Join the new world

Valami apróság

Sajnos ez az eset sem velem történt, de a barátom volt osztálytársának története ettől még bárki számára tanulságos és inspiráló lehet. A párbeszédes első szám első személyes megközelítés meg kizárólag csak a disszonancia elkerülésének célját szolgálja.

2006 Szkopje

Megvan annak a varázsa, ha az ember egy vállalkozást nulláról elindít, ha első naptól bele van keverve a téglák közé, a malterba, ha az összes alkalmazottat becenevén szólítja, sőt, őt magát is becézik, miközben tisztelik is.
Három hónap elteltével a cash-flow tervet már rég kukába lehetett vágni, a fő részvényes (alias "a góré") maga vezette 850 kilométeren át a kocsiját, hogy jelen lehessen a döntő pillanatokban, az alkalmazottak hajtogatott kartonzsámolyokon ülve dolgoztak, az ügyvezető főzte a kávét a titkárnőnek, miközben a titkárnő is beállt a többiek közé gályázni, a call center vezetője kábeleket dugdosott a kollégák lábai alatt, a csinos, okos pénzügyi asszisztens meg …na szóval ő azt teszi, amit tennie kell, vagyis kitalálja, hogy hogyan lehet elbújtatni a repi tételt a többi kiadási tétel között.
Merthogy repiköltség az lesz, ugyanis ünnepelünk. Azt ünnepeljük, hogy fennállásunk kilencvenegyedik napján nem mentünk csődbe, sőt, nagy valószínűséggel minden papírforma ellenére, a hazai pályától 850 kilométer távolságban, egy teljesen ismeretlen kultúrájú országban megnyertük a Telekom tendert. De ami a legfontosabb (és ezt nem győzöm elégszer leírni): nem mentünk csődbe. Ez egyébként nemcsak a fő részvényesnél vágta volna ki a biztosítékot, hanem …hát nem tudom, hogy magyaráztam volna el a feleségemnek, hogy hova tűnt 6500 Euró. Keresem és nem találom? Eléggé bénán hangzik…

Tulajdonképpen az első nyolcvan nap helyben járás volt. No de az utolsó tíz nap! Ha ez atlétikai verseny lenne, akkor ezt a véghajrát éveken át minden szilveszteri összeállításban megismételnék.

Kezdjük azzal, hogy a macedónok nem magyarok. Kedves, rendes emberek, de nagyon másak. Más a metakommunikációjuk, másként mondanak igazat, másként is hazudnak, mint mi, magyarok. Egyszerűen nem értettem, hogy miért van az, hogy minél keményebben noszogatjuk őket, hogy fizessék ki a telefontársaság felé fennálló hátralékukat, annál kevésbé fizetnek. Miért van az, hogy a telefonos operátori munkára genetikailag alkalmatlanabb férfiak jobban teljesítenek, mint a nők, akik sokkal jobban tűrik a monotóniát, sokkal szorgalmasabbak, sokkal szívósabbak? Miért van az, hogy nem tudunk kommunikálni az albán nemzetiségű ügyfelekkel?

Aztán egyszer csak világosság támadt a fejemben (vagy csak homály derengett, a töksötétben?). Ehhez csak annyi kellett, hogy éjszaka kettőkor a riportolás kellős közepén kávézni támadjon kedvem. A Tito Marsall utcában találtam egy kávézót és ki is szolgáltak. Eddig csak a Holiday Inn-ben, meg a mellette levő Irish Pub-ban kávézgattam, de ez egy igazi macedón Kafana volt, semmi multikulti. A pohár alján kétujjnyi magasan állt a zacc. Méltatlankodásomra a pincér megvonta a vállát:
-Uram, mi így isszuk a kávét.
Ez volt a megvilágosodás (felhomályosodás) pillanata. Hát persze! Itt minden más! Látszólag ugyanaz, a kocsik jobb oldalon közlekednek, a lányok szépek és lengén öltöznek, az emberek nem fizetnek, ha nem muszáj, szóval olyan, mintha Pesten lennénk. De mégsem Pest. Legbelül teljesen más. Itt mindent másként kell csinálni, mint otthon. Pszichológusra van szükségem.

-Nos Mister Monti, belehallgattam a telefonos beszélgetésekbe. Látszik, hogy maguk külföldiek.
-Merthogy?
-Rágyújthatok?
-Nem. Az épület tűzvédelmi előírásai…
-Azokkal ne törődjön, a lányom a fővárosi tűzoltóság parancsnokának a felesége. Nem lesz itt semmiféle bírság.
-És ha leég az épület?
-Nem gyújtogatok, csak dohányzom. Na szóval ez a baj magukkal, németekkel…
-Magyarok vagyunk.
-Innen nézve „ganz egal”, mondaná a német. Na de térjünk a tárgyra! Elolvastam a scripteket.
-Tetszik?
-Vacak. Egy ilyen miatt engem kivágtak volna az egyetemről. Maguk lefordították a német scriptet macedónra.
-Magyar script.
-Annál inkább…
-Tehát amikor egy ügyfél maguknál Berlinben azt mondja, hogy kifizeti, akkor az ki is fizeti.
-Budapesten, nem Berlinben…
-Nálunk viszont úgy érzi, hogy kibeszélte magából azt a nyomasztó érzést, hogy hátraléka van. Úgymon😛 meggyónt. Ha eddig bármiféle késztetést érzett volna arra, hogy fizessen, az most azonnal el is múlt neki. Szóval ezt a scriptet át kell írniuk, méghozzá azonnal.
-Hogyan írjuk át? Mit mondjunk?
-Bármit, csak azt ne mondják, hogy beperelik őket. Azt sajnos ki fogják röhögni. Azt se mondhatják, hogy adóslistára kerülnek, mert itt gyakorlatilag nincs hitelezés, vagyis adóslista sincs.
-Nem sok minden maradt, amit mondani lehetne.
-Mondom tovább. Macedónia egy patriarchális társadalom. Szomorú, de ez van. Itt férfiak nem beszélnek nőkkel komoly dolgokról, például pénzről, vagy fociról. Még Szkopjében sem, pedig ez egy igazi nagyváros.
-…
-Ne röhögjön, Mr Monti! Ez a mi metropolisunk. Akkora Berlinhez képest, mint Berlin New Yorkhoz…
-Budapesthez...
-Ja, már említette. Szóval rúgja ki a lányokat, vegyen fel férfiakat! És vegyen fel egy-két albánul és macedónul egyaránt beszélő munkatársat!
-Ennyi?
-Ennyi.
-Mennyivel tartozom?
-Hm…fél óra…annyi mint…25 Euró.
-Az árképzése alapján önnek komoly praxisa lehet.
-Valóban. Én vagyok a város, sőt az egész ország legnevesebb pszichológusa.

