték.

A következő hetekben szeretném feléleszteni kicsit a pártaktivitást. Egyrészt mivel a pártelnökség 2 tagúra csökkent ezért pártelnökség választást fogunk tartani a pártban, méghozzá a pártfalon, ezt figyeljétek majd. Az elnökségbe még lehet jelentkezni!

Másrészt mivel a pártban is többen a tw-k ellen foglaltak állást erről is szeretnék vitát kezdeményezni majd, még ha én azt is gondolom, és a jelenlegi elnökség is azt gondolja, hogy a tw-k számának növelése mindenki számára jó. A Több tw csökkenti a konfliktust a nagyobb és kisebb tankok között, illetve a repülősöknek is segít az SH vadászatban, tehát növeli az ország lehetőségeit az egyéni karakterfejlődésekben.

Mi a Repülősök Pártja elnökségében továbbra is azt gondoljuk a centrumban van a helyünk, és nem hazudnunk kell arról a napi népszerűségért és az indulatok szitásáért, akár a saját kormányunkat is támadva, mint ezt egyes NÉP-es politikusok is teszik, hogy csökkenteni kell a TW-ket, hanem őszintén beszélni arról, hogy még ha elfogadhatatlan is a puccsot végrehajtók hozzáállása számtalan kérdésben, a TW bár nekik hozza a legtöbb hasznot, de mindenki érdeke.

De azt is látjuk, hogy tényleg ideje kikényszeríteni a puccsot szervező emberekből, hogy mégis ők mi a fenét szeretnének itt csinálni, és mikor adják be a derekukat, hogy ne csak a saját játékukat, hanem a közösség egészét tartsák szem előtt?

Ez az a kérdés, amire sürgősen választ kell kapnunk, ha komolyan gondoljuk azt, hogy egy Magyarország van. Márpedig hazudni lehet, hogy több van, de szerencsére a játék Magyarországból csak egyet enged.

Én ezt az irányvonalat akarom képviselni. Remélem a párttagság számára támogatható lesz ez, ha nem akkor következő hónapban jöhet a váltás 😃

Ha pedig nem vagy pártag, de támogatnád ezt a politikát, akkor lépj be hozzánk, és vegyél részt a vitáinkban:
https://www.erepublik.com/en/party/repulosok-partja-5625/1


Köszönettel: Weisz Manfred Huba pártelnök Repülősök pártja