Azt már tudtam, hogy mit nem kell csinálnom, már csak azt kellene kitalálni, hogy akkor mi legyen a teendő? Erre való az angolul jól beszélő, csinos, okos pénzügyi asszisztens.
-Montika!
-Mondjad Bojana!
-Végighallgattam a beszélgetésedet a pszichológussal. Tudom, hogy mi a megoldás.

Meghallgatom. Végül is mit veszíthetek?

-Szóval nem szeretném, ha a lányokat kirúgnád.
-Én sem szeretném.
-Azt kellene mondani a telefonos beszélgetés során, hogy amennyiben az ügyfél nem fizet, akkor az operátorunk személyesen megy ki beszedni a pénzt.
-Az miért jó?
-Montika! El tudod képzelni, ahogy egy – a hangja alapján – fiatal, agilis csaj kimegy és dörömböl az ajtón pénzt követelve? Mire fog mindenki gondolni?
-…
-Hogy törvénytelen gyereke van a csajtól. Ezért kell a pénz. Persze az ügyfél tudja, hogy nem ez a helyzet, de mindenkinek van egy kis vaj a füle mögött, szóval senki nem akar az ajtón pénzért dörömbölő lányokat. Fizetni fognak. Az albán nyelvű beszélgetésekre meg beugrok én magam. Anyám albán, apám szerb, így lettem én macedón.

Hát így történt, hogy az utolsó tíz napon kasszát robbantottunk. És most itt vagyunk a Ramstore-ban, Skopje első és egyetlen shopping mall-jában és ünnepelni készülünk. Az 1000 Eur-os célprémiumomat becsülettel megfeleztem Bojanával. Az 500 Euró számomra sem kerekítési hiba, de Bojana esetében ez nagyjából három havi fizetés, úgy, hogy gyakorlatilag egyik hónapról a másikra élt. Szerintem jelen esetben fair voltam: én értettem meg, hogy rossz úton járunk, ráadásul egyre gyorsabban haladunk a rossz irányba, de ő volt az, aki megtalálta a célra elvezető csillagösvényt. Nélküle sehol sem lennénk. Igazság szerint az egész pénzt oda kellene adnom...rohadt egy érzés kapzsi disznónak lenni.

-Aszondja…pezsgő 6 üveg, megvan.
-Irdatlan mennyiségű műanyag tányér, pohár, villa, kés, kanál, szalvéta, fogvájó.
-Ropik, sajtfalatkák, mogyoró, aszalt gyümölcs, zsömle…mind megvan.
-24 liter bubi mentes víz
-4 rekesz sör, némi kóla, gyümilé, Lipton tea...
-6 féle bor
-Valami száraz kolbász szerűség...ugye ez az?
-Hennessy konyak
-Kávé, Completa
-Konfetti, lufik
-Gyógyszertárba is kellene menni, másnaposság elleni bogyók kellenének.
-Feltörlőrongy, ha valaki elhányná magát.
-Gumikesztyű...ugyanilyen okból kifolyólag.
-...
-Montika, beállsz a sorba? Én még körülnézek, hátha valami kimaradt.
-Várj…fejben összeadtam a vásárlást. A góré azt mondta, hogy ha marad még a pénzből, akkor vehetünk magunknak valami apróságot közös használatra.
-És mennyi pénz marad?
-Bőven sok.
-Akkor menjünk még egy kört!
-...
-...
-Nécsak! Rafaello hatalmas kiszerelésben!
-Nem jó, a csoki hizlal, azt csak te fogod enni. De nézd!
-Ne már…szerinted kell nekem műszempilla pödrő kefe?…vagy mi a szösz ez?
-Montika…szerinted ez jó állna rajtam?
-Megnézném, amikor felveszed!
-Ti pasik mindig csak arra tudtok gondolni…
-A góré azt mondta, hogy legyen valami apróság közös használatra. Na az a bikini valóban apróság, de nem közös használatra...

Másodszor jártuk körbe az üzletet, mikor megzizzent a telefonom.
„Merre jártok? Szomjan halunk”
-Mennünk kell, Bojana.
-Tudom, Montika. Akkor lemondunk arról a közös használatra való apróságról?
-Hacsak a kasszánál nem találunk valamit.
-Jól van. Amit a kasszánál találunk, azt vesszük.
-…
-Na ne…
-Végül is te mondtad…
-Na de…
-Extra vékony, síkosított, redőzött, eper ízű.
-Akkor már legyen inkább zöld alma ízű!